Megszűnt! Hagymaház, Makó

Hagymaház
A Hagymaház Makó város színháztermet is magába foglaló kulturális központja, a belvárosban, a Posta utcán található. Eredetileg modernista stílusban épült 1936-ban, és a hagymatermelők székházaként, értékesítési központjaként működött; 1949 óta bír kizárólagosan kulturális funkcióval. 1998-ban a régi Hagymaház helyén egy újat építettek fel; a Makovecz Imre tervezte, organikus, négytornyú épület nemzetközileg is jegyzett, a város és a szűkebb régió legismertebb látványossága.

Története:

A mostani Hagymaház helyén elődje állt, amelyet 1936-ban építettek modernista stílusban; nevét onnan kapta, hogy a városi hagymaegyesület tagjai emeltették, benne árucsarnok és egyesületi helyiségek kaptak helyet.

A Makó és Vidéke Hagyma és Zöldségtermelőinek Egyesülete egy olyan épületet akart létrehozni, amely egyszerre funkcionálhat majd egyesületi székházként, valamint termeltetési és értékesítési központként. A város képviselő-testülete 1930-ban megszavazta egy D\'Orsay utcai (ma Posta utca) telek adományozását, jóllehet az egyesület a gazdasági válság miatt nem tudta teljesíteni a felépítésre feltételül szabott határidőt. A termelők a Hagymaház ügyében a földművelésügyi miniszterhez fordultak, de a kért segélyt nem kapták meg. Később telek is veszélybe került, mert azon egy állami támogatás segítségével a város egy iparostanonc iskola – a mai Erdei Ferenc Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola – építésébe kezdett bele. A termelők végül annyit elértek, hogy az iskola szomszédságában újra kijelöltek számukra egy telket.

Az 1933-34-ben lebonyolított franciaországi export hasznából az egyesület tagjai 40 ezer pengőt a földművelésügyi miniszter rendelkezésére bocsátottak, hogy belőle a makói termelők érdekeit szolgáló cél valósuljon meg. Az összeget később kérték egy hagymaárucsarnok és más helyiségek építésére kiutalni; Fáy István csanád vármegyei főispán és Görgei István országgyűlési képviselőjelölt véleményét, akik támogatandónak tartották az ötletet. 1935-ben Fáy úgy határozott, hogy a rendelkezésre álló pénzből, valamint 25-30 ezer pengő államsegélyből, állami beruházásként épüljön meg a hagymaáru-csarnok; a munkálatokat az Államépítészeti Hivatal felügyelné, és a felépülő Hagymaház a minisztérium tulajdona lenne. Az elképzeléshez a város is hozzájárult, megnagyobbította a telket, és ingyenes homokkitermelést biztosított az építkezéshez.

1935 júniusában a képviselő-testület visszavonta korábbi támogatását, és úgy foglalt állást, hogy a majdani épületnek a város tulajdonába kell kerülnie. Az ajánlati fölhívást végül az Államépítészeti Hivatal bocsátotta ki; egy budapesti vállalkozó kezdhette meg Csapó Heim József építész tervei alapján a Hagymaház építését.

A munkálatok 1935. október 13-án kezdődtek meg, és 1936 júniusában fejeződtek be. A lapos tetejű, részben tetőterasszal ellátott épület egy kocka és egy hasáb tömegű részből állt, melyhez egy – a nagytermet kiszolgáló – alárendelt tömegű, kapuzati szakasz csatlakozott.[1] Tulajdonosa a város lett, a hagymaárucsarnok kivételével az egyesület örökhasználati jogot kapott az összes helyiségre. A felavatási ünnepség október 1-jén zajlott, Erdei Ferenc, Darányi Kálmán, Fáy főispán és Nikelszky Jenő polgármester részvételével. A Hagymaház hamarosan jelentős gazdasági-kulturális központtá fejlődött. Az épület nagytermében az eredeti tervek szerint állandó kiállítást rendeztek volna be, ami a makói hagyma termesztését lett volna hivatott bemutatni, de ez végül nem valósult meg.[2]1945-re, a háború miatt az árucsarnok már kizárólag kulturális és politikai rendezvényeknek adott otthont; a város a Földmunkás Szakcsoportnak adta át az épületet, mivel a hagymások vezetőségének tagjai ekkora már elmenekültek.
A Hagymaház légifelvételen

