Pécsi Szabadtéri Játékok, Pécs

Pécsi Szabadtéri Játékok További képek
Harminckét esztendeje már - 1977. július 27-én -, hogy Heléna, a szép (Csákányi Eszter), valamint Páris, a szívtipró és "almaosztó-döntnök" (Bregyán Péter) egy kötélpályára függesztett gondolán belibegett a Tettyei romok közé.

Offenbach alaposan sziruptalanított Szép Heléna című operettjének frenetikus sikere (nem mindennapi előadás volt) előrevetítette a következő évben hivatalosan is megnyíló Pécsi Nyári Színház létjogosultságát. Hogy mégsem harmincéves az intézmény - bár anno Szeged és Gyula mellett jegyezte a szakma -, az a művészethez méltatlan történések eredménye, melyekről ma már nincs sok értelme polemizálni. Összegészében nézve tehát, meglehetősen zivatarosnak mondható évtizedekről beszélhetünk, bár az előadások emlékezete - alkotónak és nézőnek egyaránt - inkább verőfény és ragyogás.

A Pécsi Kulturális Rendezvények Irodájában fogant ötlet eredményeként Bagossy László igazgató és Eck Imre művészeti vezető irányításával indul be az első évad. Alapvető cél, hogy minden művészeti ág képviselői megmutatkozhassanak. A Káptalan utcai színpad a központ, Szabadtéri Táncszín néven. Természetesen ez a nagylélegzetű balettek helyszíne (Parasztkantáta, Otelló), de itt kerülnek színre a pazar kiállításúnak mondható nagyoperettek (Csárdáskirálynő, Mágnás Miska) is. Ez utóbbi esetében a rendező Bagossy felteszi a zenekart a színpad jobb oldalára, és a zenekari árkot vízzel feltöltve csillogó tavat varázsol, egyedien megvalósuló, humorban gazdag helyzeteknek teremtve lehetőséget. Itt lépnek fel a Nemzetközi Néptáncfesztiválok részvevői is. A Tettyei romok, a Barbakán várárok és bástya prózai művek, kamarabalettek, musicalek, zenés darabok helyszíne. (Álszentek összeesküvése, Székelyfonó, La Mancha lovagja, Danaidák). A Csontváry Múzeum udvarán a bábosok - a Bóbita és vendégei -, a Minaret Udvarban pedig a muzsikusok - a létező legszélesebb műfaji skálán - produkálják magukat évről évre. A Sétatéren képzőművészek monstre szabadtéri tárlatai pompáznak.

A másik igen érdekes törekvése Ecknek, Bagossynak és a hozzájuk csatlakozó néptáncos, koreográfus Vidákovics Antalnak a művészeti ágak minél teljesebb ötvözésével egy komplex kifejezési mód létrehozása. Ez a totális színház, melyre leginkább, sőt talán egyedülállóan a Pécsi Nyári Színház működése alatt láthattunk példát. Oscar Wilde drámájából, Petrovics Emil zenéjéből és saját koreográfiájából építkezve Eck Imre rendez előadást Salome címmel, vagy ilyen Krlezˇa Szentisvánnapi búcsú című expresszionista látomása, melyben közel 150 művész (színész, zenész, táncos) dübörgi, szárnyalja, zokogja és kacagja végig a háború előtti Monarchia népeinek bacchanáliáját Bagossy rendezésében, Vidákovics koreográfiájával.

1982-ben az Anna utcai székhellyel megalakuló Pécsi Kisszínház veszi át a Pécsi Nyári Színház és a Pécsi Egyetemi Színpad üzemeltetését. Néhány nyári produkció így kimondottan a PESZ tagjaira épül. Ilyen Ivo Bednar: Svejk című darabja a cseh Pavel Hekela rendezésében, vagy Voskovec - Werich: Nehéz Barbara című zenés színjátéka. (E korszak produkcióiban Hevesi András, Kertész Attila, Kircsi László, Lakner Tamás, Papp Zoltán a zene területén; Bachman Zoltán, Bagossy Levente, Erdős János, Pincehelyi Sándor, Tresz Zsuzsa a látványalkotásban jeleskedett legtöbb alkalommal.)

Tucatnyi esztendő múltán, a Kisszínházat megszüntetvén, a városvezetés a Ságvári Művelődési Házra ruházza annak jogait és kötelességeit. Dicső eredmény: a Pécsi Nyári Színház - csakúgy, mint a Pécsi Egyetemi Színpad - elsorvad, a Káptalan utcai játszóhely pedig hajléktalanok tanyájává válik.

Hogy mégsem kell nélkülöznünk a semmihez sem fogható élményt, melyet a csillagos, vagy éppen viharos égbolt alatt megvalósuló művészeti produktum nyújt, az - immár jó évtizede - a Pécsi Horvát Színház stábjának köszönhető, melynek az Anna utcai épületben az a Vidákvics Antal az igazgatója, akinek tevékenysége a szellemi, majd a jogfolytonosságot is képviselve átível az említett három évtizeden, és aki a horvát nyelvű színjátszás művelésén túl fontosnak érzi, hogy a város művészeti életét minél szélesebb körben tudja gazdagítani. Elsőbben a színház udvarán teremt játéklehetőséget az Anna Utcai Nyári Játékok égisze alatt. Hat esztendeje pedig a Pécsi Szabadtéri Játékok produkcióit látogathatja a közönség, miután megújul a Tettyei és a Káptalan utcai játszóhely is.

