MNM Babits Mihály Emlékház, Esztergom

MNM Babits Mihály Emlékház További képek

Forrás: www.balassamuzeum.hu

A modernitást zászlajára tűző irodalmi lap, a Nyugat főszerkesztője és felesége, egy esztergomi hajókirándulást követően, 1924-ben vette meg az Előhegyen az első telket egy kis házikóval. A következő években fokozatosan vásárolták meg a szomszédos ingatlanokat, így már egy tekintélyesebb kertet mondhattak magukénak. A házat is zegzugos, szinte mesebeli nyári lakká bővítették. A nyarait itt töltő Babitsot a magyar irodalmi élet kiválóságai a "remetelakban" keresték fel, s látogatásukról a híres autogramfalon emlékeztek meg (pl.: Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, Weöres Sándor, Illyés Gyula, Kassák Lajos, Tamási Áron, Móricz Zsigmond, Karinthy Frigyes és mások aláírásait láthatjuk itt).

A ház viszontagságai és újjászületése Babits halála után

A házat Babits halála utáni években többen lakták. Özvegye később már nem szívesen látogatta az esztergomi kísértet házat. Török Sophie utoljára 1943 júniusában járt ott Einczinger Ferenccel. Összeszedték, elszállították legfontosabb bútorokat, könyveket, tárgyakat. A többit idegenek hordták szét idővel. A háború után a ház örömlányok tanyája lett. Később egy tanár vette bérbe, majd egy rendőrtörzsőrmester lakta, aztán szükséglakásként kapta meg egy gazdálkodó, aki kecskéket és baromfi állatokat tartott a lakószobákban. A pusztuló épületet végül 1960-ban nyilvánította védetté az Országos Műemléki Felügyelőség. Az első helyreállítás után 1961. augusztus 6-án nyitották meg emlékházként.

A Babits Emlékház sokadik újjászületése a 2008-as Babits-évben kezdődött, s azért is különleges, mert az emlékház történetében még nem volt ilyen nagy volumenű felújítás

Esztergom Város Önkormányzata (több mint 52 millió Ft), az Oktatási és Kulturális Minisztérium, (4 millió Ft) a Magyar Irodalmi Emlékházak Egyesülete és a Petőfi Irodalmi Múzeum (6 millió Ft) összefogásával. Az emlékház üzemeltetője a Polgármesteri Hivatal Balassa Bálint Múzeum.

Az Emlékházban kialakításra került egy ún. alkotószoba is, ahol kortárs művészeket és muzeológusokat lát majd  vendégül a város.

Belépőjegy:
- felnőtt: 800 Ft
- diák és nyugdíjas: 400 Ft 

Szolgáltatások:
- magyar nyelvű idegenvezetés díja: 3000 Ft/csoport

(35 főn felül két csoportra bontva tudunk tárlatvezetést kínálni)

Kérjük, jelezze előre igényét a tárlatvezetésre!

 

 

 

Belépőjegy:
- felnőtt: 800 Ft
- diák és nyugdíjas: 400 Ft 
Szolgáltatások:
- magyar nyelvű idegenvezetés díja: 3000 Ft/csoport
(35 főn felül két csoportra bontva tudunk tárlatvezetést kínálni)
Kérjük, jelezze előre igényét a tárlatvezetésre!


                                                  

 

 


Múzeum Múzeum

Nyitvatartás

Április 1-október 31-ig Szerda-vasárnap 10:00-18:00

Elérhetőségek

Cím: Esztergom, Babits Mihály utca 11.
Térkép
Tel.: +36 33 500 175
E-mail: balassamuzeum@balassamuzeum.hu
Forrás: www.balassamuzeum.hu
Frissítve: 2018-04-19 10:02:12

Látnivalók a környéken

Esztergomi Bazilika

Esztergomi Bazilika

  • Esztergom

A város több mint ezer éve a magyar római katolikus egyház központja. A Várhegyen magasodik a település meghatározó építménye, a klasszicista stílusú bazilika, Magyarország legnagyobb temploma.

Aquasziget

Aquasziget

  • Esztergom

Az esztergomi Aquasziget a Mária Valéria híd közelében létesült. A fürdőben a szolgáltatás három fő részre oszlik: élményrészlegre, wellness világra és gyógyászati egységre.

Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeuma

Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeuma

  • Esztergom

Tekintse meg Magyarország legrégebbi, ma is látogatható királyi palotáját, melynek több száz éves falai között csodálhatják meg a látogatók a páratlan freskókkal díszített Királyi Kápolnát és a Fehér...

Mária Valéria híd

Mária Valéria híd

  • Esztergom

A dunai Mária Valéria-híd az esztergomi Prímás-sziget és a folyó túloldalán található Párkány (Sturovo) között teremt közlekedési lehetőséget, a Duna 1718,5 folyamkilométerénél.

Királyi palota

Királyi palota

  • Esztergom

A Várhegyen, XIV. századból származó falak ölelésében áll a középkori királyi palota. A reneszánsz stílusú, pompás építmény a török uralom alatt szinte teljesen elpusztult, maradványait felújították,...

Prímás Pince Étterem

Prímás Pince Étterem

  • Esztergom

Az Esztergom belvárosában található étterem magyaros és nemzetközi ételekkel várja vendégeit egész évben.

Duna Múzeum

Duna Múzeum

  • Esztergom

A Magyar Vízügyi Múzeumot 1973-ban alapították az Országos Vízügyi Hivatal Vízügyi Dokumentációs és Továbbképző Intézetének részeként. 1994 óta – az akkor megalakult Környezetvédelmi és Vízügyi Minisz...

További látnivalók

Programok a környéken

Szeretetkert - Esztergom

Szeretetkert - Esztergom

  • Esztergom
  • 2024.May.07-án Esztergom

Kormos Anett Stand-up comedy

Kormos Anett Stand-up comedy

  • Esztergom
  • 2024.Apr.27-án Esztergom

Kapunyitás: 18 óra

További programok

Kedvenc akciók

Párizs Garden Apartments Debrecen

Húsvét

25 450 Ft/fő/éj-től

Párizs Garden Apartments

apartman
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5
Alfa Hotel és Wellness Centrum Miskolc-Tapolca

Kedvezményes Nyári vakáció

23 513 Ft/fő/éj-től

Alfa Hotel és Wellness Centrum

  • 5 Értékelés alapján4.1 / 5
Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévíz

Húsvét a Bonvitalban

28 299 Ft/fő/éj-től

Bonvital Wellness & Gastro Hotel

  • 1 Értékelés alapján3.9 / 5
Hotel Napfény Zalakaros Zalakaros

Előfoglalási kedvezményes félp...

16 958 Ft/fő/éj-től

Hotel Napfény Zalakaros

  • 8 Értékelés alapján4.2 / 5

Szállások Esztergom

Wellness a csillagok alatt 23% kedvezmény Esztergom
  • 1 Értékelés alapján4.3 / 5
Csendes kikapcsolódás nyugdíjas vendégeinknek Esztergom
  • 88 Értékelés alapján4 / 5
Reggelis csomag fürdőbelépővel Esztergom
  • Kiváló39 Értékelés alapján4.6 / 5
Kedvezményes pihenés -20% Esztergom
  • 11 Értékelés alapján4.3 / 5

További szállások

Bejelentkezés