Német Nemzetiségi Tájház, Mecseknádasd

Német Nemzetiségi Tájház További képek

Forrás: https://www.mecseknadasd.hu/
A tájház és berendezése a XVIII. század elején a Rajna mellékéről, Hessenből betelepült német lakosság népi építészetét, lakáskultúráját és egykori életmódját mutatja be.

Mivel a település lakossága újkori történelme folyamán dominálóan német anyanyelvű volt, természetes, hogy a tájháza is elsősorban az itt élt és élő németség történetét, kultúráját, hagyományait mutassa be. A tájház szorosan egymás mellett álló két épületből áll, a település nyugati végében, a szép fekvésű, „Vogelberg”-nek nevezett településrészben.

 

A látogató az előtérben a Baranya megyei németség eredetéről, területi elhelyezkedéséről, a népi házi- és kisipari mesterségek megoszlásáról kap tájékoztatást térképek, okmányok és fényképek segítségével. Az előtértől jobbra lévő első szobában egy rekonstruált pécsváradi mézeskalácsos és gyertyaöntő műhelyt találni. Ez a műhely egykor a Schmidt családé volt, akik 1889-ben települt Pécsváradra. A két tevékenység valamikor szorosan összefüggött, mivel a gyertyát sonkolyprésen át kisajtolt méhviaszból készítették, a mézzel pedig kalácsot készítettek. A helyiség kiemelkedő értékű berendezési tárgyai a sonkolyprés, a gyertyahúzó asztal és a rekonstruált mézeskalácstészta sütésére szolgáló kemence. De látható itt un. ágyláda, az inas részére, valamint a műhelyben szükséges egyéb kézi szerszámok, valamint kész termékek. A következő helyiség a környék fa eszközeit és azok előállítására szolgáló szerszámokat mutatja be. Ebben a közeli Kisújbánya iparosai jeleskedtek. A termékek közül vannak itt klumpák, mezőgazdasági favillák, gerelyék, jármok, szerszámnyelek, stb. A szerszámok közül fejszék, szekercék, un. vonószékek, gyaluk, vonókések, dongaszorítók, abroncshajlítók. Utóbbiak a környék egykori szőlőkultúrájára utalnak, aminek az 1889-95 közötti filoxéra vész vetett véget. A harmadik teremben láthatók a Mecseknádasd-óbányai fazekasok munkái. Eredetileg Mecseknádasd volt a környék fazekas központja.

 

A mecseknádasdi Szőlő-és Bortermelők Egyesülete jóvoltából 2018-ban született meg a legújabb kiállítás, mely a nádasdi szőlőtermesztés és borkészítés eszközeit mutatja be. A történelmi hagyományok, a kedvező mikroklíma, az agyagos és meszes talaj mind hozzájárultak ahhoz, hogy Nádasdon kiváló minőségű szőlő teremjen, melyből messze földön híres bor készül évszázadok óta. Ugyan a szőlőtőke tisztelete, a bor szeretete, az odafigyelés töretlen; csak a technológia változott. A kiállításból egy hosszú borospince nyílik.

 

Német földön, ahonnan a telepesek jöttek, Hessenben, Elzász-Lotaringiában, Spessartban, Bajorországban és a Rajna mellékén mindenütt állnak fachwerk-szerkezetű házak. Sok közülük a XV–XVI. században épült. Terméskő alapfalra emelték őket, az épület váza tölgyfa rácsszerkezet, melynek közeit – a „Fachokat” – eleinte sövényfonással és sártapasztással, később vályogtéglával töltötték ki. Az építészeti stílus Mecseknádasdon is meghonosodott, így a Fachwerk kiállítás ennek állít emléket. (Fotók: Glasz Fotó)


Múzeum Múzeum Műemlék Műemlék Tájház és skanzen Tájház és skanzen Kulturális központ Kulturális központ Kiállítás Kiállítás

Nyitvatartás

Egész évben, előzetes bejelentkezés alapján.

Elérhetőségek

Cím: Mecseknádasd, Munkácsy Mihály u. 5.
Térkép
Tel.:+36 72 671 810; 30/700 7252
E-mail: faluhaz@mecseknadasd.hu
Forrás: https://www.mecseknadasd.hu/
Frissítve: 2022-09-07 10:38:31

Látnivalók a környéken

Szent György plébániatemplom

Szent György plébániatemplom

  • Mecseknádasd

A templom a svábok betelepülése után, 1770-ben került felszentelésre, Klimó György püspök támogatásával. Barokk stílusban épült egyhajós, homlokzati tornyos templom, melyben négy oltár található, ille...

Német Nemzetiségi Tájház

Német Nemzetiségi Tájház

  • Mecseknádasd

A tájház és berendezése a XVIII. század elején a Rajna mellékéről, Hessenből betelepült német lakosság népi építészetét, lakáskultúráját és egykori életmódját mutatja be.

Schloßberg várrom

Schloßberg várrom

  • Mecseknádasd

A 6-os főút déli oldalán, a falu fölé emelkedő, magas domb peremén fekszik az egykori erősség, melynek területe régebben a püspöki kastélyparkhoz tartozott. A rom eredetileg egy 13. századi templom vo...

Réka vár

Réka vár

  • Mecseknádasd

„Vár állott, most kőhalom”. Mecseknádasd határában, az Óbánya felé vezető út és a Réka-patak felett magasodott egykor a Rákvár, vagyis a Réka-vár.

Szent István kápolna

Szent István kápolna

  • Mecseknádasd

A 6-os főút mellett ékeskedő kis kápolna igen jelentős a középkori történeti emlékei miatt. A kápolna falai, a tornya, a körülötte húzódó körítőfal, illetve a lábánál elterülő temető a falu hosszú évs...

Keszler vízimalom

Keszler vízimalom

  • Mecseknádasd

A Réka-patakra települt malom az egyetlen, ami a mai napig eredeti formájában fennmaradt. A háromszintes épületben a vízikerék, a szita, a régi kőpad is látható. A látogatás során a gazdag mecseknádas...

Mecseknádasdi Sportcsarnok

Mecseknádasdi Sportcsarnok

  • Mecseknádasd

A mecseknádasdi sportcsarnok községünk és a környező falvak sportolásának helyszínét biztosítja.

Horgásztó

Horgásztó

  • Mecseknádasd

A Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet egyik gyönyörű völgyében , a 6-os számú Pécs-Budapest főútvonal mentén Pécstől 30 km-re fekszik a mecseknádasdi horgásztó.

További látnivalók

Kedvenc akciók

Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Imola Hotel Platán Eger

Ünnepek

47 500 Ft/fő/éj-től

Imola Hotel Platán

hotel
  • 6 Értékelés alapján4.3 / 5

Bejelentkezés