1947-ben az újraszerveződött hagymaegyesület és a FÉKOSZ hagymaszakosztálya kérte az épület visszautálását. 1949 októberében színház és kultúrház céljára vissza is kapták, és az átalakítások után a Szegedi Állami Színház vendégjátékával nyitották meg a kizárólag kulturális funkcióval felruházott Hagymaházat. A József Attila nevét felvevő városi és járási intézményt hivatalosan „színház és kultúrterem céljaira” használták. A lehetőségek szerint megpróbált változatos és színvonalas programokat kínálni a művelődni vágyóknak; munkáját nehezítette az anyagiak hiánya, az elégtelen tárgyi feltételek és az intézmény korlátozott hatósugara is.[3]

Az 1980-as–90-es évekre nyilvánvalóvá vált az épület elmaradottsága és korszerűtlensége. Burkolata, állaga, talapzata leromlott; statikailag olyannyira elavult, hogy a főbb tartófalak a megengedettnél jóval nagyobb alakváltozásokat szenvedtek el. Eredetileg nem művelődési ház céljára épült – 1936-ban még állt a Hollósy Kornélia faszínház –, ezért hiányoztak az alapvető kiszolgáló és szociális helyiségek is. A tanácsrendszer idején minden évben napirendre tűzték az épület felújítását, bővítését, a fűtés korszerűsítését; felmerült az is, hogy a József Attila Városi Könyvtár helyén hozzanak létre kultúrcentrumot. Anyagi források azonban egyik terv megvalósításához sem álltak rendelkezésre.[2]

1996-ban az akkori magyar kormány kiírt egy pályázatot a térségi feladatokat ellátó, balesetveszélyessé vált kulturális intézmények felújítására, amin Makó sikerrel szerepelt.[2] Az új Hagymaház tervét Makovecz Imre készítette el, ekkor kezdődött a neves építész és a város máig tartó szoros együttműködése. Az építkezésen fővállalkozóként a Ferroép Zrt. dolgozott, a cég végezte a gépészeti és az elektromos kivitelezést;[4] emellett több makói alvállalkozót is foglalkoztatott. A megkötött szerződés szerint az épületnek 1998. augusztus 20-ára kellett elkészülnie. A tervezett költségvetés – a belsőépítészet és a színpadtechnikai berendezések beszerelése nélkül – 293 millió forint volt, amiből 210 milliót állt az állam.[5] Az új színpad több mint 200 négyzetméteres lett, a Hagymaház hasznos alapterülete 3700 négyzetméterré bővült.[6]

Többen amellett érveltek, hogy az új épületet nem a Posta utcán kellene felépíteni, hanem a régi faszínház helyén (Csanád vezér tér), vagy más frekventáltabb közterületen.[7] Ez már csak azért sem lett volna megoldható, mert a címzett anyagi támogatás helyhez kötött volt, kifejezetten a korábbi épület felújítására szólt. Makovecz Imre szerint az új épület régi helyen való felépülése az eredeti építtetők szándékának sokkal szebb megvalósulása,[8] Buzás Péter polgármester szerint pedig ezzel Erdei Ferenc és a régi Hagymaház építését kigondoló hagymások előtt tiszteleg a város.[9] A korábbi épület elbontása 1997 szeptemberében fejeződött be, és októberben a pincetömb kiemelésével megkezdődött az új épület kivitelezése.[5] A hódmezővásárhelyi Építészmester Rt. alvállalkozóként végezte az alapozást: a talajvíz elleni szigetelés és a szigetelést védő fal novemberben készült el. A cég a munka során különleges szigetelő anyagot és makói téglát használt.[10]

