Zsinagóga, Karcag

Zsinagóga További képek

Forrás: http://www.itthon.hu
A Kossuth térből nyílik a Kertész József utca. Itt álltak valaha a karcagi izraelita hitközség egyházi épületei és iskolája. Ma már csak az 1899-ben épült és napjainkra szépen felújított Zsinagóga látható.

Az 1899-ben épült zsinagóga romantikus stílusú épülete helyén a kutatások szerint már állt egy imaterem. 1866-ban három tantermes iskolát is emelt az izraelita hitközség, amelyben 1934-ig oktatás folyt. Az iskolát azóta elbontották. A zsinagóga épülete téglalap alaprajzú, egyik végénél lekonytolt nyeregtetős főépületből, és egy összetettebb tömegű bejárati előépítményből áll. A főhomlokzati középső épületrész és az oldalszárnyak sarkait armírozást utánzó falsávok díszítik. A főbejárat, a felette található ablak, és az oldalhomlokzat nagy emeleti ablakai patkóíves záródásúak. A főbejáratot korintuszi fejezetű pilaszterek fogják közre. Az oldalszárnyakon mellékbejáratok találhatóak. Az ajtók felett egy-egy dávidcsillagos betétes kerek ablak helyezkedik el. A főhomlokzat oldalszárnyait barokkos jellegű, lesarkított faltükör gazdagítja. A romatikára jellemző vakíves kialakítású az épületet körbefutó koronázó párkány. A főépület szélesebb, és magasabb gerincű nyeregtetőzete van. Az oldalhomlokzatok négy ablaktengelyesek, a földszinti ablakok egyenes záródásúak. A homlokzatot öt támpillérel emgerősített lizéna tagolja négy falmezőre. A templombelsőben három oldalon karzat van, amit dekoratív öntöttvas konzolok tartanak.


Templom Templom

Nyitvatartás

0101-1231

Elérhetőségek

Cím: Karcag, Kertész József utca 5.
Térkép
Tel.:+3659400379
Forrás: http://www.itthon.hu
Frissítve: 2017-03-27 11:25:29

Látnivalók a környéken

Győrffy István Nagykun Múzeum

Győrffy István Nagykun Múzeum

  • Karcag

A karcagi múzeum alapításának történetéről sokan írtak már. Ezek a kutatók - Péter László, Balassa Iván, S. Kovács Ilona, Bereczki Ibolya és mások - azt állapítják meg, hogy a múzeum alapítása Györffy...

Mészáros Vendéglő

Mészáros Vendéglő

  • Karcag

A város szélén álló étterem eredeti kun ízeket szolgál fel. Igényes környezet, udvarias kiszolgálás teszi hangulatossá a helyet.

Szélmalom

Szélmalom

  • Karcag

A város egyik legértékesebb műemléke az 1859-ben épített, népi stílusú Gál - Gál Szabóné - Deákné - féle szélmalom.

Szélmalmi Fogadóház

Szélmalmi Fogadóház

  • Karcag

Hortobágyi Nemzeti Park bemutatóhelye

Orvos- és Patika-történeti Kiállítás

Orvos- és Patika-történeti Kiállítás

  • Karcag

Itt található a városi kórház névadója, Kátai Gábor munkásságát, karcagi patikák és az egészségügy történetét bemutató kiállítás.

Akácliget Fürdő

Akácliget Fürdő

  • Karcag

Az Akácliget Gyógy- és Strandfürdő télen-nyáron várja a látogatókat.

Kántor Sándor Fazekasház

Kántor Sándor Fazekasház

  • Karcag

A karcagi Kántor Sándor Fazekasház Jász-Nagykun-Szolnok megye egyik nevezetes fazekasközpontjának állít emléket. A kiállítóhely névadója, Kántor Sándor a karcagi fazekasság és a népi iparművészet kiem...

További látnivalók

Kedvenc akciók

Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévíz

Húsvét a Bonvitalban

28 411 Ft/fő/éj-től

Bonvital Wellness & Gastro Hotel

  • 1 Értékelés alapján3.9 / 5
Alfa Hotel és Wellness Centrum Miskolc-Tapolca

Kedvezményes Nyári vakáció

23 513 Ft/fő/éj-től

Alfa Hotel és Wellness Centrum

  • 5 Értékelés alapján4.1 / 5
Hotel Napfény Zalakaros Zalakaros

Előfoglalási kedvezményes félp...

16 958 Ft/fő/éj-től

Hotel Napfény Zalakaros

  • 8 Értékelés alapján4.2 / 5
Párizs Garden Apartments Debrecen

Húsvét

25 450 Ft/fő/éj-től

Párizs Garden Apartments

apartman
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5

Szállások Karcag

Árak fürdőbelépővel Karcag

Akácliget Gyógy- és Strandfürd...

üdülőközpont

Árak fürdőbelépővel

5 200 Ft/fő/éj-től
  • 5 Értékelés alapján4.3 / 5

További szállások

Bejelentkezés