Németh Kálmán Emlékház, Fót

Németh Kálmán Emlékház

Forrás: http://www.fot.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=87&Itemid=280
Németh Kálmán (1903-1979) szobrászművész gyűjteményét, házát, kertjét, Fót városának ajándékozta.

Podolinban született. Nagyapja asztalos műhelyében ismerkedett meg a fával. Szakiskoláit Iglón végezte. Diákéveiben túristavezetést vállalt a Magas-Tátrában. Művészetét a szepességi templomok faszobrai, reneszánsz oltárai és a Tátra faóriásai ihlették. A család 1920-ban a csehek által megszállt Iglóról Ceglédre menekült. 1922-ben vásárolták Fót kisalagi részén a jelenlegi kúriát, ahol a fenyves az otthont idézte.

1926-ban a Képzőművészeti Akadémia hallgatója lett. Sidló Ferencnél és Bory Jenőnél szobrászatot tanult. Állás és munka nélkül, akkoriban kezdett néha tragikus, néha szatírikus erejű műveket, feliratokat faragni. Mindez önéletrajz, kortörténet és életfilozófia.

1939-ben besorozták katonának. Megtapasztalta a háború és a hadifogság összes borzalmát. 1946-ban 75%-os rokkantként tért haza.

1947-ben a Szépművészeti Múzeum megbízta a középkori és barokk szobrok restaurálásával, melyek a háború alatt súlyos károkat szenvedtek. Ennek során számos hamisítást derített ki, ugyanakkor néhány ismeretlen eredeti alkotást is felfedezett. Megmentette az enyészettől a GARAMSZENTBENE-DEKI ÚRKOPORSÓT, a ZALASZENTGRÓTI- és a TOPORCZI MADONNÁT, a nyírbátori minorita templom KRUCSAY-OLTÁRÁT.

Próbálta menteni mindazt, ami a magyar vonatkozású kultúrával összefügg. Nemzedéke nagyjai közül több szoborportrét is mintázott: Zajti Ferenc, Lyka Károly, Szabó Dezső. Kora előrehaladtával iskolát hozott létre a jövő restaurátorainak (1962-65). Az alkut nem ismerő embersége az oka, hogy kevés kiállításon mutathatta be műveit. 1965 novemberében az Iparművészeti Múzeumban létrehozott gyűjteményes kiállítása a legjelentősebb.

1966-ban nyugdíjazták.

Kisalagi házát élő múzeummá varázsolta, faliképekkel és szobrokkal díszítette szobáit. Faragványaiba belekomponálta az évgyűrűket, a görcsöket, a cincér járatait. Tiszteletben tartotta a fa szépségét. A saját keze által faragott ülőbútora, asztala, szekrénye, ajtaja is része az állandó kiállításnak.

Gondolati kifejezéséhez gyakran a Bibliából merített témát. Szinte minden művében valami csöndes tragédia rejlik, tiltakozása a rossz, a hamis, a becstelen ellen.


Múzeum Múzeum Különleges hely Különleges hely Kiállítás Kiállítás

Nyitvatartás

Március 1-től október 31-ig : kedd, szerda, csütörtök, péntek, szombat 10-18 óra
November 1-től február 28-ig: kedd, szerda, csütörtök, péntek, szombat 10-14 óra

Elérhetőségek

Cím: Fót, Béke út 31.
Térkép
Tel.:27/358-130 Mobil: +36-70-331-9236
Forrás: http://www.fot.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=87&Itemid=280
Frissítve: 2017-06-28 14:06:25

Látnivalók a környéken

Fóti-Somlyói Tanösvény

Fóti-Somlyói Tanösvény

  • Fót

A Budapesttől 25 km-re lévő Fóti-Somlyó valóságos hegy látszatát kelti a Gödöllői-dombvidék peremén. A 3500 m hosszú kör vonalvezetésű tanösvény a Fáy-présház mellől indul, s a lepkés állomásjelzést k...

Fáy Présház

Fáy Présház

  • Fót

Fót a Hősök terétől 15 percre, Budapesttől 10 km-re található, északkelet irányban, a Cserhát hegység nyúlványai, a Gödöllői dombság és a Pesti síkság által határolt területen. A természeti szépségekb...

Károlyi-kastély

Károlyi-kastély

  • Fót

1830-tól az épületet többször jelentősen átalakították, bővítették. Az átalakítási és értékteremtő tevékenységnek Károlyi István gróf (1797-1881) volt a fő kezdeményezője és végrehajtója, aki korának...

Károlyi-kastély parkja

Károlyi-kastély parkja

  • Fót

A kastély parkja számtalan növénytani ritkaságot tartalmaz, megtalálható itt például a lepényfa és a kaukázusi szárnyasdió.

Fóti Somlyó Természetvédelmi Terület

Fóti Somlyó Természetvédelmi Terület

  • Fót

A Fóti-Somlyó a Gödöllői-dombvidék peremén található természetvédelmi terület. A hegy piroxénandezit-tufából, édesvízi és miocén mészkőből, valamint löszös és homokos pannon üledékből épült fel.

Németh Kálmán Emlékház

Németh Kálmán Emlékház

  • Fót

Németh Kálmán (1903-1979) szobrászművész gyűjteményét, házát, kertjét, Fót városának ajándékozta.

Öreg Árnyas

Öreg Árnyas

  • Fót

Ló paradicsom nyugodt környezetben, igény szerinti ellátással. Minden amit szeretnél.

Négypatkó Lovastanya

Négypatkó Lovastanya

  • Fót

Családias lovardánk Budapesttől kb. 15 percre Fót és Mogyoród között nagyon szép helyen egy forgalomtól elzárt völgyben, a Fóti Somlyó természetvédelmi területe mellett található.

További látnivalók

Kedvenc akciók

Aqua-Lux Wellness Hotel Cserkeszőlő

Pünkösd

19 500 Ft/fő/éj-től

Aqua-Lux Wellness Hotel

  • 333 Értékelés alapján4.3 / 5
Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5

Bejelentkezés