1998 júniusában világossá vált, hogy az eredeti határidőt a kivitelezők nem tudják tartani. A késés egyik oka a MAKONA tervezőiroda számítógépének meghibásodása volt, aminek köszönhetően több tartószerkezet is rosszul készült el, és ezeket újra kellett gyártani.[8] Az épületet végül október 2-án adták át Buzás Péter polgármester, Makovecz Imre tervező és Nemesi Pál, a Ferroép igazgatójának jelenlétében. Az avatóünnepségen felléptek a makói tánccsoportok, fúvószenekarok, színjátszókörök, a városból elszármazott művészek, és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zenekara is. Az építkezés folyamatosan emelkedő költségei 370 millió forintnál álltak meg, amiből 110 milliót biztosított önerőként a város.[9]

2006 óta a szabadtéri színpad előtti térre alkalmi, mobilizálható nézőtér húzható fel, amely méreteit tekintve Csongrád megye második legnagyobb ilyen jellegű nézőtere, 3000 fő befogadására képes.[11]

Az épületet kilenc év után, 2007 novemberében felújították, új hidegburkoló lapokat raktak a régebbiek helyére, és renoválták a falakat is.[12][13]

2007 decemberében a legnagyobb megyei lap olvasóinak szavazatai alapján egyike lett Csongrád megye hét csodájának

Látnivalók a környéken

Maros Kalandpart

Maros Kalandpart

  • Makó

A 4 méter magasságban lévő 29 feladatból álló kötélpálya, mely a festői Maros folyó mellett húzódik, igazán nagy izgalmakat nyújt azoknak, akik próbára akarják tenni ügyességüket, kitartásukat és erej...

Hagymatikum Gyógyfürdő

Hagymatikum Gyógyfürdő

  • Makó

A magyar organikus építészet zászlóvivője, a Kossuth-díjas Makovecz Imre által tervezett fürdő már látványvilágában is a minőséget képviseli. Gyógyvize és gyógyiszapja kedvezőhatást gyakorol az ízület...

Sajtkukac Játszóház

Sajtkukac Játszóház

  • Makó

A makói Sajtkukac Játszóház a belvárosban, jól megközelíthető helyen kínál egész évben kikapcsolódási lehetőséget 0-99 éves korig, jó és rossz időben egyaránt.

Újvárosi református templom

Újvárosi református templom

  • Makó

Épült: 1882

Belvárosi Katolikus Kápolna

Belvárosi Katolikus Kápolna

  • Makó

Épült 1826 klasszicista stílusban

Ortodox zsinagóga

Ortodox zsinagóga

  • Makó

Épült 1895 ben romantikus stílusban Tervezte Giba Anta

Római Katolikus Plébániatemplom

Római Katolikus Plébániatemplom

  • Makó

Barokk épült 1772-ben

További látnivalók

Programok a környéken

A Szent Család - Lakatos László önálló estje

A Szent Család - Lakatos László önálló estje

  • Makó
  • 2024.Apr.23-án Dumaszínház

Dumaszínház est

Orvos-Tóth Noémi előadása

Orvos-Tóth Noémi előadása

  • Makó
  • 2024.May.06-án Trauma Intézet

További programok

Kedvenc akciók

Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Imola Hotel Platán Eger

Ünnepek

47 500 Ft/fő/éj-től

Imola Hotel Platán

hotel
  • 6 Értékelés alapján4.3 / 5

Szállások Makó

Alapcsomag Makó

Borka Apartman

apartman

Alapcsomag

7 900 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló1 Értékelés alapján5 / 5
Napi árak Makó

Bástya Hotel

Napi árak

12 500 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló4 Értékelés alapján4.9 / 5

További szállások

Bejelentkezés