Palócok gasztronómiája, Gyöngyös

Palócok gasztronómiája További képek

Forrás: Dr Pethő Mária
A Mátra hegység déli oldalán számos palóc falu létezik. Táplálkozásuk még mai hagyományőrző, amely vallásuknak, elzártságuknak és anyagi helyzetük következménye.

A lakosság életmódját és ezzel együtt megélhetését elsősorban a természeti adottságok határozzák meg. Jelentős szereppel bírt az erdőhasználat és ezzel együtt az erdei legeltetés. A nagy kiterjedésű erdők magukkal hozták a gyűjtögetést, mint kiegészítő jövedelemforrást.  Az állattenyésztés nem volt olyan jelentős, hiszen kevés legelő állt rendelkezésre.
A földművelés nem biztosított megfelelő szintű megélhetést ezen az erdős vidéken.
Az erdőhasználat és a gyűjtögetés mellett a summásság volt a legfontosabb kiegészítő tevékenység,  melynek területe a környező falvak, az Alföld és a Dunántúl egy része is.
A terület jelentős értékei tartozik  a savanyúforrások, csevicék  jelenléte, valamint a gyógyvizek megléte.
Kenyérsütéskor a búzalisztet általában rozsliszttel keverték. Kenyérpótlóként zsíros pogácsát, krumplilángost /laskát/, cipót, krumplis és túrós lepényt, valamint gubát is készítettek.
A kásafélék alapanyaga lehetett köles, kukoricadara és – liszt és krumpli.
A leveseken belül legjelentősebbek a zöldségfélékből, a gyümölcsökből főtt levesek és a húsokból készült savanyúlevesek. A főtt leves tulajdonképpen  nagyobb energiatartalmú salátaleves.
A sokféle főtt tészta közül  kiemelkedik a nyögve /sztrapacska/ és a  füles haluska /szalag alakúra formázott tészta/ öntözővel, tejezővel.
Hazánk ezen területén is rendkívül gazdag a sült tészták választéka. A sokféle rétes, pogácsa, fánk mellett kiemelkedő szerepűek a fentő, ferentő és a gazdag formázású morvány, morványkalács. A fentő kelt tésztából készül, melyet  megsodornak, felcsavarnak, bevagdosva tüskésre formázzák. Mákkal vagy mézzel fogyasztják. Ha megszárad, tejjel vagy vízzel megöntik, hogy újra friss legyen.
A morvány tulajdonképpen többféle kalács gyűjtőneve. A kalácssütő általában cakkos szélű volt. Kettő-hat ágból fonták kerekre vagy hosszúkásra  a legegyszerűbb formáját.
A morványt díszíthették frentővel, kívül sodort kalácsággal, külön kelesztett kakaós ággal és  botra helyezett  mézeskalács babákkal és olvasóval.  Lakodalomra a keresztanyák, bérmakeresztanyák vitték körberakva  apró, fonott perecekkel.
Karácsony előtt  2-3 héttel a kántor, vagy a tanító sütötte az ostyát, amely rituális, szakrális jelentőséggel rendelkezett.  Ennek utódja a gazdagabb összetételű tésztából készült molnárkalács, malomkalács, nyirka. Ez utóbbit csak az itt lakó magyarok ismerték.

 

Receptek:

Főtt leves

Hozzávalók: 4 fej saláta,  15 dkg szalonna, 1 evőkanál liszt,  1 gerezd fokhagyma, kevés majoranna,  2 evőkanál tejföl,  késhegynyi fűszerpaprika.
Elkészítése: A szalonnát apró kockákra vágjuk, és megpirítjuk. A szalonnát kivesszük és félretesszük. Ebben a zsiradékban elkészítjük a rántást fokhagymával és majorannával  ízesítve.  Felöntjük vízzel, és beletesszük a csíkokra vágott  salátát. Fűszerezzük pirospaprikával, sóval. Amikor a saláta megfőtt,  tálalás előtt visszatesszük a szalonnakockákat is a kész levesbe.

