Öt templom, Győr

Öt templom További képek

Forrás: www.ottemplom.hu
A győr-újvárosi Kossuth utcában találhatóak a zsidó-keresztény kultúrkör öt felekezetének templomai, melyek saját programjakon kívül egy közös, ökumenikus kulturális rendezvény, az Öt Templom Fesztivál keretében sokszínű programokkal várnak minden érdeklődőt vallási hovatartozástól függetlenül.

"Öt templom, öt vallás, egy kultúra" a mottója az Európában is egyedülálló ökumenikus fesztiválnak, amelyet az idén tizenkettedik alkalommal rendez meg a Karzat Színház Nonprofit Kft.. A templomok a fesztivál helyszíneiként az európai kulturális sokszínűséget hirdetik. Koncertek, színházi előadások, helytörténeti programok, kiállítsok, növendékhangversenyek, workshopok, magyarázó istentiszteletek, gyülekezeti alkalmak szerepelnek az évente megrendezendő Öt Templom Fesztivál programjában.

2011 óta már advent alkalmával is színvonalas programokat kínálnak az Öt Templom Advent során a szervezők és a házigazda gyülekezetek.

 

  • Evangélikus Öregtemplom: háromhajós teremtemplom, torony nélkül, északi és nyugati oldalán korabeli vaslemez borítású ajtószárnyak láthatók. Belsejében emeleti magasságban körbefutó karzat és kórus van, közepén szép orgonaszekrénnyel. Az aranyozott díszítésű rokokó oltár képét Orlai Petrich Soma festette. Az oltár felett helyezkedik el a rokokó szószék.

 

  • Zsinagóga: az ortodoxok győri zsinagógája fontos helyet foglal el Közép-Európa XIX. századi építészetében. Különleges, nyolcszög alakú elrendezése is a neológ stílust képviseli. 1868 és 1870 között Benkó Károly tervei alapján épült, ma a Széchenyi István Egyetem
    Varga Tibor Zeneművészeti Intézetének is otthont ad és a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum kiállítóhelye is.

 

  • Református templom: a késő historizáló neogót stílusú épület 1905-ben épült. A saroktorony tűhegyes sisakját messziről észre lehet venni. Belső kialakítása egységes hatású, monumentális csarnokterét gótikus díszek gazdagítják.

 

  • Római katolikus templom: 1836-41 közt épült klasszicista stílusban Fruhman Antal tervei szerint, az egykor itt állt evangélikus templom helyén. Szentélyében 1858-ból származó szép falfestmények láthatók.

 

  • Görög katolikus, Szent Miklós templom: 1727-ben épült a barokk Rác templom is. Falában copf és klasszicista sírkövek láthatóak, különösen szép az ikonosztáza is. A templom mellett álló földszintes L-alakú épület (Bálint Mihály utca 54.) az egykori ortodox paplak és iskola. 

 

A Fesztivál és az adventi eseménysorozat keretében, az Öt Templom Túrkon a szervezők helytörténészek és építészek segítségével mutatják be az érdeklődőknek mind az öt templomot és járják végig az újra fejlődésnek induló városrész főutcáját.
Csoportok érdeklődése esetén külön túrák indítását is vállalják!
Bővebb információ a fesztivál honlapján: www.ottemplom.hu és Facebook-oldalán: http://bit.ly/2l5BCQZ

 


Templom Templom Műemlék Műemlék Különleges hely Különleges hely Kulturális központ Kulturális központ

Elérhetőségek

Cím: Győr, Győr, Kossuth Lajos utca, Magyarország
Térkép
E-mail: karzat@karzat.hu
Forrás: www.ottemplom.hu
Frissítve: 2017-04-18 09:53:57

Látnivalók a környéken

Rába Quelle Fürdő

Rába Quelle Fürdő

  • Győr

A Rába Quelle Gyógy-, Termál- és Élményfürdő a Mosoni-Duna és a Rába találkozásánál lévő félszigeten épült, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a történelmi belvárosra.

Püspöki Székesegyház

Püspöki Székesegyház

  • Győr

A Szent István által alapított győri Püspökségnek mindig sok látogatója van.

Xantus János Állatkert Győr

Xantus János Állatkert Győr

  • Győr

A Xantus János Állatkert elsősorban családok számára jelent kikapcsolódást.

Rába kalandpark

Rába kalandpark

  • Győr

Aktív és jókedvű kikapcsolódásra, némi extrém kalandra vágysz? Nálunk bárki a bátorságához és képességeihez mérten kipróbálhatja különböző nehézségű pályaszakaszainkat, gyönyörű zöld fák között mászva...

Rioter Games Élmény és Kalandpark

Rioter Games Élmény és Kalandpark

  • Győr

Szeretnél barátaiddal egy izgalmas és szórakoztató paintball játékban részt venni? Vagy meglepni szeretteidet születésnapjuk vagy legénybúcsújuk alkalmából, esetleg csapatépítést szerveznél? A Riote...

