Boti kápolna, Etyek

Boti kápolna

Forrás: http://www.itthon.hu
Etyek községben Botpusztán a dombtetőn egyedül áll egy magas kőtemplom, mely az 1200-as évek végén már bizonyosan létezett. Ezt a templomot az 1400-as években lebontották, s egy rövid falszakaszt meghagyva sokkal díszesebbé építették. Ebben a későgótikus templomban már összefüggő térben volt elhelyezve a szentély és a gyülekezetet befogadó templomhajó, amelybe akkoriban Etyek felől lehetett belépni. Külön érdekességet jelent kívül a Kápolna egyik sarkán lévő kőbe karcolt jel, amely a sámánhit sok évszázados fennmaradását bizonyítja: rontásűző céllal vésték a falába. Etyek községben Botpusztán a dombtetőn egyedül áll egy magas kőtemplom, mely az 1200-as évek végén már bizonyosan létezett. Ezt a templomot az 1400-as években lebontották, s egy rövid falszakaszt meghagyva sokkal díszesebbé építették. Ebben a későgótikus templomban már összefüggő térben volt elhelyezve a szentély és a gyülekezetet befogadó templomhajó, amelybe akkoriban Etyek felől lehetett belépni. Külön érdekességet jelent kívül a Kápolna egyik sarkán lévő kőbe karcolt jel, amely a sámánhit sok évszázados fennmaradását bizonyítja: rontásűző céllal vésték a falába.

Templom Templom

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )
Jelenleg műemlék védelem alatt áll. Időnként rendezvényeket, kiállításokat tartanak benne.

Elérhetőségek

Cím: Etyek, Botpuszta
Térkép
Tel.:+3622353674
Forrás: http://www.itthon.hu
Frissítve: 2016-06-16 12:00:25

Látnivalók a környéken

Magyar kút

Magyar kút

  • Etyek

Etyeki Borbarlang

Etyeki Borbarlang

  • Etyek

Ha a történelmi jelentőségű Etyek-Budai Borvidéken jár, térjen be egy hangulatos etyeki borkostolóra az Etyeki Borbarlangba, ahol a finom nedű mellé hagyományos magyar ételekkel is várják a vendéget!

Református Templom

Református Templom

  • Etyek

Istentisztelet: vasárnap 10.00

Sarlós Boldogasszony Plébániatemplom

Sarlós Boldogasszony Plébániatemplom

  • Etyek

Szentmise: H: 18:00; Sze: 8:00; P: 8:00; Szo: 18:00; V: 11:00 Botpusztán kápolna található.

Helytörténeti Múzeum

Helytörténeti Múzeum

  • Etyek

Az Etyeki Németek Egyesülete hozta létre a gyűjteményt, ahol a helyi sváb lakosság gazdag emlékeiből rendezték be a kiállítást. A bútorok, népviseletek, vallásos tárgyak, gyerekjátékok mellett jelentő...

Magyar kút

Magyar kút

  • Etyek

Ez a forrás - melynek vízhozama ma is 6-700 liter percenként - táplálja évezredek óta a Nádas tavat. A kút épülete a XIX. század első felében épült klasszicista stílusban. A Magyar-kút adta az ivóvize...

Boti kápolna

Boti kápolna

  • Etyek

Etyek községben Botpusztán a dombtetőn egyedül áll egy magas kőtemplom, mely az 1200-as évek végén már bizonyosan létezett. Ezt a templomot az 1400-as években lebontották, s egy rövid falszakaszt megh...

További látnivalók

Programok a környéken

Etyeki majális

Etyeki majális

  • Etyek
  • 2024.May.04-án Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.

További programok

Kedvenc akciók

Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Imola Hotel Platán Eger

Ünnepek

47 500 Ft/fő/éj-től

Imola Hotel Platán

hotel
  • 6 Értékelés alapján4.3 / 5

Bejelentkezés