Szent Mihály-templom (Hegykő), Hegykő

Szent Mihály-templom (Hegykő)

Forrás: http://www.hegykoplebania.hu/?/47/HU/fooldal.html
Jellege: háromhajós, egytornyos, újromán épület. Tornyában három harang (Szent Anna, Szent Mihály tiszteletére és a lélekharang) lakik.

Berendezése részben 1901-ből, részben 1908-ból való. A régi templomból három szobor maradt meg: egy barokk angyal, valamint a népies barokk stílusú Madonna és az Ég királynője. Nagy értéket képvisel a templom 15. századi kelyhe.

A templom belső kifestése Prokop Péter pap-festőművész nevéhez fűződik. Öt freskója 1956-ban készült el. A szentély közepén Szent Mihály arkangyalt festette meg, aki legyőzi a Sátánt. A szentély bal oldalán a Megtestesülés titkát foglalta egy kompozícióba: az Angyali üdvözletet, Jézus születését és az Utolsó vacsorát. A szentély jobb oldalán kapott helyet a Megváltás titka: a Keresztre feszítés, Ádám és Éva bűnbeesése a gonoszságot jelképező kígyóval és a kivont kardú angyallal, majd a Feltámadás, végül pedig az Egyház születése témájával. A bal oldali mellékoltár fölött a Világ királynője látható, amint széttapossa a kígyó fejét, alatta hegykői falurészlet jelenik meg. A jobboldali mellékoltár fölé az Irgalmas Jézus került. A stációképek szintén az ő alkotásai (1976). A főoltár a soproni Mechle-műhelyben készült. Központi helyét Szent Mihály szobra foglalja el, a mellékszobrok Szent Istvánt és Szent László királyt ábrázolják. A mellékoltárokat 1908-ban a soproni Abperl Gusztáv faragta. A jobb oldali főszobra a lourdes-i Szűz Mária, mellékszobrai Szent Joachim és Szent Anna. A bal oldali mellékoltárt Jézus Szíve tiszteletére emelték, Szent József és Szent Imre mellékszobraival. A szószék fertőrákosi kőből készült. A márvány keresztelőkút bronz rátétjén a Szentlélek jelenik meg galamb formájában. A templom színes ólomüveg-ablakai a magyar szenteket és boldogokat ábrázolják. Alkotójuk Árkayné Sztehló Lili (1958). A szentély két üvegablakáról a település két fogadott ünnepének a szentje, Szent Vendel és Szent Sebestyén tekint le. A hajó bal oldalán (elölről nézve) a következő szentek láthatók: Gizella, István, László, Erzsébet és Assziszi Szent Klára, Szent Ferenc. Jobb oldalt Szent Margit, Imre, Gellért, Kinga, Boldog Csáki Mór és Szent Erzsébet kapott helyett. 


Templom Templom

Elérhetőségek

Cím: Hegykő, Kossuth Lajos u. 27.
Térkép
Tel.:+36-99/376-946
E-mail: freisner@rlan.hu
Forrás: http://www.hegykoplebania.hu/?/47/HU/fooldal.html
Frissítve: 2017-06-26 13:12:33

Látnivalók a környéken

Sá-Ra Termál Fürdő

Sá-Ra Termál Fürdő

  • Hegykő

A termálfürdő Hegykőn, a nyugati határszélen található, a belföldi és a külföldi vendégek által látogatott biztonságos, és jól kiépített idegenforgalmi területen. Hegykő Soprontól 20 km-re, Pamhagen é...

Pestis Emlékoszlop

Pestis Emlékoszlop

  • Hegykő

A pestis emlékoszlopot a pestis járvány elmúlásának örömére állították 1711-ben. A szoborcsoport alján Szt. Rozália , mellette Szt. Sebestyén és Szt. Rókus látható. A szobor tetején Szűz Mária gyermek...

Szent Mihály-templom (Hegykő)

Szent Mihály-templom (Hegykő)

  • Hegykő

Jellege: háromhajós, egytornyos, újromán épület. Tornyában három harang (Szent Anna, Szent Mihály tiszteletére és a lélekharang) lakik.

Hegykői Horgásztó

Hegykői Horgásztó

  • Hegykő

Hegykő határában korábban kavicsot bányásztak. A régi bánya helyén napjainkban egy hathektáros vízfelületű tó található. A víz átlagos mélysége másfél méter, de helyenként eléri a 3 métert is. A horgá...

Nyerges Étterem

Nyerges Étterem

  • Hegykő

Tradicionális magyar konyha, halételek széles választéka. Az étterem 40, a terasz 50 férőhelyes.

Lovaskocsival a Fertő-tájon

Lovaskocsival a Fertő-tájon

  • Hegykő

Ha szereti a természetet, a szabad levegőt, a kellemes klímát és nem utolsó sorban a lovakat, akkor keressen fel bennünket Hegykőn, ahol különböző lovas programokkal várjuk Önöket. Amit kínálunk: lova...

További látnivalók

Kedvenc akciók

Párizs Garden Apartments Debrecen

Húsvét

25 450 Ft/fő/éj-től

Párizs Garden Apartments

apartman
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5
Alfa Hotel és Wellness Centrum Miskolc-Tapolca

Kedvezményes Nyári vakáció

23 513 Ft/fő/éj-től

Alfa Hotel és Wellness Centrum

  • 5 Értékelés alapján4.1 / 5
Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévíz

Húsvét a Bonvitalban

28 299 Ft/fő/éj-től

Bonvital Wellness & Gastro Hotel

  • 1 Értékelés alapján3.9 / 5
Hotel Napfény Zalakaros Zalakaros

Előfoglalási kedvezményes félp...

16 958 Ft/fő/éj-től

Hotel Napfény Zalakaros

  • 7 Értékelés alapján4.1 / 5

Bejelentkezés