Busóudvar, Mohács

Busóudvar További képek

Forrás: www.mohacs.hu
2013. nyarán megnyitotta kapuit a mohácsi Busóudvar. Az új komplexum célja, hogy a nemzetközi hírű mohácsi busójárás hangulatából ízelítőt adjon ízelítőt a városunkba érkező látogatóknak, egyben bemutassa a rendezvényhez kapcsolódó helyi kézművesek tevékenységét.

2013 nyarán megnyitotta kapuit a mohácsi Busóudvar. Az új komplexum célja, hogy a nemzetközi hírű mohácsi busójárás hangulatából egész esztendőn át ízelítőt adjon a Mohácsra érkező látogatóknak, és bemutassa a rendezvényhez kapcsolódó helyi kézművesek máshol kihalófélben lévő, de Mohácson újraélődő tevékenységet. Az UNESCO felismerve a busójárás különlegességét 2009-ben az Emberiség Szellemi Kulturális Örökségének részévé nyilvánította e népszokást.

A busójárás farsang utolsó csütörtökétől húshagyó keddig, hat napon át tart. Mohács Város Önkormányzata elhatározta, hogy egy olyan épületegyüttest hoz létre, ahol az érdeklődők az év minden napján ízelítőt kaphatnak az egyedülálló népszokás különleges hangulatából. Így került sor a Busóudvar létrehozására a város szívében, melynek udvarába lépve elsőként Trischler Ferenc szobrászművész busószobrai üdvözölnek minket. A Busóudvart meglátogató érdeklődők a múzeumba lépve a busójárás részesévé válnak. A város főterén találják magukat, ahol számtalan busóalakkal, és úgynevezett szép busóval (sokác lányok) találkozhatnak. A látvány valósághűen tükrözi a busójárás hangulatát, melyet a busók teljes felszerelése mellett az egyéb farsangi kellékek sora az ördögkerék, az ágyú, a bödönhajó-, illetve a máglyagyújtás pillanati is színesítenek. Az élményt fokozza a busójáráskor elmaradhatatlan sokac népzene, az ágyúdörrenések, kolompok, kereplők zaja  teszik teljessé és emlékezetessé. A Busóudvar egy máglyagyújtás előtti pillanatot ragad ki a busójárásból, bízunk benne, hogy kedvet csinál ahhoz, hogy a látogatók később személyesen is részesei legyenek Mohács egyedülálló farsangi népszokásának.

Szolgáltatások: a busójárás interaktív múzeumának megtekintése tárlatvezetéssel ,időszaki kiállítás megtekintése , vásárlási lehetőséggel busómaszk-faragó, egyediruha-készítő és keramikus látványműhelyek megtekintése, vásárlási lehetőséggel étterem és kávézó Mohács tradicionális ételeivel-italaival

A Busóudvar címe: 7700 Mohács, Eötvös 17-19. Megközelíthető Mohács főteréről, a Széchenyi térről északi irányba haladva, a Vörösmarty utca és az Eötvös utca találkozásában (2 perc). Parkolni autóbusszal a téren lehet, személygépkocsi parkolására lehetőség van a Busóudvar előtt kialakított területen. GPS: N 45.9918; E 18.6881


Múzeum Múzeum Világörökség Világörökség Étterem Étterem Különleges hely Különleges hely Kiállítás Kiállítás Kutyabarát Kutyabarát

Nyitvatartás

Hétfő-Péntek: 9.00-16.00 Szombat: 10.00-17.00

Elérhetőségek

Cím: Mohács, Eötvös 17-19.
Térkép
Tel.:+36-20/222-93-39
E-mail: busoudvar@gmail.com
Forrás: www.mohacs.hu
Frissítve: 2022-01-19 08:56:22

Látnivalók a környéken

Duna-Dráva Nemzeti Park

Duna-Dráva Nemzeti Park

  • Mohács

A Duna jobb partján ártéri erdők, gemenci kisvasút, Nyéki-Holt-Dunaág, Mohács. A Dráva bal partján Barcsi Borókás, Dráva-szentesi üde rétek, Babócsa, Holtágak, ártéri erdők, morotvatavak. A két folyó...

Busóház

Busóház

  • Mohács

Városháza

Városháza

  • Mohács

További látnivalók

Programok a környéken

Szellemirtók – A borzongás birodalma

Szellemirtók – A borzongás birodalma

  • Mohács
  • 2024.Apr.28-án Mohács - Kossuth Filmszínház

Micimackó: Vér és méz 2

Micimackó: Vér és méz 2

  • Mohács
  • 2024.Apr.27-án Mohács - Kossuth Filmszínház

Back to Black (feliratos)

Back to Black (feliratos)

  • Mohács
  • 2024.Apr.28-án Mohács - Kossuth Filmszínház

Maga a pokol

Maga a pokol

  • Mohács
  • 2024.Apr.28-án Mohács - Kossuth Filmszínház

Back to Black (feliratos)

Back to Black (feliratos)

  • Mohács
  • 2024.Apr.27-án Mohács - Kossuth Filmszínház

Maga a pokol

Maga a pokol

  • Mohács
  • 2024.Apr.27-án Mohács - Kossuth Filmszínház

Szellemirtók – A borzongás birodalma

Szellemirtók – A borzongás birodalma

  • Mohács
  • 2024.Apr.27-án Mohács - Kossuth Filmszínház

Back to Black (feliratos)

Back to Black (feliratos)

  • Mohács
  • 2024.Apr.26-án Mohács - Kossuth Filmszínház

További programok

Kedvenc akciók

Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Imola Hotel Platán Eger

Ünnepek

47 500 Ft/fő/éj-től

Imola Hotel Platán

hotel
  • 6 Értékelés alapján4.3 / 5

Bejelentkezés