Hungarospa Strand- és Gyógyfürdő, Hajdúszoboszló

Hungarospa Strand- és Gyógyfürdő További képek

Forrás: http://www.hungarospa.hu/
A Hungarospa Hajdúszoboszló Európa legnagyobb fürdőkomplexuma, mely a következő szolgáltatásokat nyújtja:
Hosszas tárgyalások után a város 1924-ben engedélyezte Pávai-Vajna Ferenc bányafőtanácsosnak és Pekár Dezső geofizikusnak. A kutatás lényegében arról szólt, hogy földgáz után kutassanak , bár Pávai már ekkor sejtette, hogy termálvíz is lehet a felszín alatt. Az úgynevezett Bánomkert délkeleti részén, a várostól északkeletre, 1925. október 26-án 1090 méter mélységből kitűnő minőségű földgáz tört fel, magával hozva a gyógyító erejű termálvizet, amely 73 Celsius-fokos, különös illatú, barnás színű, jódos és kénes összetételű. A városvezetés hamarosan felismerte a hőforrásban rejlő lehetőségeket, s a hatóságokkal folytatott, sokszor éles hangú tárgyalások után 1927 júliusára elkészült a fövenyfürdő, majd egy hévizes kádfürdő is. A város anyagi ereje azonban nem tette lehetővé a fejlesztést. Erre részvénytársaság alakult, amely 1928-ban megépítette az első vasbeton medencét. A belügyminiszter 1934-ben a hajdúszoboszlói fürdőt gyógyfürdővé nyilvánította.
Ezzel párhuzamosan indult meg a szállodák üdülőházak kiépítése a bánomkerti részben. A bevételnek és az üdülőtulajdonosok révén fejlődés és népesség-növekedés indult meg a városban.
Hajdúszoboszló arról is híres, hogy 1937-ben itt nyitották meg Magyarország első és sokáig egyetlen hullámmedencéjét. Az élményelem hamar híres lett. A meghajtása is különleges mivel a hullámkeltő lapátokat egy présre tették amely körkörösen mozog és két erős kb. 0,7 kv-os villanymotor hajtja. A szerkezetet manuálisan, a helyszínen indítják el és állítják le. Az elfolyó víz hasznosítására 1939-ben csónakázótavat létesítettek, 1941-ben már volt kádfürdő, 1942-ben pedig pezsgőfürdő is.
A gyógyfürdőhöz csatlakozó 30 hektáros parkban az ország egyik legszebb strandját alakították ki - gyógy-, strand- és gyermekmedencékkel, hullám- és pezsgőfürdővel, nyitott és fedett versenyuszodával, és természetesen a strandolást szolgáló megannyi szolgáltatással. A park része a csónakázótó, a legújabb létesítmény pedig a 2000 nyarán megnyitott Aquapark, ahol korábban csak a távoli, híres tengerparti üdülőhelyeken elérhető élményekhez juthatnak a "vízi őrületek" megszállottjai. A 113 méteres óriás csúszda, a négypályás versenycsúszda, a 101 méteres "fekete lyuk", az "őrült folyam" és a többi különlegesség jelzi, hogy a fürdőváros nem elégszik meg a reumás betegségük gyógyítására vágyók igényeinek kielégítésével.A hajdúszoboszlói gyógyfürdő a város üdülőövezetében a Bánomkertben helyezkedik el. A fürdő körül egy liget terül el. Két oldalról a József Attila utca és a Pávai Vajna Ferenc utca zárja le.Hosszas tárgyalások után a város 1924-ben engedélyezte Pávai-Vajna Ferenc bányafőtanácsosnak és Pekár Dezső geofizikusnak. A kutatás lényegében arról szólt, hogy földgáz után kutassanak , bár Pávai már ekkor sejtette, hogy termálvíz is lehet a felszín alatt. Az úgynevezett Bánomkert délkeleti részén, a várostól északkeletre, 1925. október 26-án 1090 méter mélységből kitűnő minőségű földgáz tört fel, magával hozva a gyógyító erejű termálvizet, amely 73 Celsius-fokos, különös illatú, barnás színű, jódos és kénes összetételű. A városvezetés hamarosan felismerte a hőforrásban rejlő lehetőségeket, s a hatóságokkal folytatott, sokszor éles hangú tárgyalások után 1927 júliusára elkészült a fövenyfürdő, majd egy hévizes kádfürdő is. A város anyagi ereje azonban nem tette lehetővé a fejlesztést. Erre részvénytársaság alakult, amely 1928-ban megépítette az első vasbeton medencét. A belügyminiszter 1934-ben a hajdúszoboszlói fürdőt gyógyfürdővé nyilvánította.
Ezzel párhuzamosan indult meg a szállodák üdülőházak kiépítése a bánomkerti részben. A bevételnek és az üdülőtulajdonosok révén fejlődés és népesség-növekedés indult meg a városban.
Hajdúszoboszló arról is híres, hogy 1937-ben itt nyitották meg Magyarország első és sokáig egyetlen hullámmedencéjét. Az élményelem hamar híres lett. A meghajtása is különleges mivel a hullámkeltő lapátokat egy présre tették amely körkörösen mozog és két erős kb. 0,7 kv-os villanymotor hajtja. A szerkezetet manuálisan, a helyszínen indítják el és állítják le. Az elfolyó víz hasznosítására 1939-ben csónakázótavat létesítettek, 1941-ben már volt kádfürdő, 1942-ben pedig pezsgőfürdő is.
