Boldogasszony templom, Hédervár

Boldogasszony templom További képek

Forrás: www.hedervar.hu
A hédervári Boldogasszony-templom egyhajós épületével a község ékessége. Hédervári Katalin a XV. században átépíttette és Mária kegyhelyet hozott létre. A templom falába díszes sírkövek vannak vésve, a belső tere pedig neogótikus formát mutat. Különböző urnák is megtalálhatók bennük a család nőtagjainak szívével. A loretto kápolna, amit hozzá építettek az első volt Magyarországon. A Hédervári család temetkezési helyeként szolgál.

A gondozott park közepén álló egykori plébániatemplom forrásainkból először 1643-ban kerül elénk. A láthatóan XVII. századinál korábbi épület műemlékei kutatását 1989-ben végezték el ennek alapján állítható, hogy az egyhajós, egyenes szentélyzáródású, karcsú toronnyal ékes templomot a XV: század első felében építették, de egyes állítások a XIII. század második felét jelölik meg, mint építési időt. A csúcsíves, díszes faragott, festett kapuzata egykor déli oldalon volt, felette 3, enyhén csúcsíves ablak ült a hajófalban. Hasonló méretű, rézsűs ablakok vágták át a szentély keleti és déli falát. A szentélyhez kápolna, sekrestye csatlakozott. A boltozott szentélyhez síkfödémes hajó tartozott, nyugati felében karzattal: a tornyot, csupán belülről lehetett megközelíteni.

A XVII. század nyolcvanas éveiben Héderváry Katalin a mai plébániatemplom megépítésével egy időben átépítteti a Boldogasszony templomot is. Tömegét jelentősen megváltoztatva lebontják a sekrestyét és a hajó hosszával megegyezően loretói kápolnát építenek az északi oldalhoz. A mai Magyarország területén ez volt a legelső ilyen kápolna. A középkori ablakokat részben megsemmisítették, keskeny, magas kora barokk nyílásokat vágtak a hajó falába, a gótikus kaput áthelyezték a torony nyugati falába, egy akkor tört nyílásba. Beboltozták a toronyaljat és felépítették a torony nyugati falába, egy akkor tört nyílásba. Beboltozták a toronyaljat és felépítették a téglakarzatot. A templom Mária kegyhely, egyúttal a család temetkező kápolnája is lett. A XVII. század elején készült a hajóban lévő nagy kripta és ugyanekkor állíthatták a szentély falához a díszes sírköveket, közöttük Viczay Ádám alakos sírkövét is. A század végén az új birtokos, Khuen-Héderváry háromhajós, neogót belsőterű épületté alakíttatta át a kápolnát. A barokk karzatok íveit csúcsívesre formálták, neogót ablakok kerültek a hajófalba, kváderkövet utánzó vakolás került a falakra, boltozatokra. A falakat pedig külső támpillérekkel erősítették meg és a tetőt megemelték. A loretói kápolna északi falánál díszes, nagyméretű urna állt, melyben Khuen-Héderváry Károly szívét helyezték el. A déli fal mellett egy szépen stilizált, kígyóval körbefont korinthuszi oszlopon gazdagon faragott, szintén kígyókkal díszített urna áll. Állítólag az 1604. évi villámcsapástól leégett templom elpusztult kriptájából összeszedett csontmaradványokat tartalmazza. Mellette balra egy címerrel fedett fülkében Három elég nagyméretű ezüsturna található. Az urnákat családi címerek és különböző cillizált motívumok díszítik. Az egyiken halálfej, a másikon a feltámadás angyala, a harmadikon pedig egy lepke, mint a tovatűnő élet jelképe található. Az urnák valószínűleg a Héderváry-család múlt századában meghalt három nagyasszonyának szívét tartalmazták. A keleti falnál egyszerű asztaloltár áll, mögötte ritka, görögkeleti farács található. A rács mögött pedig Szűz Máriának, a magyarok Nagyasszonyának művészi kivitelű, nagyméretű, hozzávetőleg 500 éves fából faragott szobra áll.

A templom előtt hatalmas koronájú kocsányos tölgy terebélyesedik, amelyet a néphit ezerévesnek tart, sőt még annak a kötőféknek a nyomát is felfedezni véli, mellyel Árpád apánk annak idején a lovát hozzákötötte. A tölgy valójában 700 esztendős, kerülete 710 átmérője pedig 230 centiméter. Magassága elérte a 14 métert. A tölgy alatt kialakított sírboltban nyugszanak Khuen-Héderváry Károlynak és családtagjainak földi maradványai.







Templom Templom

Elérhetőségek

Cím: Hédervár,
Forrás: www.hedervar.hu
Frissítve: 2011-10-13 14:38:14

Látnivalók a környéken

Árpád-tölgy

Árpád-tölgy

  • Hédervár

Boldogasszony templom

Boldogasszony templom

  • Hédervár

A hédervári Boldogasszony-templom egyhajós épületével a község ékessége. Hédervári Katalin a XV. században átépíttette és Mária kegyhelyet hozott létre. A templom falába díszes sírkövek vannak vésve,...

Boldogasszony kápolna

Boldogasszony kápolna

  • Hédervár

Középkori eredetű. Belseje egyhajós. Mai barokk formáját a 18. században kapta.

Hédervári tölgyfa

Hédervári tölgyfa

  • Hédervár

Magyarország legöregebb fája. 820 éves mocsári tölgy, törzsének alsó kerülete 710 cm. Helyi védettséget élvez.

Héderváry Kastély****

Héderváry Kastély****

  • Hédervár

Növényritkaságokkal is beültetett 10 hektáros angolpark

Kont Étterem

Kont Étterem

  • Hédervár

Kont Étterem és Kávéház Győr és Mosonmagyaróvár között, a Szigetköz szívében, csodálatos környezetben, Héderváron található.Kellemes, kulturált, gyermekbarát környezetben a magyar konyha specialitásai...

További látnivalók

Kedvenc akciók

Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Residence Szilveszter

33 748 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 28 Értékelés alapján4.3 / 5
Prémium Hotel Panoráma Siófok

Halloween hétvége

20 900 Ft/fő/éj-től

Prémium Hotel Panoráma

  • 40 Értékelés alapján4.3 / 5
Hotel Barátság Hajdúszoboszló

Kedvezményes pihenés

16 830 Ft/fő/éj-től

Hotel Barátság

  • 10 Értékelés alapján4.1 / 5
Park Hotel Gyula Gyula

Őszi szünet! 2-3 éj

13 900 Ft/fő/éj-től

Park Hotel Gyula

  • 13 Értékelés alapján4.3 / 5

Szállások Hédervár

alapcsomag Hédervár

Hédervári Lovas Vendégház

vendégház

alapcsomag

14 900 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló3 Értékelés alapján4.6 / 5

További szállások

Bejelentkezés