Kemencés Csárda, Hajdúszoboszló

Kemencés Csárda További képek

Forrás: http://kemencescsarda.com/
Magyaros ízek, népies hangulat valamint az egyik teremben citerazene, a másikban szalonzene várja a szórakozni vágyó vendégeket.

 

A régi csárdák a falu szélén, utak mellett, a szeretett Alföldünk első vendéglátó egységei voltak.
Mi mai csárdagazdák szeretnénk megőrizni, illetve bemutatni hazai és külföldi Vendégeinknek elődeink életének ér
tékeit mai kornak megfelelően.
Ennek szellemében alakítottuk ki az étterem étlapját és belső berendezését.
Hajdúszoboszló nagy kincse az 1927-ben feltárt gyógyvíz, amely lehetővé tette, hogy Közép-Európa legnagyobb fürdője fejlődjön ki, ebben a hajdúsági mezővárosban.
ID: Pinczés Károly és felesége valósították meg álmaikat, amikor elindították családi vállalkozásukat 1990-ben, és megépítették első kemencéjüket.
Egy valódi CSÁRDÁT képzeltek ide a városközpontba, 100m-re a fürdő főbejáratától a főutcán, amely  ma már több száz fős egység ,saját hotellel, különtermekkel, kerthelyiségekkel.
Ma már mi fiai szőjük tovább szüleink álmait, saját elképzeléseink szerint.
kemences_csarda_logo2xA Kemencés Csárda
1995.-től Védnöki Táblás Ház (Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség)
2005.-ben Az Év Vendéglátó Helye Hajdúszoboszlón
2007.-ben id. Pinczés Károly az ÉV VENDÉGLŐSE MAGYARORSZÁG! (Magyar Turisztikai Zrt.)
2007.-ben Schnitta Sámuel (Magyar Éttermi Kultúráért) Díjas
MNGSZ regionális alelnöke, az Országos borlovagrend Tagja
Id.Pinczés Károly még tanulóként eldöntötte, hogy ha 50 évet végig dolgozik a vendéglátásban, akkor szervez egy rendezvényt, ahová meghívja pályatársait.
Ez 2013.-ban megvalósult.
Nyugdíjasként a mai napig dolgozik az étteremben, és segíti fiait.
Ui.: A rendezvényen a meghívottak sokan voltak és jól érezték magukat.

 

A régi csárdák a falu szélén, utak mellett, a szeretett Alföldünk első vendéglátó egységei voltak.

Mi mai csárdagazdák szeretnénk megőrizni, illetve bemutatni hazai és külföldi Vendégeinknek elődeink életének ér

tékeit mai kornak megfelelően.

Ennek szellemében alakítottuk ki az étterem étlapját és belső berendezését.

Hajdúszoboszló nagy kincse az 1927-ben feltárt gyógyvíz, amely lehetővé tette, hogy Közép-Európa legnagyobb fürdője fejlődjön ki, ebben a hajdúsági mezővárosban.

ID: Pinczés Károly és felesége valósították meg álmaikat, amikor elindították családi vállalkozásukat 1990-ben, és megépítették első kemencéjüket.

Egy valódi CSÁRDÁT képzeltek ide a városközpontba, 100m-re a fürdő főbejáratától a főutcán, amely  ma már több száz fős egység ,saját hotellel, különtermekkel, kerthelyiségekkel.

Ma már mi fiai szőjük tovább szüleink álmait, saját elképzeléseink szerint.

1995-től Védnöki Táblás Ház (Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség)

2005-ben Az Év Vendéglátó Helye Hajdúszoboszlón

2007-ben id. Pinczés Károly az ÉV VENDÉGLŐSE MAGYARORSZÁG! (Magyar Turisztikai Zrt.)

2007-ben Schnitta Sámuel (Magyar Éttermi Kultúráért) Díjas

MNGSZ regionális alelnöke, az Országos borlovagrend Tagja

Id.Pinczés Károly még tanulóként eldöntötte, hogy ha 50 évet végig dolgozik a vendéglátásban, akkor szervez egy rendezvényt, ahová meghívja pályatársait.

Ez 2013.-ban megvalósult.

Nyugdíjasként a mai napig dolgozik az étteremben, és segíti fiait.

Ui.: A rendezvényen a meghívottak sokan voltak és jól érezték magukat.


