Segíthetünk?  06-1-239-1224, 06-20-20-48008

Árpád-kori Műemlék templom, Mánfa

A XII. században épült román stílusú kis templomot a XII. század végén bővítették, majd a XIV. században átalakították. Berendezése a későbbi korok stílusjegyeit is őrzi. A Sarlós Boldogasszony tiszteletére szentelt templom festői völgyben, a településtől nyugatra található. A XII. században épült az eredeti, kis méretű, egyhajós, félköríves szentélyű templom, déli oldalán rézsűs kapu felett három ablakkal. Először a XII. század végén bővíthették. Ekkor a félköríves apszis helyett négyzetes szentélyt építettek, a nyugati oldalon tornyot emeltek. A XIV. században újból átalakították, és közel kétszeresére növelték a belső terét, kívülről támpilléres fallal zárva le. A templom a török hódoltság alatt is éppen maradt.

Bővebben »
Szálláshelyek és akciók a(z)
Árpád-kori Műemlék templom közelében, Mánfa városában

Belépőjegy: Ingyenesen látogatható.

A kulcs átvehető:
1. Mánfai Önkormányzattól:
Cím: 7304 Mánfa, Fábián Béla u. 58.
Tel.: 72/482-145
Ügyfélfogadás: H-Cs: 08.00-16.00, P: 08.00-13.30
2. Hurton családtól:
Cím: Mánfa Borostyán köz 3.
Tel: 72/484-864, 72/487-159, 30/448-2030
3. Tóth Mihálytól:
Cím: Mánfa, Kaposvári u. 22.
Tel: 72/485-332
Nyitvatartás:
( 01.01. - 12.31. )
A templomnak állandó nyitva tartása nincs, a megadott telefonszámok valamelyikén történő előzetes bejelentkezéssel látogatható.
Frissítve: 2016. június 21.
E-mail cím: pghiv@manfa.hu
Telefonszám: +3672484864
Lépjen kapcsolatba a szervezővel / szolgáltatóval
Hibajelentés / üzenetét elküldtük a szolgáltatónak.
Szerkesztési igényét elküldtük, hamarosan jelentkezünk.
Amennyiben Ön az adatok szolgáltatója de még nincs jogosultsága a belépéshez, kérem küdje el az alábbi kérelmet a megfelelő indoklással.

Szálláshelyek és akciók a(z) Árpád-kori Műemlék templom közelében, Mánfa városában »

Látnivalók a környéken (30 km)
Pécsi kirándulás az Ambient Hotel ajánlásával Komló-Sikonda 1.9 km távolságra
Melegmányi-Völgy Természetvédelmi Terület Pécs 2.5 km távolságra
Sikondai horgásztó Sikonda 2.8 km távolságra
Mecsextrém Park Pécs 3.2 km távolságra
Vadvirág Vendéglő Komló 3.5 km távolságra
látnivalók Mánfa és környékén »
programok Mánfa és környékén (30 km)
Charlie 70 Pécs 7.6 km távolságra 2017-12-07 - 2017-12-07
Örömlányok végnapjai Pécs 8.8 km távolságra 2017-12-16 - 2017-12-16
Örömlányok végnapjai Pécs 8.8 km távolságra 2017-12-17 - 2017-12-17
Mánfa és környékén aktuális programjai »

Széles választék

700+ szálláshely, 1000+ program és 7000+ látnivaló közül választhat, melyek folyamatosan frissülnek.
A szállodák, panziók, egyéb szálláshelyek legjobb ajánlatait, akcióit találja meg nálunk. Nincs foglalási díj!
BEMER bérlés
Green events rendezvényszervezés
Árgarancia és adatvédelem

Ügyfélszolgálat

Kollégáink megválaszolják kérdéseit, segítséget nyújtanak a foglalásban.
E-mail: info@utazzitthon.hu
Tel.: 06-20-20-48008
Nyitvatartás: H-P: 8.00-18.00, SZ:10.00-16.00
Kapcsolat és ÁSZF
Munkatársak
Kapcsolat és ÁSZF

Közösségi kapcsolat

Hírlevél
iratkozzon fel hírlevelünkre!