Füles haluska tejezővel (öntözővel)

Hozzávalók:  5 főre háromszög alakúra vágott száraz tészta,  5 tojás,  2 evőkanál liszt, 3 dl tej, 15 dkg cukor, kevés só.
Elkészítése: A meggyúrt és kinyújtott tésztát háromszög alakúra vágjuk és forró, lobogó vízben kifőzzük.
A mártáshoz  az  5 tojássárgáját felverjük a cukorral. Tűzre téve hozzáadjuk a lisztet és a kevés sót. Kevergetve felmelegítjük, de nem forraljuk, nehogy kicsapodjon belőle a tojássárgája. Melegen kínáljuk. Ízlés szerint mazsolát és vaníliás cukrot is tehetünk hozzá.


Macok

Hozzávalók:  12 darab nagyobb burgonya,  14-15 evőkanál liszt,  1 tojásnyi zsiradék, kevés tej a tészta összegyúrásához, só. Ízesítéshez tejföl vagy vöröshagyma. Kisütéséhez olaj.
Elkészítése: A burgonyákat megfőzzük, megtisztítjuk, majd krumplinyomón  áttörjük.
Ezt a masszát összekeverjük  a liszttel, a zsiradékkal és a tejjel. Kör alakúra formázzuk, majd olajban kisütjük.
Egyes helyeken aludttejet is tesznek a tésztához. Van ahol, a masszát egészben sütik ki.
Fogyasztható tejföllel vagy  pirított, cikkekre vágott vöröshagymával.

Krumplis lepény

Hozzávalók: A kelt tésztához:   50 dkg liszt, 2-3 dkg élesztő, 1-2 tojás,  kevés zsír, 2 dl tej, kevés cukor és só.
A töltelékhez:     60 dkg   burgonya, 1 dl  tejföl,  2 db  tojás,  10 dkg cukor,  1 cs. vaníliás cukor. /Kenéshez   fél dl tejföl,  1 tojássárgája/.
Elkészítése: A szokásos módon kelt tésztát készítünk, melyet a tepsi aljára fektetünk.  A töltelékhez megfőzzük, majd megtisztítjuk a  burgonyákat. Áttörjük krumplinyomón. Majd összekeverjük  a tejföllel, cukorral, vaníliás cukorral, és a tojással. A töltelék ne legyen túl lágy, mert  eláztatja a tésztát. Tetejére tejfölből és 1 tojássárgájából készült keveréket helyezünk.  Frissen elkészítve  a legfinomabb.


Gasztronómiai Gasztronómiai

Elérhetőségek

Cím: Gyöngyös,
Forrás: Dr Pethő Mária
Frissítve: 2010-12-13 15:18:59

Látnivalók a környéken

Ferences rendház és templom

Ferences rendház és templom

  • Gyöngyös

Gyöngyös legnevezetesebb műemlékei közé tartozik a ferencesek temploma és kolostora, amelynek alapítása az 1370 körüli évekre tehető. A templomot az 1400-as években építtette a Báthory család a ferenc...

Orczy-kastély

Orczy-kastély

  • Gyöngyös

Mátra Múzeum

Mátra Múzeum

  • Gyöngyös

A klasszicista stílusban épült egykori Orczy-kastélyban működő Mátra Múzeumban - mely 2007-től felújítva várja látogatóit - vadászattörténeti, helytörténeti, ásvány- és őslénytani állandó kiállítások...

Gyöngyösi Állatkert

Gyöngyösi Állatkert

  • Gyöngyös

2004-ben nyitotta meg kapuit Magyarország egyetlen magánkézben lévő állatkertje.

Palócok gasztronómiája

Palócok gasztronómiája

  • Gyöngyös

A Mátra hegység déli oldalán számos palóc falu létezik. Táplálkozásuk még mai hagyományőrző, amely vallásuknak, elzártságuknak és anyagi helyzetük következménye.

