Porcelánművészeti Múzeum, Herend

Porcelánművészeti Múzeum További képek

Forrás: www.itthon.hu

A Herendi Porcelánművészeti Múzeum későklasszicista, kétszintes épülete sok évtizede a Herendre látogatók úticélja. E falak között születtek az első Herendi porcelánok, ez az a ma már műemlék épület, melyben 1826-ban az alapító elkezdte a porcelán előállításának kísérleteit. A Herenden születő porcelántárgyak gyűjtésére és bemutatására már Fischer Mór idejében felmerült az igény: 1852-ben tatai családi házukban állandó kiállítási termet és árulerakatot létesített, természetesen elsősorban kereskedelmi célból. Jelenlegi gyűjteményünkben e kezdeti korszakból is találhatóak műtárgyak, Fischer Mór szakma iránti szeretetének köszönhetően, hisz ő nemcsak az alkotásban lelte örömét, hanem szinte minden művéből meg is őrzött egy-egy darabot. Unokája, Farkasházi Fischer Jenő, a gyár művészileg képzett tulajdonosa, évekig élt külföldön, rendkívül értékes könyvtárral, nagy értékű magángyűjteménnyel gazdagította a gyárat, s nagy érzékkel fogott hozzá a muzeális anyag gyűjtéséhez. Céltudatosan tette le alapjait 1896-ban a jelenlegi múzeumnak. Felismerte, hogy a régi formák és minták, világsikereket aratott műtárgyak nemcsak örökbecsű értékek, hanem új invenciók forrásai is. A nagyközönség számára közvetlenül az első világháború előtt nyitották meg a gyár múzeumát, ekkor már a kereskedelmi bemutatóteremtől szétválasztva. Ez a múzeum élénk látogatottságnak örvendett, ám csak a második világháborúig állt fenn. A jelenlegi múzeum 1964-ben történt újjáépítése révén mind külső, mind belső megjelenésében a múlthoz viszonyítva óriási lépést tett meg. A fejlesztés elkerülhetetlen volt, ha arra a porcelánművészeti együttesre gondolunk, ahova múltja és európai rangja folytán a Herendi porcelánt soroljuk. 1964-ben üzemi gyűjteményként és iparági szakmúzeumként nyitotta meg kapuit. Ez a kiállítás ízelítőt adott a manufaktúra történetéből, bemutatta a kedvelt és a kevésbé közismert formákat és motívumokat, kiemelve néhány tárgyat, amely mérete, technikája vagy más jellemzője miatt egyedinek tekinthető. Az állandó kiállítás mellett a technológiai bemutató a porcelánkészítés egyes állomásaiba is bepillantást engedett. E bemutató ma már a múzeummal szemközti új idegenforgalmi központban, a Porcelaniumban tekinthető meg. Múzeumunk 1991 óta alapítványi formában működik, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. támogatásával. 1998 májusában a múzeum padlástere - amely addig műtárgyraktárként és a manufaktúra forma- és mintatáraként szolgált - átépült; itt ma irodák, restaurátor műhely és raktárak találhatóak, javítva a múzeum szolgáltatásainak minőségét. Két évvel később befejeződött a múzeumépület teljes felújítása és a kiállítás új koncepció szerinti kialakítása. A felújítási munkálatoknál figyelembe vették, hogy a későklasszicista stílusú múzeumépület (az egykori gyárépület) műemlékvédelem alatt áll. Megtartva az eredeti épület főfalait, az alsó szinten a vendégek fogadására alkalmas tereket alakítottak ki, valamint itt találhatók az időszaki kiállítások termei is. Az épület szerves csatlakozásaként egy eredeti fatüzelésű kemence is megtekinthető ezen a szinten; a kiállítási térben különleges, a múltat megelevenítő falfestmény várja a látogatókat. Az emelet kialakításánál a tervezők figyelembe vették, hogy az korábban lakóépületként funkcionált, ez lett az állandó kiállítás céljait kiszolgáló terem-együttes. A kiállítás a herendi porcelánkészítés kezdeti éveitől napjainkig mutatja be a Herendi porcelánokat. Az átalakított múzeumot 2000-ben dr. Mádl Ferenc köztársasági elnök adta át a nagyközönségnek. A Herendi Porcelánművészeti Múzeum nemcsak kiállítóhely, hisz a porcelángyűjtemény és a dokumentumtár folyamatos gyarapításával a porcelántörténettel foglalkozó kutatók és érdeklődök itt történeti háttérhez is juthatnak. A Herendi Porcelánművészeti Múzeum büszke arra, hogy őrizve múltját, hatékony és látogatóbarát munkájának elismeréseként 2002-ben az Év Múzeuma lett, és a Nemzeti Múzeum különdíját is kiérdemelte. Rendszeres időszakos kiállításaival és rendezvényeivel a környék kulturális és művészeti életének motorja.


Múzeum Múzeum

Nyitvatartás

( 03.01. - 10.30. )
9:30-18:00

Elérhetőségek

Cím: Herend, Kossuth Lajos u. 140.
Térkép
Tel.:+3688523197
E-mail: cassa.muzeum@herend.com
Forrás: www.itthon.hu
Frissítve: 2016-08-04 09:31:10

Látnivalók a környéken

Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt.

Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt.

  • Herend

A Herendi Porcelánmanufaktúra jelenleg a világ legnagyobb porcelánmanufaktúrája.

Porcelanium Látogatóközpont

Porcelanium Látogatóközpont

  • Herend

Egész évben kultúra, művészet, élmények

Szent Euszták Római Katolikus Templom

Szent Euszták Római Katolikus Templom

  • Herend

A templomot 1779-ben emelték kőből és fából, majd 1828-ban barokk ízlésben átépítették. Itt van a világ egyetlen porcelánablaka, értéke felbecsülhetetlen. A templom berendezései közül kiemelkedik az 1...

Herendi Majolikagyár

Herendi Majolikagyár

  • Herend

A nagymúltú Herendi Majolikagyár újra megnyitotta kapuit a nagyközönség elött. A látogatók megtekinthetik a kézzel festett kerámiagyártás szépségeit és rejtelmeit.

Herend

Herend

  • Herend

Minimanufaktúra és Múzeum

Minimanufaktúra és Múzeum

  • Herend

A Porcelánművészeti Múzeum állandó gyűjteményes, és minden évszakban megújuló időszaki kiállításai ismertetik a Herendi Porcelánmanufaktúra fejlődéstörténetét.

További látnivalók

Kedvenc akciók

Aqua-Lux Wellness Hotel Cserkeszőlő

Pünkösd

19 500 Ft/fő/éj-től

Aqua-Lux Wellness Hotel

  • 332 Értékelés alapján4.3 / 5
Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Imola Hotel Platán Eger

Ünnepek

47 500 Ft/fő/éj-től

Imola Hotel Platán

hotel
  • 6 Értékelés alapján4.3 / 5

Bejelentkezés