Idrisz Baba türbéje, Pécs

Idrisz Baba türbéje További képek

Forrás: www.mecsekkapu.hu
Idrisz Baba türbéje a török uralom egyik maradványa.

A Rókus-domb déli lejtőjén török temető volt. A türbe Idrisz Baba sírhelye, török zarándokhely. A sírhelyen nyugvó török férfiú személyéről csak keveset tudunk. Evlia Cselebi török utazó, "igazhitű orvosnak" nevezi, Ibrahim Pecsevi szerint csodatévő jövendőmondó volt.

A nyolcszög alaprajzú, kupolás sírhely az 1500-as években épült. A török hódoltság után 1686-ban a jezsuiták vették birtokukba, és a pestiskórház kápolnájává alakítottak át, majd a pestises betegket oltalmazó Szent Rókusról nevezték el. (Ennek emlékét őrzi a Rókus-domb neve.) Később a katonaság lőporraktárnak használta. 1912-ben részben feltárták és restaurálták, de mai alakját csak 1961-ben történt műemléki helyreállítása után kapta meg. Ekkor tárták fel Idrisz Baba sziklába vágott sírhelyét, ahol megtalálták a benne ép állapotban lévő csontvázát is. A türbe berendezését,a síremléket, a hímzett takarót, az imaszőnyeget a Török Köztársaság kormánya adományozta.

Ez a türbe a magyarországi török építészet jelentős emléke, csupán a budai Gül Baba sírja ismert még ezen kívül. Mindkettő a mohamedánok zarándokhelye.

Csak előzetes bejelentkezéssel látogatható.

 

 

 


Műemlék Műemlék

Nyitvatartás

Csak előzetes bejelentkezéssel látogatható

Elérhetőségek

Cím: Pécs, Nyár u. 8.
Térkép
Tel.:20/4009303
Forrás: www.mecsekkapu.hu
Frissítve: 2012-08-10 16:36:30

Látnivalók a környéken

Planetárium Pécs

Planetárium Pécs

  • Pécs

Fedezd fel a csillagok és bolygók titkát a kupola alatt! Csillagászati, földrajzi, űrkutatási és természettudományos ismeretek, és a művészettörténet csillagászati vonatkozásainak bemutatása Pécsett,...

Cella Septichora Látogató Központ - Ókeresztény emlékek

Cella Septichora Látogató Központ - Ókeresztény emlékek

  • Pécs

Cella Septichora Látogató Központ - Ókeresztény emlékek feltárásával vált Pécs a Világörökség részévé.

Zsolnay Kulturális Negyed

Zsolnay Kulturális Negyed

  • Pécs

Zsolnay Kulturális Negyed A Zsolnay család egykori kerámiagyárának helyén újult meg és vált Pécs különleges látnivalójává a Zsolnay Kulturális Negyed.

Sipőcz-Ház

Sipőcz-Ház

  • Pécs

A Pécs belvárosában működő Sipőcz Ház, a város legrégibb patikájának üzlethelyiségében található.

TV-torony

TV-torony

  • Pécs

A TV-torony már messziről látható a Misina-tetőn.

Zsolnay Múzeum

Zsolnay Múzeum

  • Pécs

A Zsolnay Múzeum a belvárosban található, bejáratát szép szobor díszíti.

További látnivalók

Programok a környéken

A Szent Család - Lakatos László önálló estje

A Szent Család - Lakatos László önálló estje

  • Pécs
  • 2024.May.14-án Dumaszínház

Dumaszínház est

SZEMFÉNYVESZTÉS - Pécs

SZEMFÉNYVESZTÉS - Pécs

  • Pécs
  • 2024.May.14-án Apáczai Művelődési Ház

Horváth-Moravetz: Örömlányok végnapjai

Horváth-Moravetz: Örömlányok végnapjai

  • Pécs
  • 2024.Apr.28-án Moravetz Produkció

Charlie 77 Koncert

Charlie 77 Koncert

  • Pécs
  • 2024.Oct.16-án Pécs Kodály Központ

Ray Cooney: Funny Money - Rossz pénz nem vész el

Ray Cooney: Funny Money - Rossz pénz nem vész el

  • Pécs
  • 2024.May.11-án Bánfalvy Stúdió - Pécs

Szeretnél gazdag lenni? Otthagyni a dögunalmas állásod? Elköltözni mondjuk Barcelonába? Ahol végre egész álló nap napozhatsz a tengerparton, miközben egy jéghideg cuba libret szürcsölgetsz? Nos, Császár András pontosan ezt tervezi tenni azok után, hogy véletlenül talál kétmillió eurót a hármas metrón.

Szomszédok és Barátok

Szomszédok és Barátok

  • Pécs
  • 2024.May.10-án Moravetz Produkció

Rákász Gergely - Lords of the Organ VIII.

Rákász Gergely - Lords of the Organ VIII.

  • Pécs
  • 2024.Sep.26-án Rákász Gergely

Furcsa pár

Furcsa pár

  • Pécs
  • 2024.May.08-án Pécsi Nemzeti Színház

További programok

Kedvenc akciók

Aqua-Lux Wellness Hotel Cserkeszőlő

Pünkösd

19 500 Ft/fő/éj-től

Aqua-Lux Wellness Hotel

  • 333 Értékelés alapján4.3 / 5
Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5

Szállások Pécs

Szobaárak reggelivel Pécs

Hotel Barbakán

Szobaárak reggelivel

11 950 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló7 Értékelés alapján4.7 / 5
Napi árak Pécs

Szinbád Hotel

Napi árak

12 450 Ft/fő/éj-től
  • 13 Értékelés alapján4.4 / 5
5. éjszaka ingyen Pécs
  • még nincs értékelésÚj!
Retro csomag Pécs

Retro Panzió

panzió

Retro csomag

8 500 Ft/fő/éj-től
  • 4 Értékelés alapján4.3 / 5

További szállások

Bejelentkezés