Keceli Sporthorgász Egyesület, Kecel

Keceli Sporthorgász Egyesület

Forrás: www.itthon.hu
A KECELI SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET HORGÁSZVIZEI: Horgásztavunk 9 ha vízterülettel az ország egyik legszebb természetvédelmi területén a Vörös – Mocsárban, Bajától 54km-re Kiskőröstől 12km-re az 54-es fő út és a Dunavölgyi Főcsatorna között helyezkedik el. Horgászainkat és vendégeinket kulturált környezetben tudjuk fogadni, ivásra alkalmas kutakkal és főzőhelyekkel. A vízpart tisztaságára és rendezettségére valamint a horgászrend betartására horgászaink, valamint képzett halőreink vigyáznak. Horgásztavunkon: Minden évben horgászversenyeket (háziverseny, harcsafogó verseny) rendezünk. A horgászversenyt kedvelők Stenczel Gábor versenyfelelősnél érdeklődhetnek. T:06/70-3304521 Horgászvizünkre területi jegy, valamint napijegy kapható. Fogható halaink a következők: Ponty (1,5 – 10 kg-ig), Amur (2 – 8 kg-ig) Szürke harcsa (50kg-ig) Fogható még süllő, csuka, valamint egyéb halak, (kárász, dévér) Egyesületünk horgászkezelésében valamint a Bács Kiskun Megyei Horgász Szövetség tulajdonában lévő horgász víz. A vízpart náddal és más növényzettel övezett. Horgászhelyek létesíthetők, de jelölt helyet (táblával a táblát igazolvány számmal ellátva) csak egyesületünk tagjai létesíthetnek. Egyéb tekintetben az országos horgászrend van érvényben. A horgászrend betartását a megye halőrei, valamint saját halőreink vigyázzák. Az utakat és a vízpartot a megyei szövetséggel együtt, az év minden szakában karbantartjuk. Területi jegy valamint napijegy kapható. Fogható halak: Ponty (1,5 -15 kg-ig), Amur (2 – 25 kg-ig), Szürke harcsa, (60kg-ig) Fogható még süllő, csuka, valamint egyéb halak, (kárász, keszegfélék) A KECELI SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET TISZTSÉVISELŐI Elnök Grúber Károly T:06/70-3874291 Gazdasági vezető Pálinkás János T:06/30-9688838 Elnökségi tagok Polgár Mátyás – Herczeg István – Stenczel Gábor Egyesületünkről: A keceli Horgász Egyesület, később Sporthorgász Egyesület,1971-ben alakult. Az Egyesületünk első Elnöke Nánai István volt, aki ma is aktív tagja az egyesületnek. Eleinte 60-80 fővel működött az Egyesület, majd a kilencvenes évek közepére 160 főre gyarapodott a létszám. Jelenlegi létszámunk 320 fő. 2011. augusztus 7.-én új vezetősége lett Egyesületünknek Grúber Károly Elnök vezetésével. Célunk horgászaink kiszolgálása, vizeink és az egyesületi vagyon gyarapítása törvényes eszközökkel és a tagsággal közösen. Jelenleg 9ha-os SIMA – tavunkon, valamint a Dunavölgyi Főcsatornán biztosítunk kulturált horgászati lehetőséget horgászainknak és vendéghorgászainknak. Területi jegy és napi jegy, valamint engedélyek megújítása,új engedélyek kiadása: Pálinkás János Gazdasági vezetőnél: 6237 Kecel Császártöltési u 28. T:06/30-9688838 A hét minden napján 8-18-óráig. Szombaton : 8-12-óráig. Területi jegy és napijegy kapható: Pálinkás Zoltán 6237 Kecel szabadság tér ½ (halasi úti gomba üzletsoron számítástechnika üzlet) T:06/20-4696481 A hét minden napján, szombaton és vasárnap is 8-21-óráig. A KECELI SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET HORGÁSZVIZEI: Horgásztavunk 9 ha vízterülettel az ország egyik legszebb természetvédelmi területén a Vörös – Mocsárban, Bajától 54km-re Kiskőröstől 12km-re az 54-es fő út és a Dunavölgyi Főcsatorna között helyezkedik el. Horgászainkat és vendégeinket kulturált környezetben tudjuk fogadni, ivásra alkalmas kutakkal és főzőhelyekkel. A vízpart tisztaságára és rendezettségére valamint a horgászrend betartására horgászaink, valamint képzett halőreink vigyáznak. Horgásztavunkon: Minden évben horgászversenyeket (háziverseny, harcsafogó verseny) rendezünk. A horgászversenyt kedvelők Stenczel Gábor versenyfelelősnél érdeklődhetnek. T:06/70-3304521 Horgászvizünkre területi jegy, valamint napijegy kapható. Fogható halaink a következők: Ponty (1,5 – 10 kg-ig), Amur (2 – 8 kg-ig) Szürke harcsa (50kg-ig) Fogható még süllő, csuka, valamint egyéb halak, (kárász, dévér) Egyesületünk horgászkezelésében valamint a Bács Kiskun Megyei Horgász Szövetség tulajdonában lévő horgász víz. A vízpart náddal és más növényzettel övezett. Horgászhelyek létesíthetők, de jelölt helyet (táblával a táblát igazolvány számmal ellátva) csak egyesületünk tagjai létesíthetnek. Egyéb tekintetben az országos horgászrend van érvényben. A horgászrend betartását a megye halőrei, valamint saját halőreink vigyázzák. Az utakat és a vízpartot a megyei szövetséggel együtt, az év minden szakában karbantartjuk. Területi jegy valamint napijegy kapható. Fogható halak: Ponty (1,5 -15 kg-ig), Amur (2 – 25 kg-ig), Szürke harcsa, (60kg-ig) Fogható még süllő, csuka, valamint egyéb halak, (kárász, keszegfélék) A KECELI SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET TISZTSÉVISELŐI Elnök Grúber Károly T:06/70-3874291 Gazdasági vezető Pálinkás János T:06/30-9688838 Elnökségi tagok Polgár Mátyás – Herczeg István – Stenczel Gábor Egyesületünkről: A keceli Horgász Egyesület, később Sporthorgász Egyesület,1971-ben alakult. Az Egyesületünk első Elnöke Nánai István volt, aki ma is aktív tagja az egyesületnek. Eleinte 60-80 fővel működött az Egyesület, majd a kilencvenes évek közepére 160 főre gyarapodott a létszám. Jelenlegi létszámunk 320 fő. 2011. augusztus 7.-én új vezetősége lett Egyesületünknek Grúber Károly Elnök vezetésével. Célunk horgászaink kiszolgálása, vizeink és az egyesületi vagyon gyarapítása törvényes eszközökkel és a tagsággal közösen. Jelenleg 9ha-os SIMA – tavunkon, valamint a Dunavölgyi Főcsatornán biztosítunk kulturált horgászati lehetőséget horgászainknak és vendéghorgászainknak. Területi jegy és napi jegy, valamint engedélyek megújítása,új engedélyek kiadása: Pálinkás János Gazdasági vezetőnél: 6237 Kecel Császártöltési u 28. T:06/30-9688838 A hét minden napján 8-18-óráig. Szombaton : 8-12-óráig. Területi jegy és napijegy kapható: Pálinkás Zoltán 6237 Kecel szabadság tér ½ (halasi úti gomba üzletsoron számítástechnika üzlet) T:06/20-4696481 A hét minden napján, szombaton és vasárnap is 8-21-óráig.

