Hajdúsági Múzeum, Hajdúböszörmény

Hajdúböszörményben a Városi Múzeumot 1924-ben alapították. Ebben jelentős szerepet játszott H. Fekete Péter, a református Baltazár Dezső Polgári Leányiskola igazgatója. Kitartó munkájával, kutatásaival, tanulmányaival járult hozzá városunk múzeumának létrehozásához. Ekkoriban a gyűjtőkörök által megalapozott néprajzi, régészeti és történeti gyűjtések képezték a múzeum anyagának javát.

Néhány évvel később, 1928-ban a városi képviselő-testület közgyűlési határozattal döntött az intézmény támogatásáról. A működéshez állandó helyet, éves költségvetést és kinevezett igazgatót biztosítottak. Megindult a szervezett kutatómunka.

Az intézmény a Hajdúsági Múzeum nevet 1951-ben vette fel. Ekkor nyitották meg az első állandó kiállítást, amely a hajdúság történelmét, néprajzát dolgozta fel. 1966 és 1985 között egy újabb kiállítási anyag került bemutatásra, amely a korábbi gyűjtéseket egészítette ki a frissebb kutatási eredményekkel.

A jelenlegi, harmadik állandó kiállítás az elmúlt időszak kutató munkáján alapszik.
A közelmúltban magán az épületen is teljes műemléki rekonstrukciót hajtottak végre, így a volt Hajdúkerületi székház ismét eredeti pompájában fogadhatja látogatóit.
A kiállítás az emeleti részen, tizennégy kiállító teremben tekinthető meg. Az udvaron a nyolcvanas évek közepén szoborparkot létesítettek. A múzeum épületében található még időszaki képzőművészeti kiállító terem.

Belépő:
Felnőtt belépő 300 Ft
Diák belépő 150 Ft
Nyugdíjas belépő 150 Ft
Múzeumpedagógiai órák 80 Ft


Múzeum Múzeum

Nyitvatartás

április 1.-szeptember 30. kedd-szombat 10.00 - 16.00 október 1.- március 31. kedd-szombat 10.00 - 16.00

Elérhetőségek

Cím: Hajdúböszörmény, Bocskai tér
Térkép
Tel.:52/229-038; 52/561-182
E-mail: info@hajdusagimuzeum.hu
Forrás: www.eszakalfoldi.hu
Frissítve: 2012-01-25 15:40:29

Látnivalók a környéken

Hajdúsági Múzeum

Hajdúsági Múzeum

  • Hajdúböszörmény

Bocskai Strand és Gyógyfürdő

Bocskai Strand és Gyógyfürdő

  • Hajdúböszörmény

A hajdúböszörményi fürdőkomplexum felújítása és bővítése 2001-ben kezdődött el, s évről évre újabb modern létesítményekkel gazdagodik.

Zeleméri templomrom

Zeleméri templomrom

  • Hajdúböszörmény

Hajdúkerületi székház

Hajdúkerületi székház

  • Hajdúböszörmény

Múzeumkerti szoborpark

Múzeumkerti szoborpark

  • Hajdúböszörmény

Kálvin téri református templom

Kálvin téri református templom

  • Hajdúböszörmény

Táncoló hajdúk szoborcsoport

Táncoló hajdúk szoborcsoport

  • Hajdúböszörmény

Görög katolikus templom

Görög katolikus templom

  • Hajdúböszörmény

További látnivalók

Programok a környéken

Az Illúzió Mesterei - Hajdúböszörmény

Az Illúzió Mesterei - Hajdúböszörmény

  • Hajdúböszörmény
  • 2024.May.31-án Hajdúböszörmény - Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház

Egy felejthetetlen este résztvevői lehetnek, akik ellátogatnak az Illúzió Mesterei showműsorra. A műsorban szereplő előadók nemzetközi Tv show-k, rangos fesztiválok és óceánjáró luxushajók rendszeres fellépői.

Az Illúzió Mesterei - Hajdúböszörmény

Az Illúzió Mesterei - Hajdúböszörmény

  • Hajdúböszörmény
  • 2024.May.31-án Hajdúböszörmény - Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház

Egy felejthetetlen este résztvevői lehetnek, akik ellátogatnak az Illúzió Mesterei showműsorra. A műsorban szereplő előadók nemzetközi Tv show-k, rangos fesztiválok és óceánjáró luxushajók rendszeres fellépői.

Boldog születésnapot! Avagy hatan pizsamában

Boldog születésnapot! Avagy hatan pizsamában

  • Hajdúböszörmény
  • 2024.Oct.28-án Sillye Gábor Művelődési Ház

Szemenszedett Igazság avagy hazudni tudni kell

Szemenszedett Igazság avagy hazudni tudni kell

  • Hajdúböszörmény
  • 2024.May.08-án Sillye Gábor Művelődési Ház

Zene nélkül mit érek én… Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert

Zene nélkül mit érek én… Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert

  • Hajdúböszörmény
  • 2024.May.15-án Simon Management

További programok

Kedvenc akciók

Aqua-Lux Wellness Hotel Cserkeszőlő

Pünkösd

19 500 Ft/fő/éj-től

Aqua-Lux Wellness Hotel

  • 332 Értékelés alapján4.3 / 5
Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Imola Hotel Platán Eger

Ünnepek

47 500 Ft/fő/éj-től

Imola Hotel Platán

hotel
  • 6 Értékelés alapján4.3 / 5

Bejelentkezés