Mezőgazdasági Hagyományok Gyűjteménye, Nagyrábé

Mezőgazdasági Hagyományok Gyűjteménye

Forrás: www.itthon.hu
A Nagyrábén található Mezőgazdasági Hagyományok Gyűjteménye Ványai Gusztáv egyedülálló néprajzi magángyűjteménye, 10 év szorgos gyűjtő- és kutatómunkájának eredménye. A gyűjtemény gerincét alkotó Okos Gépek – Találékony Emberek című állandó kiállítás különleges időutazásra invitál a múltba, melyen a látogató betekintést nyerhet a 18-20. századi falusi gazdálkodás hagyományaiba.
Az 1300 m2-en 35 téma köré csoportosított több mint 2000 kiállítási tárgy – egykori mezőgazdasági eszköz és gép – egy része ránézésre ócska, szedett-vedettnek tűnő, néprajzi szempontból azonban igen becses. Többségük házi gyártmány, készítőjük évszázados gyakorlat szerint maga alkotta vagy alakította át, így a tárgyak nem csak az egykori falusi kultúra emlékeit, hagyományait, de alkotójuk képességeit, tudását, ízlését is őrzik.
A Mezőgazdasági Hagyományok Gyűjteményének otthont adó porta melléképületében 1957 óta pálinkafőzde működik. Az ötféle gyümölcsből – alma, barack, meggy, szilva és törköly – helyben főtt párlatokat a vendégek egyedi gasztronómiai program keretében kóstolhatják végig, melyhez a különleges hátteret a néprajzi gyűjtemény, a kulináris élvezeteket a pálinkák mellett a tájegységre jellemző ételkülönlegességek adják.

Programlehetőségek:
Rendhagyó történelemóra
Múzeumpedagógiai foglalkozás
Csapatépítő tréning
Pálinkakóstoló

Múzeum Múzeum

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )
Hétfő-Vasárnap: 9.00-17.00
A Mezőgazdasági Hagyományok Gyűjteménye csak előzetes bejelentkezéssel látogatható.

Elérhetőségek

Cím: Nagyrábé, Dózsa György út 35
Térkép
Tel.:+36209215466
E-mail: vanyaigusztav@gmail.com
Forrás: www.itthon.hu
Frissítve: 2016-09-09 01:10:41

Látnivalók a környéken

Mezőgazdasági Hagyományok Gyűjteménye

Mezőgazdasági Hagyományok Gyűjteménye

  • Nagyrábé

A Mezőgazdasági Hagyományok Gyűjteménye Ványai Gusztáv egyedülálló néprajzi magángyűjteménye, ahol a látogató betekintést nyerhet a 18-20. századi falusi gazdálkodás hagyományaiba.

Nagyrábéi Tájház

Nagyrábéi Tájház

  • Nagyrábé

Helyi gyűjtésű helytörténeti és néprajzi emlékek az 1850-1920. közötti időszakból. A kiállítás legjelentősebb tárgyai: paraszt lakószoba berendezése, mezőgazdasági és kerékgyártó eszközök.

További látnivalók

Kedvenc akciók

Aqua-Lux Wellness Hotel Cserkeszőlő

Pünkösd

19 500 Ft/fő/éj-től

Aqua-Lux Wellness Hotel

  • 332 Értékelés alapján4.3 / 5
Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Imola Hotel Platán Eger

Ünnepek

47 500 Ft/fő/éj-től

Imola Hotel Platán

hotel
  • 6 Értékelés alapján4.3 / 5

Bejelentkezés