Berey József Helytörténeti Gyűjtemény, Nagyecsed

Berey József Helytörténeti Gyűjtemény További képek

Forrás: http://www.itthon.hu
A kúria jellegű épület 1927-ben épült. korábban iskolaként funkcionált, ami meghatározta a kiállítótermek számát és nagyságát. A gyűjtemény 1988-ban a helyi tanács és a mátészalkai Szatmár Múzeum néhai igazgatójának, Farkas Józsefnek a kezdeményezésére létesült, melyet Pozsgay Imre államtitkár nyitott meg. Az épületben két állandó kiállításnak helyet adó terem, illetve két kisebb időszaki kiállításoknak helyt adó galéria helység található. A két állandó kiállítás történeti, régészeti leleteket, illetve néprajzi emlékeket mutat be. Az ide látogató a történeti kiállító részben megismerheti településünk történetét, és az azzal kapcsolatos tárgyakat. Láthatóak korabeli térképek, az ecsedi várból származó kövek, illetve az 1975-77-es sárvári ásatásokon feltárt régi használati eszközök. A néprajzi kiállító helységben a földművelés, a halászat, csikászat eszközei, a szövés-fonás kellékei, az állattartásban és a háztartásban használatos tárgyak láthatóak. Az érdeklődők megismerhetik a hajdani ecsediek lápi életmódját, babonáit, szokásait. A galéria helység időszaki kiállításoknak ad helyet, ahol többnyire környékbeli művészek alkotásai láthatóak, például festmények, kisplasztikák, csipkék, fotók. A kúria jellegű épület 1927-ben épült. korábban iskolaként funkcionált, ami meghatározta a kiállítótermek számát és nagyságát. A gyűjtemény 1988-ban a helyi tanács és a mátészalkai Szatmár Múzeum néhai igazgatójának, Farkas Józsefnek a kezdeményezésére létesült, melyet Pozsgay Imre államtitkár nyitott meg. Az épületben két állandó kiállításnak helyet adó terem, illetve két kisebb időszaki kiállításoknak helyt adó galéria helység található. A két állandó kiállítás történeti, régészeti leleteket, illetve néprajzi emlékeket mutat be. Az ide látogató a történeti kiállító részben megismerheti településünk történetét, és az azzal kapcsolatos tárgyakat. Láthatóak korabeli térképek, az ecsedi várból származó kövek, illetve az 1975-77-es sárvári ásatásokon feltárt régi használati eszközök. A néprajzi kiállító helységben a földművelés, a halászat, csikászat eszközei, a szövés-fonás kellékei, az állattartásban és a háztartásban használatos tárgyak láthatóak. Az érdeklődők megismerhetik a hajdani ecsediek lápi életmódját, babonáit, szokásait. A galéria helység időszaki kiállításoknak ad helyet, ahol többnyire környékbeli művészek alkotásai láthatóak, például festmények, kisplasztikák, csipkék, fotók.

Múzeum Múzeum

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )
Hétfőtől - Péntekig: 8:00 - 16:00 Szombat - Vasárnap: Előzetes bejelentkezés alapján.

Elérhetőségek

Cím: Nagyecsed, Vásár tér
Térkép
Tel.:+3644545005
E-mail: pmhivatal@nagyecsed.hu
Forrás: http://www.itthon.hu
Frissítve: 2016-07-10 17:30:07

Látnivalók a környéken

Péchy László Szivattyútelep

Péchy László Szivattyútelep

  • Nagyecsed

Az 1915-17. között épült gőzüzemű szivattyútelep az Ecsedi-láp lecsapolásának egyik legfontosabb műtárgya. A hozzá vezető LÁpi-csatorna vizét emeli át a Krasznába. Gépészeti berendezését az Első Hazai...

Berey József Helytörténeti Gyűjtemény

Berey József Helytörténeti Gyűjtemény

  • Nagyecsed

A kúria jellegű épület 1927-ben épült. korábban iskolaként funkcionált, ami meghatározta a kiállítótermek számát és nagyságát. A gyűjtemény 1988-ban a helyi tanács és a mátészalkai Szatmár Múzeum néh...

Péchy László Szivattyútelep

Péchy László Szivattyútelep

  • Nagyecsed

Az 1915-17. között épült gőzüzemű szivattyútelep az Ecsedi-láp lecsapolásának egyik legfontosabb műtárgya. A hozzá vezető LÁpi-csatorna vizét emeli át a Krasznába. Gépészeti berendezését az Első Hazai...

Református nagytemplom

Református nagytemplom

  • Nagyecsed

A templom 1863-ban épült. Négy karzatos. A régió egyik legnagyobb temploma. Orgonáját Kerékgyártó István készítette 1903-ban. Kisharangját Kirilla János öntötte 1754-ben.

További látnivalók

Kedvenc akciók

Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Imola Hotel Platán Eger

Ünnepek

47 500 Ft/fő/éj-től

Imola Hotel Platán

hotel
  • 6 Értékelés alapján4.3 / 5

Bejelentkezés