A gyógyfürdőhöz csatlakozó 30 hektáros parkban az ország egyik legszebb strandját alakították ki - gyógy-, strand- és gyermekmedencékkel, hullám- és pezsgőfürdővel, nyitott és fedett versenyuszodával, és természetesen a strandolást szolgáló megannyi szolgáltatással. A park része a csónakázótó, a legújabb létesítmény pedig a 2000 nyarán megnyitott Aquapark, ahol korábban csak a távoli, híres tengerparti üdülőhelyeken elérhető élményekhez juthatnak a "vízi őrületek" megszállottjai. A 113 méteres óriás csúszda, a négypályás versenycsúszda, a 101 méteres "fekete lyuk", az "őrült folyam" és a többi különlegesség jelzi, hogy a fürdőváros nem elégszik meg a reumás betegségük gyógyítására vágyók igényeinek kielégítésével.
Gyógyfürdő
A hajdúszoboszlói gyógyfürdő egész évben folyamatos nyitva tartással 7 órától 19 óráig üzemel. A csarnok 3 gyógyvizes medencéje mellett 4 nyitott látványmedence áll a vendégek rendelkezésére. Ellenőrzött és minősített gyógyvizünkre alapozva több mint 40 féle kezelés vehető igénybe orvosi felügyelet mellett.
 Aqua-Palace Fedett Élményfürdő
Az élményfürdő egyedi fürdőélményeket nyújt minden generáció számára. Különböző korokat és helyszíneket megidéző exkluzív élménymedencék, szaunavilág, baba- és családi medencék, szörf  és sok-sok wellness-, fitness  szolgáltatás várja látogatókat.
Strand
30 hektáros gyönyörűen parkosított terület május 1.-től szeptember 30.-ig tart nyitva. A 13 medence közül minden korosztály kedvére választhat, a különböző élménymedencék, úszó-, hullám-, pezsgő- és gyermek medencék közül. A strand igazi slágere a pálmafákkal és homokos parttal övezett mediterrán tengerpart. 
A strandon található sportcentrumban strandröplabda-, strandfoci-, streetball-, lábtenisz- és teniszpályák várják a sportolni vágyókat. 
Aquapark
A strand területén található csúszdaparkunk, az Aquapark. A 2014-es főszezoban már 15 különféle pályából választhatnak a csobbanás szerelmesei. 
Az apróságokat gyermek kalandmedencék, minicsúzdák, a medencében álló élethű állatfigurák, valamint játszótér kápráztatja el. A nyugodtabb élményekre vágyóknak a sodró folyót és a különböző hőfokú élménymedencéket ajánljuk. 
Az Aquaparkot külön belépő váltása után vehetik igénybe vendégeink.
Árpád Uszoda
Az egész évben nyitva tartó fedett uszoda A Thermal Camping szomszédságában található. Az Árpád uszoda a nemzetközi szabványoknak megfelel, versenyek rendezésére kiválóan alkalmas. Feszített víztükrű, 50 méteres 8 pályás medencéjének vize 25 – 27 ° C –os.
Az uszoda mellé épített tanmedence az úszás elsajátításának lehetőségét teremti meg a gyerekek számára, valamint kisgyermekes családok részére kitűnő fürdési lehetőség. Az uszoda egyéb szolgáltatásai : szauna, szolárium, kondicionáló terem. 
Hungarospa Thermal Hotel***superior
A HUNGAROSPA Thermal Hotel *** csendes, nyugodt környezetben fekszik, közvetlen átjárás biztosított a fürdőkomplexumba. A szálloda vendégei  igénybe vehetik a gyógyfürdőt, strandot, uszodát  és az Aqua-Palace élményfürdőt is. A szállodában 105 kétágyas klimatizált szoba, 3 apartman, 6 háromágyas szoba és 3 mozgássérültek részére kialakított szoba van. A szobák telefonnal, minibárral, színes  televízióval és széffel felszereltek, nagy részük erkéllyel ill. logiával rendelkezik. 
A szálloda saját gyógyászati részlegén igénybe vehetők a TB által támogatott kezelések.  3 fedett és 1 szabadtéri gyógyvizes medence, szaunák, szolárium, sókamra, valamint teniszpályák  állnak a vendégek rendelkezésére.
Thermal Camping
Az egész évben nyitva tartó Thermal kempingben mintegy 300 lakókocsi-állás áram, ivóvíz csatlakozási lehetőséggel és sátorhelyek várják az érkezőket a megfelelő kiszolgáló létesítményekkel. A kemping vonzerejét  emeli a strandra és az uszodába történő közvetlen átjárás. A kemping területén vegyes bolt, a szomszédos  uszodában étterem áll a vendégek rendelkezésére.
 Hajdú Camping
A Hajdú Camping   fürdőkomplexumunk közvetlen közelében helyezkedik el.A 4 hektáros fás, füves területen kiváló lehetőség nyílik  kempingezésre. Szálláslehetőséget kínálunk a campingben lévő 3 szobás üdülőházakban,  4 férőhelyes zuhanyzós/WC-s faházainkban,  2-3 fős zuhanyzós/WC-s Camping Motelben vagy 2-3-4 férőhelyes komfort nélküli üdülőházakban. Továbbá lakókocsihelyek áram csatlakozási lehetőséggel és sátorhelyek is rendelkezésre állnak.
Thermal Tourist Utazási Iroda
A Thermal Tourist a Hungarospa saját utazási irodája, mely több nyelvű  információval segíti a vendégeket a strand főbjártánál. Az iroda munkatársai foglalkoznak fürdőbelépők, bérletek, kúracsomagok értékesítésével, szállásközvetítéssel. Csoportos kedvezmények az irodában igénybe vehetők.

