Megszűnt! Dumaszínház, Kiskunfélegyháza

Dumaszínház

Az eredetileg szoláriumként üzemelő üzlethelyiségben Ardai Tamás, Sáfár Zoltán és Litkai Gergely közösen hozta létre azt a műhelyt, amely mára hazai humorközponttá nőtte ki magát. A Dumaszínházból kerültek ki a Showder Klub és a Comedy Central bemutatja című sorozat fellépői, és a Rádiókabaré utolsó Humorfesztiváljának nyerteseinek döntő többsége is ott kezdte pályafutását.

Országszerte több mint harminc helyen működik már Dumaszínház, a legnagyobb a debreceni Lovarda, ahol nem ritka a 800 fős nézősereg sem, és még a pesti Broadway-t is bevette a stand-up, hiszen a Tivoli Színházban is rendszeresen rendeznek előadásokat.

A legrégibb helyszínen, a Godot színpadán megfordult már Fábry Sándor, Hajós András és Farkasházy Tivadar is. Itt kezdte előadói karrierjét Aranyosi Péter, Beliczai Balázs, Bödőcs Tibor, Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán, Kiss Ádám és még sokan mások. A rendszeres fellépők közé tartozik Badár Sándor és Hadházi László.

A Dumaszínház főszerkesztője szerint, a létezésük egyik titka, hogy öt éve havi rendszerességgel folytatja a tehetségkutatást, így elmondható, hogy fellépőinek a nagy része valóban az utcáról került a világot jelentő deszkákra.

"A stand-up comedy magyar jelentése a kiállás bandázs nélkül, vért nélkül. Kiállni mezítelen személyiséggel a nagyérdemű elé. A stand-up a kétségbeesettek kétségbeejtően komisz műfaja. Nincs segítség: nem a díszlet, a partner, a szerep hiányzik leginkább. Gyilkos nehézsége, hogy áttetszővé válik az emelvényre kiálló. Kilátszik kendőzetlenül valóságos személyisége. Ha pökhendi, ha hízelkedő, ha rátarti, ha lágyagyú, ha lenézően eszes. Nincs mese, nincs szerep mögé búvás. Jobb, mint egy Rorschach-teszt. Leleplezőbb a Szondi-sorstípusoknál." - Élet és Irodalom

Hofi utáni korszak feloldhatatlanul lezárult. Komikus sémák és leltári klisék, előgyártott, nemzedékek csócsálta evidencia-viccek helyett új típusok bukkannak elő, új szociológiai képződmények, és kísérő effektus-arzenál helyett új dramaturgiájú tréfákat hoznak a színpadnak.

 

BUDAPESTI DUMASZÍNHÁZAK ELÉRHETŐSÉGE:

 

* Godot Dumaszínház: 322-5274 http://www.godot.hu 1075 Budapest, Madách út 8.
* Hemingway Dumaszínház: 381-05-22, 06-30-680-52-63
http://www.hemingway-etterem.hu 1118 Budapest, Kosztolányi Dezső tér 2. (Feneketlen tó)
* Veranda Dumaszínház: 886-3636
http://www.verandaetterem.hu, IX.ker. Lenhossék Park, Vendel utca 9.
* New Orleans Dumaszínház: 269-4951 http://www.neworleans.hu 1066 Budapest, Lovag utca 5.
* Nagy Levin Dumaszínház: 278-0694 http://www.nagylevin.hu 1212 Budapest, Széchenyi út 92/b.

 


Látnivalók a környéken

Kiskun Múzeum

Kiskun Múzeum

  • Kiskunfélegyháza

Sarlós Boldogasszony templom

Sarlós Boldogasszony templom

  • Kiskunfélegyháza

A Sarlós Boldogasszony-templom, vagy ahogy a helyiek ismerik: Ótemplom, Öregtemplom, Egytornyú templom Kiskunfélegyháza legrégebbi épülete, egyben legnagyobb területű temploma a Béke téren. A barokk s...

Szentháromság-szobor

Szentháromság-szobor

  • Kiskunfélegyháza

Fájdalmas Krisztus-szobor

Fájdalmas Krisztus-szobor

  • Kiskunfélegyháza

Hattyú-ház

Hattyú-ház

  • Kiskunfélegyháza

Városháza

Városháza

  • Kiskunfélegyháza

Móra Ferenc Emlékház

Móra Ferenc Emlékház

  • Kiskunfélegyháza

A Daru utcai szülőház 19. század közepén készült nádtetős épület, ahol 1879. július 19-én előszőr látott napvilágot Móra Ferenc. 1971-ben felújították, és az író munkásságát bemutató emlékhellyé alakí...

Petőfi Sándor Emlékszoba

Petőfi Sándor Emlékszoba

  • Kiskunfélegyháza

Kiskunfélegyházán a Petőfi Sándor utca 7. szám alatti ház homlokzatán emléktábla hirdeti, „Itt töltötte gyermekévet Petőfi Sándor”. E ház helyén állt az nádtetős épület, amelyben a Petrovits család él...

További látnivalók

Programok a környéken

MESEAUTÓ - Minden idők Legemlékezetesebb Vígjátéka

MESEAUTÓ - Minden idők Legemlékezetesebb Vígjátéka

  • Kiskunfélegyháza
  • 2024.Apr.18-án Miami Színház

No para! - Musimbe Dávid Dennis önálló estje, műsorvezető: Sipos Orsolya

No para! - Musimbe Dávid Dennis önálló estje, műsorvezető: Sipos Orsolya

  • Kiskunfélegyháza
  • 2024.May.09-án Dumaszínház

Dumaszínház est

Rákász Gergely - Lords of the Organ VIII.

Rákász Gergely - Lords of the Organ VIII.

  • Kiskunfélegyháza
  • 2024.Sep.21-án Rákász Gergely

További programok

Kedvenc akciók

Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Imola Hotel Platán Eger

Ünnepek

47 500 Ft/fő/éj-től

Imola Hotel Platán

hotel
  • 6 Értékelés alapján4.3 / 5

Szállások Kiskunfélegyháza

Szobaárak Kiskunfélegyháza

Belvárosi Apartmanszálló

apartman

Szobaárak

14 400 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló2 Értékelés alapján5 / 5

További szállások

Bejelentkezés