Étterem Étterem

Elérhetőségek

Cím: Hajdúszoboszló, Daru - Zug 1/a.
Térkép
Tel.:+36 52 362 221
E-mail: info@kemencescsarda.com
Forrás: http://kemencescsarda.com/
Frissítve: 2020-11-16 15:44:42

Látnivalók a környéken

Hungarospa Strand- és Gyógyfürdő

Hungarospa Strand- és Gyógyfürdő

  • Hajdúszoboszló

A Hungarospa Hajdúszoboszló Európa legnagyobb fürdőkomplexuma, mely a következő szolgáltatásokat nyújtja:

Erődfal és sarokbástya

Erődfal és sarokbástya

  • Hajdúszoboszló

Hajdúszoboszló legrégebbi épített öröksége, a hajdani városfal megmaradt része és a sarokbástya, mely jelenleg a Kálvin téren a Református templom mellett található.

Mókuskaland Élménypark

Mókuskaland Élménypark

  • Hajdúszoboszló

A hajdúszoboszlói Mókuskaland Élménypark igazi csemege minden korosztálynak, akik szeretik a merész és izgalmas kihívásokat. A rendkívüli bátorságot igénylő pályák, felejthetetlen élményben részesítik...

Kemencés Csárda

Kemencés Csárda

  • Hajdúszoboszló

Magyaros ízek, népies hangulat valamint az egyik teremben citerazene, a másikban szalonzene várja a szórakozni vágyó vendégeket.

Református templom

Református templom

  • Hajdúszoboszló

A város legértékesebb műemlék együttese, a református templom és a hozzá tartozó erődfal.

Csanády-borház

Csanády-borház

  • Hajdúszoboszló

Harangház

Harangház

  • Hajdúszoboszló

A fürdő előtti park különleges látványossága a millennium évében felavatott Harangház, ahol Oborzil Editnek, a városunkban született iparművésznek és férjének, Jeney Tibornak a különleges haranggyűjte...

Hajdúszoboszlói Fazekasház

Hajdúszoboszlói Fazekasház

  • Hajdúszoboszló

Hajdúszoboszlón, a Református templomtól nem messze található a híres nádfedeles Fazekas ház, a nádudvarról származó Fazekas István otthona és műhelye

További látnivalók

Programok a környéken

Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje

Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje

  • Hajdúszoboszló
  • 2024.Apr.27-án Dumaszínház Kft

LEHETETLEN - Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok estje - Hajdúszoboszló

LEHETETLEN - Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok estje - Hajdúszoboszló

  • Hajdúszoboszló
  • 2024.Apr.04-án Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár

ÁRVA FIÚ - Cserháti Zsuzsa és Szécsi Pál története, dalokkal /  előadóest a boldogság kereséséről

ÁRVA FIÚ - Cserháti Zsuzsa és Szécsi Pál története, dalokkal / előadóest a boldogság kereséséről

  • Hajdúszoboszló
  • 2024.May.24-án Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely

ÁRVA FIÚ - Cserháti Zsuzsa és Szécsi Pál története a boldogság kereséséről Perjés János előadóestje Gitár: Kutik Rezső

További programok

Kedvenc akciók

Párizs Garden Apartments Debrecen

Húsvét

25 450 Ft/fő/éj-től

Párizs Garden Apartments

apartman
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5
Alfa Hotel és Wellness Centrum Miskolc-Tapolca

Kedvezményes Nyári vakáció

23 513 Ft/fő/éj-től

Alfa Hotel és Wellness Centrum

  • 5 Értékelés alapján4.1 / 5
Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévíz

Húsvét a Bonvitalban

28 299 Ft/fő/éj-től

Bonvital Wellness & Gastro Hotel

  • 1 Értékelés alapján3.9 / 5
Hotel Napfény Zalakaros Zalakaros

Előfoglalási kedvezményes félp...

16 958 Ft/fő/éj-től

Hotel Napfény Zalakaros

  • 7 Értékelés alapján4.1 / 5

Szállások Hajdúszoboszló

Napi árak Hajdúszoboszló

Marabella Apartmanok

apartman

Napi árak

5 000 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!
Szoboszlói wellness-pihenés kibővített félpanzióval Hajdúszoboszló
  • Kiváló39 Értékelés alapján4.5 / 5
3 éjszakás pihenés Hajdúszoboszló

Garden Apartmanház

apartman

3 éjszakás pihenés

6 000 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló3 Értékelés alapján4.8 / 5
Szoboszlói felfrissülés 2024 Hajdúszoboszló
  • 5 Értékelés alapján3.8 / 5

További szállások

Bejelentkezés