Kastély, Püspökszentlászló

Kastély További képek

Forrás: http://www.itthon.hu
1725-ben egy pécsi minorita szerzetes, Joannes Reinhard Uhl rendtársaival és a hívek segítségével a romok helyén kis kápolnát emelt. Az előző, Árpád-kori templom és Szent László emlékét megörökítették egy táblán, amely ma is látható a kápolna helyén 1797-ben emelt, immár harmadik templom külső homlokzatán. A templom építtetője gróf Esterházy Pál László pécsi püspök (1781-1799) volt, aki ugyanebben az évben közvetlenül mellette nyári kastélyt is emeltetett. A klasszicizáló későbarokk stílusban, eddig ismeretlen építőmester által épített nyári rezidencia valószínűleg más célra készült 1797-ben. Ugyanis Esterházy püspök korábban pálos szerzetes volt. Az 1786-ban II. József által feloszlatott szerzetesrendek, így a Pécs melletti Jakab-hegyen megtelepült pálosok is hajlék nélkül maradtak. Valószínű, hogy a püspök az otthon nélküli, egykori rendtársainak szánta a nyaralónak álcázott kastélyt. Alátámasztja ezt a feltevést több egykori szövegemlék és a püspöki lak beosztása, ugyanis emeleti traktusában, kastélyhoz szokatlanul kis méretű, cellaszerű szobákat alakítottak ki. Azonban, eddig ismeretlen okból, a pálosok nem foglalták el az épületet. Viszont nyári kastélyként sem használták, s mintegy száz évig üresen állt. 1898-ban azonban Hetyey Sámuel püspök (1897-1903) felújíttatta, és mintegy hat holdnyi területen arborétumot is létesített a kastély körül. Neki köszönhető a templom felújítása és a szemközti domboldalon 1903-ban felállított Szent László-szobor is, Csukás Zoltán pécsi bádogosmester rézmunkája. Gróf Zichy Gyula püspök (1905-1926) 1906-ban újból felújíttatta a kastélyt, s ekkor építették egybe egy nyakrésszel a mellette álló templommal. Az arborétum mellett vadaskertet is létesítettek, szebbé téve ezzel a rezidencia környezetét. Zichy püspök 1910-ben a kastély déli főbejáratánál, klasszicista stílusú timpanonban a kastélyért legtöbbet tevő három püspök pirogránitból készült címereit is elhelyeztette: középütt az alapító gróf Esterházy Pál László jelvénye, balról Hetyey Sámuel, jobbról pedig gróf Zichy Gyula címere látható.

Vár és várrom Vár és várrom Kastély Kastély

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )
előzetes bejelentkezés alapján látogatható

Elérhetőségek

Cím: Püspökszentlászló, Püspökszentlászló
Térkép
Tel.:+3672490812
Forrás: http://www.itthon.hu
Frissítve: 2016-12-20 16:30:09

Látnivalók a környéken

Kastély

Kastély

  • Püspökszentlászló

1725-ben egy pécsi minorita szerzetes, Joannes Reinhard Uhl rendtársaival és a hívek segítségével a romok helyén kis kápolnát emelt. Az előző, Árpád-kori templom és Szent László emlékét megörökítették...

Püspöki Kastély Arborétuma

Püspöki Kastély Arborétuma

  • Püspökszentlászló

Püspöki kastélyt 1898-ban Hettyey Sámuel pécsi püspök renováltatta és ekkor alakíttatta ki a mintegy 6 holdas arborétumot. A Zengő északi lejtőjéhez simuló párás levegőjű völgyben a telepített arborét...

Kastély

Kastély

  • Püspökszentlászló

A klasszicizáló későbarokk stílusban, eddig ismeretlen építőmester által épített nyári rezidencia valószínűleg más célra készült 1797-ben. Ugyanis Esterházy püspök korábban pálos szerzetes volt. Az 17...

Lovaglás, tereplovaglás

Lovaglás, tereplovaglás

  • Püspökszentlászló

Lovaglási lehetőség, tereplovaglás.

További látnivalók

Kedvenc akciók

Párizs Garden Apartments Debrecen

Húsvét

25 450 Ft/fő/éj-től

Párizs Garden Apartments

apartman
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5
Alfa Hotel és Wellness Centrum Miskolc-Tapolca

Kedvezményes Nyári vakáció

23 513 Ft/fő/éj-től

Alfa Hotel és Wellness Centrum

  • 5 Értékelés alapján4.1 / 5
Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévíz

Húsvét a Bonvitalban

28 299 Ft/fő/éj-től

Bonvital Wellness & Gastro Hotel

  • 1 Értékelés alapján3.9 / 5
Hotel Napfény Zalakaros Zalakaros

Előfoglalási kedvezményes félp...

16 958 Ft/fő/éj-től

Hotel Napfény Zalakaros

  • 8 Értékelés alapján4.2 / 5

Bejelentkezés