A PSZJ vezetése továbbra is a művészeti ágak minél szélesebb felvonultatását, akár egy produkción belül kifejtett erejét, hatását tartja fontosnak. Nem kevésbé lényeges, hogy a város, a régió művészei, kultúrateremtő erői minél több megnyilvánulási lehetőséget kapjanak. Igencsak figyelemre méltó, hogy évadonként több új produkció születik a Káptalan utcai Szabadtéri Színpadon, a Tettyén és az Anna Udvarban. (Az elmúlt évadok programjai, valamint a kapcsolódó írások megtalálhatók a www.pecsiszabadteri.hu című honlapon.)

A Pécsi Szabadtéri Játékok olyan népszínházként működik, mely - nem csupán a szegedi, gyulai, de az újsütetű szabadtéri színházakhoz képest is - szerény költségvetése ellenére, értékes produkciókkal igyekszik tartalmassá tenni a pécsi nyári estéket, szinte az egész szezont átfogva, miként az Európa leendő kulturális fővárosában elvárható. Lehetne persze igényesebb a program. Játszhattunk volna, például - Kodály év ürügyén - Székelyfonót vagy Háry Jánost, csakhogy ezek költségei nagyságrenddel magasabbak, mint a Pécsi Szabadtéri Játékok teljes költségvetése. Lehetne a Szabadtéri Színpad újfent határainkon túl is elismert táncprodukciók, kortárs fesztiválok helyszíne, a Pécsi Balett és a régió táncosainak nyári műhelye, amihez persze mindenekelőtt az ellehetetlenülést kellene elkerülnie.

A Pécsi Szabadtéri Játékok a város kulturális életének - művészeti és turisztikai szempontból egyaránt - kikerülhetetlen eleme. Ám, hogy újfent, országszerte, sőt külhonban is érdekes, fontos legyen, az - mindenekelőtt - finanszírozásának függvénye. Az Európa Kulturális Fővárosa projekt óriási lehetőség, hisz annak elvárásaira rímel a Pécsi Szabadtéri Játékok vezetésének számos törekvése. Példának okáért az Anna utcai intézmény déli szomszédainkkal - mindenekelőtt horvátországi művészekkel, kulturális intézményekkel - ápolt kapcsolatai említendők. Vagyis a PSZJ a Pécsi Horvát Színházzal karöltve hatékonyan segítheti, hogy a város a kontinens déli régiójának egyik művészeti-kulturális központjává váljék.


Színház Színház

Elérhetőségek

Cím: Pécs,
Frissítve: 2017-01-09 10:27:14

Látnivalók a környéken

Planetárium Pécs

Planetárium Pécs

  • Pécs

Fedezd fel a csillagok és bolygók titkát a kupola alatt! Csillagászati, földrajzi, űrkutatási és természettudományos ismeretek, és a művészettörténet csillagászati vonatkozásainak bemutatása Pécsett,...

Cella Septichora Látogató Központ - Ókeresztény emlékek

Cella Septichora Látogató Központ - Ókeresztény emlékek

  • Pécs

Cella Septichora Látogató Központ - Ókeresztény emlékek feltárásával vált Pécs a Világörökség részévé.

Zsolnay Kulturális Negyed

Zsolnay Kulturális Negyed

  • Pécs

Zsolnay Kulturális Negyed A Zsolnay család egykori kerámiagyárának helyén újult meg és vált Pécs különleges látnivalójává a Zsolnay Kulturális Negyed.

Sipőcz-Ház

Sipőcz-Ház

  • Pécs

A Pécs belvárosában működő Sipőcz Ház, a város legrégibb patikájának üzlethelyiségében található.

TV-torony

TV-torony

  • Pécs

A TV-torony már messziről látható a Misina-tetőn.

Zsolnay Múzeum

Zsolnay Múzeum

  • Pécs

A Zsolnay Múzeum a belvárosban található, bejáratát szép szobor díszíti.

További látnivalók

Programok a környéken

SZEMFÉNYVESZTÉS - Pécs

SZEMFÉNYVESZTÉS - Pécs

  • Pécs
  • 2024.May.14-án Apáczai Művelődési Ház

Horváth-Moravetz: Örömlányok végnapjai

Horváth-Moravetz: Örömlányok végnapjai

  • Pécs
  • 2024.Apr.28-án Moravetz Produkció

Charlie 77 Koncert

Charlie 77 Koncert

  • Pécs
  • 2024.Oct.16-án Pécs Kodály Központ

Ray Cooney: Funny Money - Rossz pénz nem vész el

Ray Cooney: Funny Money - Rossz pénz nem vész el

  • Pécs
  • 2024.May.11-án Bánfalvy Stúdió - Pécs

Szeretnél gazdag lenni? Otthagyni a dögunalmas állásod? Elköltözni mondjuk Barcelonába? Ahol végre egész álló nap napozhatsz a tengerparton, miközben egy jéghideg cuba libret szürcsölgetsz? Nos, Császár András pontosan ezt tervezi tenni azok után, hogy véletlenül talál kétmillió eurót a hármas metrón.

Szomszédok és Barátok

Szomszédok és Barátok

  • Pécs
  • 2024.May.10-án Moravetz Produkció

Rákász Gergely - Lords of the Organ VIII.

Rákász Gergely - Lords of the Organ VIII.

  • Pécs
  • 2024.Sep.26-án Rákász Gergely

További programok

Kedvenc akciók

Imola Hotel Platán Eger

Ünnepek

47 500 Ft/fő/éj-től

Imola Hotel Platán

hotel
  • 6 Értékelés alapján4.3 / 5
Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5

Szállások Pécs

Szobaárak reggelivel, grátiszokkal Pécs
  • még nincs értékelésÚj!
Szobaárak Pécs

R73 Residences

apartman

Szobaárak

12 500 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!
Legjobb ár reggelivel Pécs
  • 5 Értékelés alapján3.8 / 5
Legjobb ár 7 napos előfoglalással Pécs
  • Kiváló1 Értékelés alapján4.8 / 5

További szállások

Bejelentkezés