Kálvária, Gödöllő

Kálvária

Forrás: pestmegye.info.hu

 A Kálváriát I. Grassalkovich Antal halála évében, 1771-ben kezdte el építtetni. Mestere valószínűleg Mayerhoffer János. Az építkezést fia, II. Grassalkovich Antal fejeztette be, így a Kálvária felszentelésére 1775-ben kerülhetett sor. A barokk egyházművészetnek e jellegzetes köztéri alkotásait általában dombon helyezték el, a Golgotát idézve. Sík területeken azonban domb helyett belül üreges kőépületek tetejénalakították ki a kálváriát. A Gödöllői is ilyen: alapjául egy letompított sarkú, négyzetes alakú építmény szolgál, amelyet mindkét oldalon ívesen felfutó lépcső fog közre.

Az építményt és a lépcsőt áttört mintázatú, rokokó kőkorlát övezi. Fent Krisztus és a két lator keresztjének tövében Szűz Mária, Mária Magdolna és Szent János alakja látható. A hat szoborból Szűz Máriáé és Szent Jánosé eredeti. Mária Magdolna figurája 1827-ben készült, amikor a vihar okozta károk helyreállításaként a keresztekre új szobrok kerültek. Az épület üreges belseje nem szakrális, hanem technikai szerepet töltött be: vörös márvánnyal burkolt víztároló volt benne. Ebbe a víztárolóba a Pazsaki forrásból vezették a vizet, cserépcsöveken keresztül.

A forrás eliszaposodása miatt a tároló évekig üresen állt, majd a királyi időszakban a Hattyús tó vizét vezették ide, gőzgépek segítségével. Innen földalatti csöveken keresztül a kastély Felsőkertjébe vezették tovább, ahol öntözésre használták. Az 1827-es renoválás után 1931-ben újították fel legközelebb, majd 1961-ben, s végül - széles körű összefogás eredményeképpen - 1990-ben.

 

 

 



Köztéri szobor Köztéri szobor

Nyitvatartás

Szabadon látogatható.

Elérhetőségek

Cím: Gödöllő, Táncsics Mihály utca (Erzsébet-park)
Térkép
Tel.:28/529-100
E-mail: pmh@godollo.hu
Forrás: pestmegye.info.hu
Frissítve: 2009-11-16 20:49:32

Látnivalók a környéken

Grassalkovich-kastély (Gödöllő)

Grassalkovich-kastély (Gödöllő)

  • Gödöllő

A gödöllői Grassalkovich-kastély a Grassalkovich családnak a város belterületén található kastélya, Pest megyében található. Ez Magyarország egyik legnagyobb barokk kastélya.

Városi Múzeum

Városi Múzeum

  • Gödöllő

Erzsébet-park

Erzsébet-park

  • Gödöllő

Kastélytemplom

Kastélytemplom

  • Gödöllő

További látnivalók

Programok a környéken

Robin Hawdon: Szeretőből egy is sok

Robin Hawdon: Szeretőből egy is sok

  • Gödöllő
  • 2024.May.02-án Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.

MŰVÉSZETEK HÁZA GÖDÖLLŐ Helyszín: Színházterem Esemény kezdése: 2024. 02. 25. (vasárnap) 15.00

Urban Verbunk Junior: Síppal, dobbal, nádihegedűvel interaktív zenés folklór színházi produkció

Urban Verbunk Junior: Síppal, dobbal, nádihegedűvel interaktív zenés folklór színházi produkció

  • Gödöllő
  • 2024.Apr.22-án Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.

Helyszín: Színházterem Esemény kezdése. 2024.04.22, hétfő, 19.00 Esemény időtartama: 50 perc

Vajda Katalin: Anconai szerelmesek zenés komédia 2 felvonásban

Vajda Katalin: Anconai szerelmesek zenés komédia 2 felvonásban

  • Gödöllő
  • 2024.May.09-án Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.

Sétálójegy

Sétálójegy

  • Gödöllő
  • 2024.Apr.01-án Gödöllői Királyi Kastély

Sok szeretettel várjuk a kedves érdeklődőket a 2024. évi Ibolya Nap - Húsvét a kastélyban elnevezésű családi napjainkon a Gödöllői Királyi Kastélyban!

Sétálójegy

Sétálójegy

  • Gödöllő
  • 2024.Mar.31-án Gödöllői Királyi Kastély

Sok szeretettel várjuk a kedves érdeklődőket a 2024. évi Ibolya Nap - Húsvét a kastélyban elnevezésű családi napjainkon a Gödöllői Királyi Kastélyban!

Vivaldi 4 Seasons – Swing  a la Django crossover koncert Tavaszi fesztivál

Vivaldi 4 Seasons – Swing a la Django crossover koncert Tavaszi fesztivál

  • Gödöllő
  • 2024.Apr.10-án Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.

Különkiadás - Tavaszi Fesztivál

Különkiadás - Tavaszi Fesztivál

  • Gödöllő
  • 2024.Apr.06-án Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.

Orvos-Tóth Noémi előadása

Orvos-Tóth Noémi előadása

  • Gödöllő
  • 2024.May.13-án Művészetek Háza Gödöllő Kulturális Központ

További programok

Kedvenc akciók

Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévíz

Húsvét a Bonvitalban

28 411 Ft/fő/éj-től

Bonvital Wellness & Gastro Hotel

  • 1 Értékelés alapján3.9 / 5
Alfa Hotel és Wellness Centrum Miskolc-Tapolca

Kedvezményes Nyári vakáció

23 513 Ft/fő/éj-től

Alfa Hotel és Wellness Centrum

  • 5 Értékelés alapján4.1 / 5
Hotel Napfény Zalakaros Zalakaros

Előfoglalási kedvezményes félp...

16 958 Ft/fő/éj-től

Hotel Napfény Zalakaros

  • 8 Értékelés alapján4.2 / 5
Párizs Garden Apartments Debrecen

Húsvét

25 450 Ft/fő/éj-től

Párizs Garden Apartments

apartman
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5

Szállások Gödöllő

Legjobb árak reggelivel Gödöllő
  • még nincs értékelésÚj!

További szállások

Bejelentkezés