Szent Kereszt római katolikus templom, Mór

Szent Kereszt római katolikus templom

Forrás: www.mor.hu

Kétfelől meredek, részben támfallal erősített magaslaton helyezkedik el. Épült 1887-88-ban Mórközépkori plébánia-templomának ún. "Magyar templom" helyén, felhasználva annak nyugati tornyát.

Plébánosát említi a pápai tized-jegyzék 1333-35-ben, a templom első említése 1484. A török korban református-templom, 1696-ban Hochburg János visszaadja a katoli-kusoknak. A mai templomot Havranek Ferenc építész és Arányi műépítész tervei szerint Csáder Ferenc vállalkozó építette. Felszentelve 1892-ben.

Háromhajós, neogótikus, keletelt templom, az első emeleti középkori gúlasisakos toronnyal. Szentélye 3/8-ad záródású. Körülötte temető, melyet a 18. század végén már nem használtak. Felépítése négyszakaszos keresztboltozatos hosszház, a mellékhajókban porosz süveg-boltozatos karzat és ugyanilyen orgonakarzat. Az ablakok Szántay és Szabó üvegfestőktől származnak. A szentély-záródásban szecessziós "utolsó ítélet" falikép, Stein János műve. Neogótikus főoltár Kelemen Márton alkotása. Rieger orgona.


Templom Templom

Nyitvatartás

Bejelentkezéssel látogatható.

Elérhetőségek

Cím: Mór, Köztársaság tér 1.
Térkép
Tel.:22/562-079
Forrás: www.mor.hu
Frissítve: 2009-11-16 20:47:47

Látnivalók a környéken

Bormúzeum

Bormúzeum

  • Mór

Borkóstolók, borvacsorák, céges rendezvények és csoportok fogadása A 200 éves múlttal rendelkező Móri Bormúzeum Étterem újra megnyitotta kapuit. Éttermünk A’la carte, melynek középpontjában természe...

További látnivalók

Programok a környéken

A Szent Család - Lakatos László önálló estje

A Szent Család - Lakatos László önálló estje

  • Mór
  • 2024.Apr.28-án Dumaszínház

Dumaszínház est

További programok

Kedvenc akciók

Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévíz

Húsvét a Bonvitalban

28 411 Ft/fő/éj-től

Bonvital Wellness & Gastro Hotel

  • 1 Értékelés alapján3.9 / 5
Alfa Hotel és Wellness Centrum Miskolc-Tapolca

Kedvezményes Nyári vakáció

23 513 Ft/fő/éj-től

Alfa Hotel és Wellness Centrum

  • 5 Értékelés alapján4.1 / 5
Hotel Napfény Zalakaros Zalakaros

Előfoglalási kedvezményes félp...

16 958 Ft/fő/éj-től

Hotel Napfény Zalakaros

  • 8 Értékelés alapján4.2 / 5
Párizs Garden Apartments Debrecen

Húsvét

25 450 Ft/fő/éj-től

Párizs Garden Apartments

apartman
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5

Szállások Mór

Napi árak Mór

Hétkúti Wellness Hotel

Napi árak

22 500 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló11 Értékelés alapján4.7 / 5
Napi szobaárak Mór

Öreg Prés Butikhotel

panzió

Napi szobaárak

18 750 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló3 Értékelés alapján4.8 / 5

További szállások

Bejelentkezés