A  Kisalföld gasztronómiája

A Kisalföld gasztronómiája

  • Győr

A Kisalföld sík vidékét számos folyó szeli át. A Szigetköz a Kisalföld északi részén, a Mosoni-Duna és az Öreg-Duna között terül el. Ez a rész a Duna gyermeke, ahol minden talpalatnyi terület a folyó...

Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum - Esterházy-palota

Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum - Esterházy-palota

  • Győr

Radnai-gyűjtemény – Magyar művészet 1900–1950 – állandó kiállítás, Időszaki tárlatok

Széchenyi Patika Múzeum

Széchenyi Patika Múzeum

  • Győr

A Széchenyi műemlék jellegű patika a Széchenyi tér szélén található.

További látnivalók

Programok a környéken

Buborékok

Buborékok

  • Győr
  • 2024.May.14-án Győri Nemzeti Színház

Csiky Gergely drámájában különböző generációk, világnézetek, jellemek és szerelmek szövik hálójukat. Akkor az élet egy kicsit másabb volt, egy kicsit lassabb, egy kicsit őszintébb, egy kicsit könnyebb, vagy mégsem? Egy földbirtokos apa, aki családjának anyagiaskodó szeszélyeit igyekszik kielégíteni, fennhéjázó életük útvesztőjébe kerül. Miközben a család minden eszközzel igyekszik úri világuk látszatát fenntartani, a buborék lassan elpattan, és a valóság színre kerül, az anyagi csőd pedig elkerülhetetlennek látszik. Az előadással Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, érdemes művész és Csankó Zoltán Jászai Mari-díjas színész kettőse tér vissza a színpadra.

A Pincérfrakk utcai cicák

A Pincérfrakk utcai cicák

  • Győr
  • 2024.May.12-án Győri Nemzeti Színház

Kormos István meséje a gyermek- és ifjúsági irodalommal foglalkozó Móra Ferenc Kiadó legendás időszakának egyik ékköve. Az eredeti kötetet Heinzelmann Emma grafikái díszítették, de e macskameséből készült népszerű diafilm is. A Pincérfrakk utcai cicák – a Hétrettenetesek – legádázabb ellenségei a Cincérfark utcai kutyák. Erről az ősi viszályról szól ez a szürreális hangvételű mese, amelyet vers- és dalbetétekkel kívánunk színre vinni, a fiatal és a régebb óta fiatal nézőknek. Kormos humora olyan, mint a dupla fenekű bőrönd: a gyermekek megtalálják benne az izgalmas nyelvi játékokat és a mesék ősi igazságait, a szülők pedig a kedves történet mögött rejlő derűs életbölcsességet.

Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi

Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi

  • Győr
  • 2024.May.26-án Vaskakas Bábszínház

Izgalmas történet sok humorral és szélesvásznú látvánnyal, két tiszta szívű fiatal minden akadályt legyőző tiszta szerelméről, egyik legismertebb népmesénk nyomán.

Hollywood Classics

Hollywood Classics

  • Győr
  • 2024.Oct.22-án Győri Filharmonikus Zenekar

Djabe & Steve Hackett

Djabe & Steve Hackett

  • Győr
  • 2024.Aug.09-án Győri Filharmonikus Zenekar

A műsoron Genesis klasszikusok, közös Djabe & Steve Hackett szerzemények, Steve Hackett dalok és Djabe kompozíciók szerepelnek. A formáció fennállásának 22 évére teljesen összeforrott egységes produkcióban egyesíti a különböző alkotóműhelyekben született zenei darabokat.

Szücs Péter Pál: Színházmesék

Szücs Péter Pál: Színházmesék

  • Győr
  • 2024.May.22-án Győri Művészeti és Fesztiválközpont

A vöröslámpás ház

A vöröslámpás ház

  • Győr
  • 2024.Apr.29-án Richter János Hangverseny- és Konferenciaterem

További programok

Kedvenc akciók

Aqua-Lux Wellness Hotel Cserkeszőlő

Pünkösd

19 500 Ft/fő/éj-től

Aqua-Lux Wellness Hotel

  • 333 Értékelés alapján4.3 / 5
Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5

Szállások Győr

Legjobb ár Győr

Lima Pub and Hostel

ifjúsági szállás

Legjobb ár

6 150 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló1 Értékelés alapján5 / 5
Szobaárak Győr
  • Kiváló2 Értékelés alapján4.6 / 5
Szobaárak reggelivel Győr

Hotel Kálvária

Szobaárak reggelivel

12 750 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló3 Értékelés alapján4.9 / 5
Szobaárak Győr

Hotel Garzon Plaza

Szobaárak

15 500 Ft/fő/éj-től
  • 10 Értékelés alapján4.3 / 5

További szállások

Bejelentkezés