Római Katolikus Templom, Kisvárda

Római Katolikus Templom
Képek forrása: http://www.itthon.hu

Templom Templom

1082-ben Szent László építtetett templomot Szent Péter és Pál tiszteletére. 1435 körül gótikus stílusban nagyobbították. 1564-ben az erdélyi csapatok lőport tároltak a templomban; felrobbant. A szentély katolikus a hajó helyén fa épület a reformátusoké. 1605-ben a plébánost Bocskai hajdúi megölték, a templom a XVIII. sz-ig református. 1722-ben helyreállíttatta Erdődi püspök a szentélyt. 1788-ban Eszterházy építtette a régi alapokra a templomot. 1806-ban készült el. 1858-ban orgonát építtettek. 1970-ben a szentélyt műemlékileg restaurálták. 2003-ban az eredeti toronysírt visszaállították. A templom mai képe késő barokk stílusú, szentélye XV. századi, gótikus. Az itt található gyámkövek figyelemre méltóak: a templom védőszentjeit (Szent Péter, Szent Pált), Szent Lászlót (aki a hagyomány szerint a templom elődjét alapította) Zsigmond királyt, (akinek uralkodása alatt a Várday család felemelkedett) és feltehetően a birtokos família két tagját ábrázolják. 1558-58 fordulóján a várat ostromló erdélyi csapatok a templomot afféle bástyaként használták, így a harc során a hajó lerombolódott, csak a szentélye maradt meg. 1788-1806 között a katolikusok teljesen helyreállították, felépült a hajó és a nyugati torony.

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )
01/01-12/31

Belépőjegy

nincs
E-mail: [email protected]
Forrás: http://www.itthon.hu
Frissítve: 2016-07-05 12:00:13

Elérhetőségek

Cím: Kisvárda, Flórián tér 11.
Térkép
Tel.:+3645405104

Látnivalók a környéken

Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza

Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza

  • Kisvárda

A XV. században épült várat 1828-ban nyilvánították műemlékké, de felújítása csak 1950-ben kezdődött el Érdi Sándor régész vezetésével. Napjainkra nemcsak a város, hanem a térség kulturális központja...

Római Katolikus Templom

Római Katolikus Templom

  • Kisvárda

1082-ben Szent László építtetett templomot Szent Péter és Pál tiszteletére. 1435 körül gótikus stílusban nagyobbították. 1564-ben az erdélyi csapatok lőport tároltak a templomban; felrobbant. A szenté...

Rétközi Múzeum

Rétközi Múzeum

  • Kisvárda

Festett pitvaros ajaki ház (XIX.-XX. sz.), festett pitvar. Falusi kovácsműhely; Textilház - teljes berendezéssel; A paraszti kultúra tárgyi emlékei.

volt Diener Bankház

volt Diener Bankház

  • Kisvárda

A XVIII-XIX. század fordulóján épült az épület, feltehetően a közbirtokosság céljaira. Az emeleti rész volt otthona a Kisvárdai Kaszinó Egyletnek, majd 1886-1948 között az Ipari és Kereskedelmi Bank s...

Eskrima Kisvárda

Eskrima Kisvárda

  • Kisvárda

Várkerti Stadion

Várkerti Stadion

  • Kisvárda

Városi Tornacsarnok

Városi Tornacsarnok

  • Kisvárda

Kondícionáló terem használata, centerpálya használata: foci, kézilabda, röplabda, tenisz, küzdősport, tánc, és különböző koncertekre alkalmas, 6 db öltözővel, külön bírói öltözőkkel, zuhanyozókkal fel...

További látnivalók

Programok a környéken

Mit nem mondok! - Kiss Ádám önálló estje, műsorvezető: Hajdú Balázs

Mit nem mondok! - Kiss Ádám önálló estje, műsorvezető: Hajdú Balázs

  • Kisvárda
  • 2025.May.07-án Dumaszínház

Dumaszínház est

Az Illúzió Mesterei - Kisvárda

Az Illúzió Mesterei - Kisvárda

  • Kisvárda
  • 2025.Oct.25-án Kisvárda - Várszínház és Művelődési Központ

Az Illúzió Mesterei - Kisvárda

Az Illúzió Mesterei - Kisvárda

  • Kisvárda
  • 2025.Oct.25-án Kisvárda - Várszínház és Művelődési Központ

Jövőre Veled ugyanitt

Jövőre Veled ugyanitt

  • Kisvárda
  • 2025.May.13-án Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központ

További programok

Kedvenc akciók

Xavin Hotel Wellness És Étterem Harkány

Wellness napok a Xavin Hotelbe...

24 475 Ft/fő/éj-től

Xavin Hotel Wellness És Étterem

  • 9 Értékelés alapján4.4 / 5
Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

25 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 13 Értékelés alapján4 / 5
Aquatherma Termálfalu és Kemping Zalaegerszeg

Szobaárak

12 475 Ft/fő/éj-től

Aquatherma Termálfalu és Kemping

üdülőközpont
  • még nincs értékelésÚj!
MJUS Resort & Thermal Park Körmend

Mjus élmények félpanzióval

34 447 Ft/fő/éj-től

MJUS Resort & Thermal Park

  • 7 Értékelés alapján4.3 / 5

Szállások Kisvárda

Elő- és utószezoni árak Kisvárda

Délibáb Wellness Vendégház

vendégház

Elő- és utószezoni árak

10 833 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!
Napi árak Kisvárda

Melinda Apartman

apartman

Napi árak

18 000 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!

További szállások

Bejelentkezés