Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplom, Keszthely

Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplom További képek

Forrás: http://www.itthon.hu
1386-ban Laczkfi István nádor az általa betelepített ferenceseknek építtette a templomot.

A magyarországi gótikus művészet egyik kiemelkedő alkotása, Keszthely legrégebbi épülete a ferences szerzetesek által emelt Magyarok Nagyasszonya templom.
A templom története
 A keszthelyi Fő téren található templom 1380 körül épült gótikus stílusban. Építtetője, Laczkfy István nádor, Keszthely akkori ura volt, ő hívta be a ferences barátokat is a városba. A Zsigmond király ellen már egyszer fellázadt, majd később bocsánatot és nádori címet is kapott Laczkfy 1396-ban újfent Zsigmond ellen fordult, de ezúttal nem úszta meg. A király tőrbe csalta, és összeesküvés vádjával 1397-ben kivégeztette. Földi maradványait az általa építtetett templomban helyezték örök nyugalomra – állítólag fej nélkül, ahogy az az összeesküvőknek kijár. Vörös márvány sírlapját a szentély jobb oldalán láthatjuk. Lovas szobrát pedig a templomtól nem messze a Fő téren találjuk.
A templom külseje
A templomhajótól meglehetősen elütő stílusú hatvan méteres neogótikus torony 1878-ban épült a templom bejárata elé, és ebbe helyezték át az eredeti rózsaablakot. Az oldalfalakat látványos, gótikus támpillérek tagolják, köztük magas, kőrácsos ablakokat látunk. Az ablakokat Róth Miksa, a híres szecessziós üvegművész készítette.
A templom belső tere
Érdekes, hogy a templom eredeti kőkeretes főkapuja, a torony megépítése után belülre került, a hajót és a szentélyt gyönyörű keresztboltozat fedi. A templom belsejét egységes neogótikus bútorzat jellemzi.
A színes üvegablakok a csúcsíves formák, az egész templomnak sajátos, misztikus hangulatot adnak, köszönhetően főleg az 1896-os restaurálásnak, amikor is az akkori historizáló divatot követve, a templomból mindent eltávolítottak, ami nem volt gótikus. Így meglehetős unikum a maga nemében a ferences templom, hisz nincsen benne a Magyarországon megszokott barokk bútorzat.
A templom freskói
A templom legértékesebb része a szentély oldalfalain lévő, Magyarország legnagyobb összefüggő felületű gótikus freskói. 1386 körül egy egész festőműhely dolgozott a hatalmas freskósorozaton, amelyen már érezhető az olasz trecento, kora reneszánsz stílusa is. A freskókat 1974-ben egy kisebb felújításkor véletlenül találták meg. Az egész szentélyt beborító, néhol töredékes freskósorozat többek közt Jézus életéből vett jeleneteket, Máriát, a prófétákat, a szentlélek eljövetelét ábrázolja. A faliképek egyik különlegessége, hogy a megszokott glóriás szentek mellett világi portrék is láthatóak. A mintegy 30-40 férfifejet az ablakok káváiban találjuk.

Templom Templom

Nyitvatartás

0101-1231

Elérhetőségek

Cím: Keszthely, Fő tér 2.
Térkép
Tel.:+3683312459
Forrás: http://www.itthon.hu
Frissítve: 2016-12-27 14:27:29

Látnivalók a környéken

Csigaparlament

Csigaparlament

  • Keszthely

CSIGAPARLAMENT a világon egyedülálló 7,5 méter hosszú óriásmakett.

Sétahajózás, vitorlázás

Sétahajózás, vitorlázás

  • Keszthely

Sétahajózás Keszthelyről, Naplemente túra, Badacsony túra, borkóstolós Badacsony túra, gyermek program, hajóbérlés

Festetics kastély

Festetics kastély

  • Keszthely

A keszthelyi Helikon Kastélymúzeum Magyarország egyik leglátogatottabb muzeális intézménye. Öt épületben hat állandó kiállítást mutat be.

Georgikon Majortörténeti Kiállítóhely

Georgikon Majortörténeti Kiállítóhely

  • Keszthely

A Georgikon Majortörténeti Kiállítóhely üde színfolt Keszthely város szívében, amely változatos témájú kiállításaival és másfél hektáros kerttel rendelkező Élménygazdaságával ideális helyszín a tartal...

Történelmi Panoptikum

Történelmi Panoptikum

  • Keszthely

Közel félszáz híres ember megtévesztésig hű viaszfigurája.

Dongó-ház

Dongó-ház

  • Keszthely

További látnivalók

Programok a környéken

Anyám az őrületbe kerget

Anyám az őrületbe kerget

  • Keszthely
  • 2024.May.04-án Balaton Színház

Zorán turné 2024

Zorán turné 2024

  • Keszthely
  • 2024.Sep.19-án Balaton Színház

Micimackó meséi

Micimackó meséi

  • Keszthely
  • 2024.May.05-án Balaton Színház

Az ördög nem alszik

Az ördög nem alszik

  • Keszthely
  • 2024.Jun.12-án Balaton Színház

Clauságok - Liptai Claudia önálló teste

Clauságok - Liptai Claudia önálló teste

  • Keszthely
  • 2024.Apr.20-án Balaton Színház

Jakupcsek Gabriella:A napos B oldal

Jakupcsek Gabriella:A napos B oldal

  • Keszthely
  • 2024.May.10-án Balaton Színház

Mindenki megvan? Dr. Angster Mária színházi családállítás estje

Mindenki megvan? Dr. Angster Mária színházi családállítás estje

  • Keszthely
  • 2024.Jun.03-án Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely

További programok

Kedvenc akciók

Párizs Garden Apartments Debrecen

Húsvét

25 450 Ft/fő/éj-től

Párizs Garden Apartments

apartman
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5
Alfa Hotel és Wellness Centrum Miskolc-Tapolca

Kedvezményes Nyári vakáció

23 513 Ft/fő/éj-től

Alfa Hotel és Wellness Centrum

  • 5 Értékelés alapján4.1 / 5
Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévíz

Húsvét a Bonvitalban

28 299 Ft/fő/éj-től

Bonvital Wellness & Gastro Hotel

  • 1 Értékelés alapján3.9 / 5
Hotel Napfény Zalakaros Zalakaros

Előfoglalási kedvezményes félp...

16 958 Ft/fő/éj-től

Hotel Napfény Zalakaros

  • 8 Értékelés alapján4.2 / 5

Szállások Keszthely

Keszthely Önre vár! Keszthely

Hotel Bacchus

Keszthely Önre vár!

16 450 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló1 Értékelés alapján4.9 / 5
Napi szobaárak önellátással Keszthely
  • még nincs értékelésÚj!
Napi árak Keszthely

Hotel Ovit

Napi árak

17 500 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!
Hétköznapi Horizont Keszthely

Sirius Hotel

hotel

Hétköznapi Horizont

26 892 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló1 Értékelés alapján4.9 / 5

További szállások

Bejelentkezés