Sport Sport

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )

Elérhetőségek

Cím: Kecel, Császártöltési utca 28.
Térkép
Tel.:+06703874291
Forrás: www.itthon.hu
Frissítve: 2016-07-18 14:30:12

Látnivalók a környéken

Pintér Művek Haditechnikai Park

Pintér Művek Haditechnikai Park

  • Kecel

A Pintér Művek Hadtörténeti Múzeum Haditechnikai Park négy egymástól független kiállításból áll.

Szentháromság Plébániatemplom

Szentháromság Plébániatemplom

  • Kecel

A templom különlegessége a klasszicista stílusban készült főoltára. A templom kertjében található - 1820 óta - Nepomuki Szent János szobra. Ezek az egyház építmények helyi védettség alatt állnak, ahog...

Rózsaberek tanösvény

Rózsaberek tanösvény

  • Kecel

A Rózsaberek tanösvény az Őrjeg egyik leghosszabb tanösvénye több mint 5 km hosszú és inkább egy rövidebb túraútvonalnak felel meg. A tanösvény a Kecel környéki tájhasználati módok bemutatását helyezi...

Erdészeti tanösvény

Erdészeti tanösvény

  • Kecel

A tanösvény bemutatja az alföldi homoki erdőgazdálkodást. Az ösvényen tett kényelmes séta során nemes nyár, fiatal és idős kocsányos tölgy, valamint fehér nyár fafajú erdőkkel ismerkedhetünk meg. Élm...

Natura tanösvény

Natura tanösvény

  • Kecel

A Natúra Tőzegbánya Kft telephelyének területén kultúrált környezetben az egykori bányatavakból kialakított horgásztó partján, kellemes séta közben ismerkedhetnek a látogatók a vízi és vízparti életkö...

Helytörténeti Gyűjtemény

Helytörténeti Gyűjtemény

  • Kecel

A település történelmét, az itt élő emberek sorsának alakulását a Városi Múzeum állandó helytörténeti kiállítása tükrözi, mely 1996. október 20-án nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. A kiállítás an...

Szőlőfürt Szabadidőpark

Szőlőfürt Szabadidőpark

  • Kecel

Szövetkezetünk szabadidő parkja, Kecel határában kellemes kikapcsolódási lehetőséget nyújt, a pihenni vágyók részére.A létesítmény 10 hektáros, arborétumszerű környezetben helyezkedik el. A halastavak...

További látnivalók

Kedvenc akciók

Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Imola Hotel Platán Eger

Ünnepek

47 500 Ft/fő/éj-től

Imola Hotel Platán

hotel
  • 6 Értékelés alapján4.3 / 5

Bejelentkezés