Aquapark Aquapark Fürdő és strand Fürdő és strand Aktív kikapcsolódás Aktív kikapcsolódás

Nyitvatartás

Gyógyfürdő január 1- december 31-ig minden nap 7.00-19.00 Reumatológus orvosok rendelési ideje hétfőtől péntekig 7.00-18.00 vasárnap (ünnepnapok kivételével) 14.00-17.00 sorszám vasárnap 9 órától a kapacitás erejéig Aqua-Palace január 1- december 31-ig péntek-szombat 10.00-22.00 vasárnaptól-csütörtökig 10.00-20.00 Strand május 1- június 3-ig 9.00-18.00 június 4-10-ig 9.00-19.00 június 11 - szeptember 3-ig 8.00-19.00 szeptember 4- szeptember 30-ig 9.00-18.00 Aquapark május 1- 31-ig szombat, vasárnap (jó idő esetén) 12.00-16.00 hétköznap csak előre megrendelt csoportok esetén június 4- szeptember 3-ig 10.00-18.30 szeptember 4- 30-ig szombat, vasárnap (jó idő esetén) 12.00-16.00 hétköznap csak előre megrendelt csoportok esetén Uszoda január 1 - december 31-ig minden nap : 7.00 - 21.00 Tájékoztatjuk kedves vendégeinket, hogy az uszoda verseny miatt az alábbi időszakban zárva tart: 2017. április 29-én 12.00-19.00 2017. április 30-án: 8.00-15.00 Megértésüket köszönjük!