Szent Bertalan templom (Nagytemplom)

Szent Bertalan templom (Nagytemplom)

  • Gyöngyös

Hazánk egyik legnagyobb méretű, eredetileg gótikus, különleges alaprajzú barokk temploma.

Szent Bertalan templom Kincstára

Szent Bertalan templom Kincstára

  • Gyöngyös

Magyarország második leggazdagabb egyházi gyűjteménye a gyöngyösi Szent Bertalan plébániatemplom kincstára. Egyházművészeti szempontból is kiemelkedő tárgyak három nagy tematikus egységben kerültek ki...

Sár-hegyi tanösvény

Sár-hegyi tanösvény

  • Gyöngyös

A Mátrafüredről - a 499 m magas Sár-hegyen át - Gyöngyösre vezető tanösvény mindkét irányból bejárható.

További látnivalók

Programok a környéken

Hamupipőke

Hamupipőke

  • Gyöngyös
  • 2024.Apr.13-án GYÖNGYÖK Mátra Művelődési Központ

zenés mesejáték

Ébredés - Kökény Attila és Rakonczai Viktor Élőzenekaros Nagykoncertje

Ébredés - Kökény Attila és Rakonczai Viktor Élőzenekaros Nagykoncertje

  • Gyöngyös
  • 2024.May.04-án GYÖNGYÖK Mátra Művelődési Központ

Orosz Zoltán harmonikaművész szóló koncertje

Orosz Zoltán harmonikaművész szóló koncertje

  • Gyöngyös
  • 2024.Apr.12-án Gyöngyös

Az ördög nem alszik

Az ördög nem alszik

  • Gyöngyös
  • 2024.Apr.03-án GYÖNGYÖK Mátra Művelődési Központ

Hamupipőke

Hamupipőke

  • Gyöngyös
  • 2024.Apr.06-án GYÖNGYÖK Mátra Művelődési Központ

zenés mesejáték

Az Illúzió Mesterei - Gyöngyös

Az Illúzió Mesterei - Gyöngyös

  • Gyöngyös
  • 2024.Apr.20-án Gyöngyös - Gyöngyök Mátra Művelődési Központ

Egy felejthetetlen este résztvevői lehetnek, akik ellátogatnak az Illúzió Mesterei showműsorra. A műsorban szereplő előadók nemzetközi Tv show-k, rangos fesztiválok és óceánjáró luxushajók rendszeres fellépői.

Az Illúzió Mesterei - Gyöngyös

Az Illúzió Mesterei - Gyöngyös

  • Gyöngyös
  • 2024.Apr.20-án Gyöngyös - Gyöngyök Mátra Művelődési Központ

Egy felejthetetlen este résztvevői lehetnek, akik ellátogatnak az Illúzió Mesterei showműsorra. A műsorban szereplő előadók nemzetközi Tv show-k, rangos fesztiválok és óceánjáró luxushajók rendszeres fellépői.

További programok

Kedvenc akciók

Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévíz

Húsvét a Bonvitalban

28 411 Ft/fő/éj-től

Bonvital Wellness & Gastro Hotel

  • 1 Értékelés alapján3.9 / 5
Alfa Hotel és Wellness Centrum Miskolc-Tapolca

Kedvezményes Nyári vakáció

23 513 Ft/fő/éj-től

Alfa Hotel és Wellness Centrum

  • 5 Értékelés alapján4.1 / 5
Hotel Napfény Zalakaros Zalakaros

Előfoglalási kedvezményes félp...

16 958 Ft/fő/éj-től

Hotel Napfény Zalakaros

  • 8 Értékelés alapján4.2 / 5
Párizs Garden Apartments Debrecen

Húsvét

25 450 Ft/fő/éj-től

Párizs Garden Apartments

apartman
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5

Bejelentkezés