Szent István templom, Nagybörzsöny

Szent István templom További képek

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_István-templom_(Nagybörzsöny)
A 15. században bányavárosnak számító Nagybörzsöny település központjától távol, dombtetőn emelkedik a tökéletes arányú román stílusú falusi templom, amelyet 17. századi kőfal övez.

A templom hajója és szentélye a 13. század elején épült, majd a tatárjárás után egészült ki a díszes főpárkánnyal és toronnyal. Ez volt a település plébániatemploma egészen a 15. század elejéig. Amikor Zsigmond király német bányászokat telepített ide a nemesércek kitermelésére, ők a völgyben alakították ki lakhelyüket, s akkor épült föl a nagyobb méretű Bányásztemplom. Amikor az az evangélikusok birtokába került, a katolikusok használták ismét a Szent István tiszteletére szentelt román stílusú régi templomot. Később temetőkápolnává vált, mert a magyar lakosság beolvadt a német bányászközösségbe, és nem volt szükségük külön templomra.

Az 1690-es években már a berendezése is szinte teljesen eltűnt, az oltáron kívül alig akadt benne felszerelés. 1779-ben annyira lepusztult, hogy gondolkodtak a lebontásán is, erre azonban a király és a püspök adományának köszönhetően szerencsére nem került sor.

1894-ben egy villámcsapás után kellett helyreállítani, 1904 és 1907 között Gyakus László vezetésével tatarozták. 1965-66-ban R. Ratkai Ida vezetésével műemléki feltárást végeztek, majd Erdei Ferenc tervei alapján szakszerűen helyreállították. 1990-ben életveszélyessé kellett nyilvánítani, mert a falai annyira megsüllyedtek, hogy repedések keletkeztek rajtuk. A Szent István Király Alapítvány támogatásával Sedlmayr János tervei szerint néhány éven belül helyreállították, és a csapadékvíz elvezetésével a további süllyedést is megállították.

A templom körüli falat valószínűleg a 15. században építették. A keleti kapu fölött olvasható felirat (ANNO 1632 ZACHARIAS POP FIERI FECIT) feltehetőleg arra utal, hogy Pop (vagy Pap) Zakariás 1632-ben felújította.

A templom falai barnásvörös trachit kőből épültek, és eredetileg is vakolatlanok voltak. Szentélye középkori szokás szerint keletre néz, vagyis keletelt. Karcsú tornya (3-4. emeletén ikerablakokkal) a nyugati homlokzat előtt emelkedik. A hajónál jóval alacsonyabb szentély félköríves (ívsorokból álló főpárkánnyal). A bejárat a déli oldalon nyílik, fölötte három jellegzetes félköríves román tölcsérablak. A szentélyen is van a déli oldalon egy egyszerű ablak. A templombelsőben a hajó síkmennyezetes, az apszis boltozata negyedgömb alakú. A hajótól a szentélyt diadalív választja el. A torony földszintje dongaboltozatos.

A főpárkány tükreinek különlegessége: a 19 bajuszos tatár feje. A fejeknek története van, ugyanis jól látható, hogy 20 fejnek van kialakítva ív, viszont csak 19 fejet faragtak az ívsorba. A fejek a faluba betörő és legyőzött tatárokat szimbolizálják, elrettentésül is a tatároknak, hogy hasonló eset ne következzék be újra. A támadásban megmenekült egyetlen bajuszos barbárnak meghagyták a helyet az ívsor végén, ha esetleg visszatérne.

 


Templom Templom

Nyitvatartás

Előzetes bejelentkezéssel!
Műemlék templomok bemutatása
Bányász templom és Szt. István templom
Pereszlényi Lajos
Nyitvatartás:
Hétfő,Kedd: Szünnap!
Hívásra jövök!
Szerda-Péntek:10:00-tól - 16:00-ig
Ebédszünet:12:00-tól - 13:00-ig

Elérhetőségek

Cím: Nagybörzsöny, Petőfi utca
Térkép
Tel.:27/579-550, 30/494-8428
Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_István-templom_(Nagybörzsöny)
Frissítve: 2017-08-21 11:18:42

Látnivalók a környéken

Erdei vasút

Erdei vasút

  • Nagybörzsöny

A 2016-ban átadott Márianosztra – Nagyirtáspuszta (7 km hosszú) szakasszal megvalósult a természetjárók több évtizedes álma, újra végigutazható a Szob és Nagybörzsöny közötti erdei vasúti hálózat telj...

Vízimalom

Vízimalom

  • Nagybörzsöny

Az Antal-féle műemlék "vízimalom" Nagybörzsönyben, a főtértől két perces sétára az evangélikus templom szomszédságában található.

Szent István templom

Szent István templom

  • Nagybörzsöny

A 15. században bányavárosnak számító Nagybörzsöny település központjától távol, dombtetőn emelkedik a tökéletes arányú román stílusú falusi templom, amelyet 17. századi kőfal övez.

Bányásztemplom

Bányásztemplom

  • Nagybörzsöny

Meredek lépcső végén, hatalmas hársfa koronája alatt áll a keletelt Bányásztemplom. A Nagybörzsönybe betelepített német bányászok építették a XIII. század első felében ezt a kistemplomot, melyet a XV....

További látnivalók

Kedvenc akciók

Párizs Garden Apartments Debrecen

Húsvét

25 450 Ft/fő/éj-től

Párizs Garden Apartments

apartman
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5
Alfa Hotel és Wellness Centrum Miskolc-Tapolca

Kedvezményes Nyári vakáció

23 513 Ft/fő/éj-től

Alfa Hotel és Wellness Centrum

  • 5 Értékelés alapján4.1 / 5
Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévíz

Húsvét a Bonvitalban

28 299 Ft/fő/éj-től

Bonvital Wellness & Gastro Hotel

  • 1 Értékelés alapján3.9 / 5
Hotel Napfény Zalakaros Zalakaros

Előfoglalási kedvezményes félp...

16 958 Ft/fő/éj-től

Hotel Napfény Zalakaros

  • 8 Értékelés alapján4.2 / 5

Szállások Nagybörzsöny

Napi árak vendégházhoz Nagybörzsöny

Padláskincsek Vendégház

vendégház

Napi árak vendégházhoz

6 571 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!

További szállások

Bejelentkezés