Elérhetőségek

Cím: Hajdúszoboszló, Szent István park 1-3.
Térkép
Tel.:(00-36) 52/ 558-558
E-mail: info@hungarospa.hu
Forrás: http://www.hungarospa.hu/
Frissítve: 2020-11-17 09:35:56

Látnivalók a környéken

Hungarospa Strand- és Gyógyfürdő

Hungarospa Strand- és Gyógyfürdő

  • Hajdúszoboszló

A Hungarospa Hajdúszoboszló Európa legnagyobb fürdőkomplexuma, mely a következő szolgáltatásokat nyújtja:

Erődfal és sarokbástya

Erődfal és sarokbástya

  • Hajdúszoboszló

Hajdúszoboszló legrégebbi épített öröksége, a hajdani városfal megmaradt része és a sarokbástya, mely jelenleg a Kálvin téren a Református templom mellett található.

Mókuskaland Élménypark

Mókuskaland Élménypark

  • Hajdúszoboszló

A hajdúszoboszlói Mókuskaland Élménypark igazi csemege minden korosztálynak, akik szeretik a merész és izgalmas kihívásokat. A rendkívüli bátorságot igénylő pályák, felejthetetlen élményben részesítik...

Kemencés Csárda

Kemencés Csárda

  • Hajdúszoboszló

Magyaros ízek, népies hangulat valamint az egyik teremben citerazene, a másikban szalonzene várja a szórakozni vágyó vendégeket.

Református templom

Református templom

  • Hajdúszoboszló

A város legértékesebb műemlék együttese, a református templom és a hozzá tartozó erődfal.

Csanády-borház

Csanády-borház

  • Hajdúszoboszló

Harangház

Harangház

  • Hajdúszoboszló

A fürdő előtti park különleges látványossága a millennium évében felavatott Harangház, ahol Oborzil Editnek, a városunkban született iparművésznek és férjének, Jeney Tibornak a különleges haranggyűjte...

Hajdúszoboszlói Fazekasház

Hajdúszoboszlói Fazekasház

  • Hajdúszoboszló

Hajdúszoboszlón, a Református templomtól nem messze található a híres nádfedeles Fazekas ház, a nádudvarról származó Fazekas István otthona és műhelye

További látnivalók

Kedvenc akciók

Elizabeth Hotel Gyula

Angyali Karácsony

28 900 Ft/fő/éj-től

Elizabeth Hotel

  • Kiváló4 Értékelés alapján4.6 / 5
Kristály Hotel Keszthely

Mindig Balaton

17 500 Ft/fő/éj-től

Kristály Hotel

hotel
  • 10 Értékelés alapján4.3 / 5
Hotel Kiss Tata

Szilveszter

51 800 Ft/fő/éj-től

Hotel Kiss

  • 9 Értékelés alapján4.4 / 5
Hotel Stáció Wellness és Konferencia Vecsés

Téli rekreáció

22 475 Ft/fő/éj-től

Hotel Stáció Wellness és Konferenci...

  • Kiváló6 Értékelés alapján4.9 / 5

Szállások Hajdúszoboszló

Kedvezményes pihenés Hajdúszoboszló

Aqua-Vital Prémium Apartman

apartman

Kedvezményes pihenés

6 250 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!
Napi árak Hajdúszoboszló

Pegazus Vendégház

vendégház

Napi árak

9 500 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!
Relax napok Hajdúszoboszló

Hungarospa Thermal Hotel

Relax napok

24 000 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló30 Értékelés alapján4.6 / 5
Szobaárak 2 éjszakától Hajdúszoboszló
  • még nincs értékelésÚj!

További szállások

Bejelentkezés