Szentképkiállítás, Iklanberény

Szentképkiállítás

Forrás: www.itthon.hu
Kovács Csaba Albert magángyűjteményéből nyílt meg a több mint ötezer szentképet tartalmazó Andrej Rubljovról elnevezett szentkép kiállítás. Ez Magyarország egyetlen olyan állandó kiállítása, amely kifejezetten szentképekre specializálódik. nemcsak hitünk alapelveit és az egyháztörténelmet rejtik magukba, hanem kultúrtörténeti jelentőséget is hordoznak. Hiszen minden szentképnek külön története van, és ez a történet szorosan összefügg azoknak az embereknek az életével, akik megalkották, megvásárolták, elajándékozták, átimádkozták, megőrizték, és a gyűjteménynek adományozták. A gyűjtőmunka nem fejeződött be. Nemcsak a meglévő, mintegy ezer-ezerkétszáz képből álló kiállítást tervezik bővíteni, hanem lehetőség szerint Sopronkövesden is szeretnének létrehozni egy, az iklanberényihez hasonló szentképkiállítást. Felajánlásokat továbbra is köszönettel fogad a sopronkövesdi római katolikus plébániahivatal. A kiállítás a szentmisék előtt illetve után tekinthető meg szombatonként fél 3-tól, illetve előzetes telefonos bejelentkezés útján a Bükfürdőtől 5 km-re található településen.

Múzeum Múzeum

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )
Minden szombaton 14:30-16:30 óra között, a szentmise ideje alatt, valamint telefonos egyeztetéssel.

Elérhetőségek

Cím: Iklanberény, Fő utca 14.
Térkép
Tel.:+36302214403
E-mail: berenyi.pal53@gmail.com
Forrás: www.itthon.hu
Frissítve: 2016-09-09 01:11:37

Látnivalók a környéken

Kisboldogasszony kápolna

Kisboldogasszony kápolna

  • Iklanberény

Szentmisék májustól szeptemberig

Szentképkiállítás

Szentképkiállítás

  • Iklanberény

További látnivalók

Kedvenc akciók

Alfa Hotel és Wellness Centrum Miskolc-Tapolca

Kedvezményes Nyári vakáció

23 513 Ft/fő/éj-től

Alfa Hotel és Wellness Centrum

  • 5 Értékelés alapján4.1 / 5
Párizs Garden Apartments Debrecen

Húsvét

25 450 Ft/fő/éj-től

Párizs Garden Apartments

apartman
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5
Hotel Napfény Zalakaros Zalakaros

Előfoglalási kedvezményes félp...

16 958 Ft/fő/éj-től

Hotel Napfény Zalakaros

  • 7 Értékelés alapján4.1 / 5

Bejelentkezés