Bocskai István Múzeum, Hajdúszoboszló

Bocskai István Múzeum További képek

Forrás: http://www.itthon.hu
A Bocskai István Múzeum Hajdúszoboszló belvárosában, a Városháza közvetlen közelében található, ahol állandó és időszakos kiállításokat tekinthetnek meg az érdeklődők.

A Bocskai István Múzeum első kiállítása 1958-ban nyílt meg, a helyi gimnázium lelkes történelemtanára, dr. Juhász Imre kezdeményezésére. 1957-től ő és az általa vezetett történelem szakkör diákjai gyűjtötték össze a múzeum első műtárgyakat. A gyűjtőmunka hamar városi mozgalommá szélesedett. A megnyílt múzeum a hajdúkat Szoboszlóra telepítő Bocskai István erdélyi fejedelem nevét vette fel. Az intézmény 1964-ben kapott működési engedélyt, és ekkor került be a Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatóságának szervezetébe. Gyűjtőterülete Hajdúszoboszló és térsége lett. Dr. Juhász Imre igazgatása (1964–2005) alatt a Bocskai Múzeum a megye meghatározó és népszerű, látogatott területi múzeuma lett. 2013-ban az intézmény fenntartását Hajdúszoboszló Város Önkormányzata vette át. 2014-től Dr. Bihari-Horváth László vezeti az intézményt, melyet napjainkban a lendületes fejlődés jellemez.


Múzeum Múzeum

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. ) Kedd-Vasárnap: 10:00-18:00 Hétfő: Zárva

Elérhetőségek

Cím: Hajdúszoboszló, Bocskai út 12.
Térkép
Tel.:+3652362165
E-mail: info@bocskaimuzeum.hu
Forrás: http://www.itthon.hu
Frissítve: 2020-11-10 12:23:24

Látnivalók a környéken

Hungarospa Strand- és Gyógyfürdő

Hungarospa Strand- és Gyógyfürdő

  • Hajdúszoboszló

A Hungarospa Hajdúszoboszló Európa legnagyobb fürdőkomplexuma, mely a következő szolgáltatásokat nyújtja:

Erődfal és sarokbástya

Erődfal és sarokbástya

  • Hajdúszoboszló

Hajdúszoboszló legrégebbi épített öröksége, a hajdani városfal megmaradt része és a sarokbástya, mely jelenleg a Kálvin téren a Református templom mellett található.

Mókuskaland Élménypark

Mókuskaland Élménypark

  • Hajdúszoboszló

A hajdúszoboszlói Mókuskaland Élménypark igazi csemege minden korosztálynak, akik szeretik a merész és izgalmas kihívásokat. A rendkívüli bátorságot igénylő pályák, felejthetetlen élményben részesítik...

Kemencés Csárda

Kemencés Csárda

  • Hajdúszoboszló

Magyaros ízek, népies hangulat valamint az egyik teremben citerazene, a másikban szalonzene várja a szórakozni vágyó vendégeket.

Református templom

Református templom

  • Hajdúszoboszló

A város legértékesebb műemlék együttese, a református templom és a hozzá tartozó erődfal.

Csanády-borház

Csanády-borház

  • Hajdúszoboszló

Harangház

Harangház

  • Hajdúszoboszló

A fürdő előtti park különleges látványossága a millennium évében felavatott Harangház, ahol Oborzil Editnek, a városunkban született iparművésznek és férjének, Jeney Tibornak a különleges haranggyűjte...

Hajdúszoboszlói Fazekasház

Hajdúszoboszlói Fazekasház

  • Hajdúszoboszló

Hajdúszoboszlón, a Református templomtól nem messze található a híres nádfedeles Fazekas ház, a nádudvarról származó Fazekas István otthona és műhelye

További látnivalók

Programok a környéken

Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje

Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje

  • Hajdúszoboszló
  • 2024.Apr.27-án Dumaszínház Kft

LEHETETLEN - Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok estje - Hajdúszoboszló

LEHETETLEN - Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok estje - Hajdúszoboszló

  • Hajdúszoboszló
  • 2024.Apr.04-án Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár

ÁRVA FIÚ - Cserháti Zsuzsa és Szécsi Pál története, dalokkal /  előadóest a boldogság kereséséről

ÁRVA FIÚ - Cserháti Zsuzsa és Szécsi Pál története, dalokkal / előadóest a boldogság kereséséről

  • Hajdúszoboszló
  • 2024.May.24-án Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely

ÁRVA FIÚ - Cserháti Zsuzsa és Szécsi Pál története a boldogság kereséséről Perjés János előadóestje Gitár: Kutik Rezső

További programok

Kedvenc akciók

Párizs Garden Apartments Debrecen

Húsvét

25 450 Ft/fő/éj-től

Párizs Garden Apartments

apartman
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5
Alfa Hotel és Wellness Centrum Miskolc-Tapolca

Kedvezményes Nyári vakáció

23 513 Ft/fő/éj-től

Alfa Hotel és Wellness Centrum

  • 5 Értékelés alapján4.1 / 5
Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévíz

Húsvét a Bonvitalban

28 299 Ft/fő/éj-től

Bonvital Wellness & Gastro Hotel

  • 1 Értékelés alapján3.9 / 5
Hotel Napfény Zalakaros Zalakaros

Előfoglalási kedvezményes félp...

16 958 Ft/fő/éj-től

Hotel Napfény Zalakaros

  • 7 Értékelés alapján4.1 / 5

Szállások Hajdúszoboszló

Ambrózia Napok Hajdúszoboszló

Park Hotel Ambrózia

Ambrózia Napok

18 000 Ft/fő/éj-től
  • 11 Értékelés alapján3.9 / 5
Szobaárak 2 éjszakától Hajdúszoboszló
  • még nincs értékelésÚj!
Mezítlábas hétköznapok Hajdúszoboszló
  • 5 Értékelés alapján3.9 / 5
Szobaárak 2 éjszakától 2024 Hajdúszoboszló

Járja Panzió

panzió

Szobaárak 2 éjszakától 2024

8 000 Ft/fő/éj-től
  • 2 Értékelés alapján3.9 / 5

További szállások

Bejelentkezés