Mindszenti római katolikus templom, Miskolc

Mindszenti római katolikus templom További képek

Forrás: www.miskolc.hu

A barokk idők tekintélyes alkotása az eklektikus tornyokkal díszített templom. Ezen a helyen a középkorban az azonos nevű kisközség kápolnája volt. A barokk templomot az 1700-as évek elején Althan Mihály és Máriássy Sándor püspökök építették, 1744-ben szentelték fel. Egyes vélemények szerint a minorita templom építésze, Giovanni Battista Carlone volt ennek a templomnak a tervezője is.
A főhomlokzat és a díszes bejárati kapu a barokk művészet szép emléke. A templom barokk kori berendezéséből kiemelkedik a szószék és a főoltár. Ez utóbbinak képe Szent Pétert és Pált ábrázolja, 1855-ből származik, Kovács Mihály festménye. A templom többi oltárképe is - Szűz Mária, Szent József, Szent László és Szent István (valamennyi 1879-ből) - Kovács Mihály műve.
A templom építéstörténetében fontos dátum az 1857. évi királylátogatás. Ferenc József a monumentális templom láttán felajánlotta az egyik torony felépítési költségeit.
Mai formáját a 19. század utolsó harmadában, a két torony felépítésével nyerte el a Mindszenti templom.


Templom Templom

Nyitvatartás

A templom külső ajtaja napközben nyitvatart.

Elérhetőségek

Cím: Miskolc, Mindszent tér
Térkép
Forrás: www.miskolc.hu
Frissítve: 2010-11-05 17:47:15

Látnivalók a környéken

Deszkatemplom

Deszkatemplom

  • Miskolc

Avalon Park

Avalon Park

  • Miskolc

Az Avalon Park Miskolctapolcán, a Bükk szívében felépült családi szórakoztató és élmény park.

Avasi kilátó

Avasi kilátó

  • Miskolc

Herman Ottó Múzeum Kiállítási Épülete

Herman Ottó Múzeum Kiállítási Épülete

  • Miskolc

Az épület 1899-től múzeum, magja valószínűleg a XV. században épült. Mai arculatát több átépítés és bővítés során nyerte el. Állandó része Szász Endre hagytékának bemutatása.

Ortodox templom

Ortodox templom

  • Miskolc

Zsinagóga

Zsinagóga

  • Miskolc

További látnivalók

Programok a környéken

Egy csók és más semmi - zenés vígjáték

Egy csók és más semmi - zenés vígjáték

  • Miskolc
  • 2023.Jul.08-án Diósgyőri vár

Halász–Eisemann–Békeffi: EGY CSÓK ÉS MÁS SEMMI vígjáték 2 felvonásban Pesti Művész Színház

Rock 50 Fesztivál

Rock 50 Fesztivál

  • Miskolc
  • 2023.Jun.10-án Diósgyőri vár

1973-2023 Ötven éve, hogy az ország minden tájáról érkezett több, mint húszezer néző előtt a diósgyőri stadionban megkezdődött Magyarország és Közép-Kelet-Európa első rockfesztiválja Miskolcon. A magyar Woodstock néven elhíresült fesztivál most, ötven év múltán újra életre kel. Az akkori fellépők közül már nem mindenki lehet jelen az idei év legnagyobb rock ünnepén. De a nagy rock generáció tagjai most is - fenn az égben és lenn a földön - együtt ünnepelnek. Színpadon a kor legnagyobb sztárjai talán utoljára így együtt. Schuszter Lóri, Karácsony János, Solti János, Tátrai Tibor, a P. Mobil, Török Ádám és a Mini Art-űr és velük ünnepel az Ivan & The Parazol, Bohemian Betyars, Péterfy Bori, a Miskolci Illés Emlékzenekar és mások. Egy nap, ami az idei nyár legnagyobb zenei ünnepe.

Frakk, a macskák réme – Mesemusical csaholással és macskakergetéssel

Frakk, a macskák réme – Mesemusical csaholással és macskakergetéssel

  • Miskolc
  • 2023.Jun.17-án Ady Endre Művelődési Ház

Majka koncert

Majka koncert

  • Miskolc
  • 2023.Jun.09-án Diósgyőri vár

Kapunyitás: 20:00 óra

Figaro házassága

Figaro házassága

  • Miskolc
  • 2023.Jun.09-án Miskolci Nemzeti Színház

X. Musical & Miskolc Symphonic Gála

X. Musical & Miskolc Symphonic Gála

  • Miskolc
  • 2023.Sep.30-án Miskolci Szimfonikus Zenekar

Operagála

Operagála

  • Miskolc
  • 2023.Jun.12-án Miskolci Szimfonikus Zenekar

OLASZ OPERAGÁLA

Gyévuska

Gyévuska

  • Miskolc
  • 2023.Jun.09-án Miskolci Nemzeti Színház

További programok

Kedvenc akciók

Danubius Hotel Annabella Balatonfüred

Több pihenés, több kedvezmény...

24 544 Ft/fő/éj-től

Danubius Hotel Annabella

  • 64 Értékelés alapján4.2 / 5
Aqua Hotel Gyula Gyula

Gyulai Várfürdő csomag fürdőbe...

16 225 Ft/fő/éj-től

Aqua Hotel Gyula

  • 29 Értékelés alapján4.1 / 5
Gotthard Therme Hotel & Conference Szentgotthárd

Legjobb ár

24 210 Ft/fő/éj-től

Gotthard Therme Hotel & Conference

  • Kiváló31 Értékelés alapján4.5 / 5
Colosseum Hotel Mórahalom

Kedvezményes wellness félpanzi...

27 000 Ft/fő/éj-től

Colosseum Hotel

  • Kiváló75 Értékelés alapján4.7 / 5

Szállások Miskolc

Szobaárak Miskolc

Villamerica Panzió

panzió

Szobaárak

9 000 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!
Aktív üdülés 2023 (6 éjszaka) Miskolc

Várkert Panzió

panzió

Aktív üdülés 2023 (6 éjszaka)

12 083 Ft/fő/éj-től
  • 9 Értékelés alapján4.2 / 5
Szobaárak Miskolc

Székelykert Panzió

panzió

Szobaárak

10 740 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!

További szállások

Bejelentkezés