Város a város alatt - az egykori érseki pincerendszer, Eger

Város a város alatt - az egykori érseki pincerendszer További képek

Forrás: www.varosavarosalatt.hu
Az ország 7 csodájának egyike

A török megszállás után, az Egerbe visszatérő Fenessy György püspök már nem akart a Várban lakni. 

A polgári városban vásárolt két építési telket és a palota építéséhez szükséges tufa követ az újonnan épült palota mögötti dombból termelték ki. Ezáltal egyrészt megépült a palota, másrészt kialakult a hatalmas pincerendszer, ahol a Gyöngyöstől Munkácsig terjedő szőlőterületekről származó borok tizedét, az egyházi adót tárolták. Ez évente 11 - 12 millió bort jelentett. A pincerendszer a Hatvani kaputól a Rác kapuig, 3 kilométer hosszan nyúlt el város alatt. A pince legszebb része az oszlopos terem, ahol 7 x 7 pinceág sakktáblaszerűen hálózza be a teret.

Az 1947-es államosítás után a pincét nem használták, állagában megroggyant, életveszélyes lett. A 70-es évek végén vasbeton szerkezettel megerősítették, a nagyon veszélyes szakaszokat betonnal betömedékelték. Hibát követtek el azonban, hogy nedvesség ellen nem szigetelték az alagutakat, ezáltal mind a mai napig a  betonon átszivárog a talajvíz. De így a tufából kimosott mészből csodálatos cseppkőszerű mész-képződmények alakultak ki a falakon.

Jelenleg a turista sétálás közben a felszínen a török utáni barokk várost ismerheti meg.Ebben a pincében szerette volna a város bemutatni életképekben, interaktív jelenetekben, fény- és hanghatásokkal gazdagítva a város történetét 1004-től (a püspökség alapításától), 1687-ig (a törökök kivonulásáig). A pincerendszer a városnak az Európai Kulturális Főváros 2010 pályázatban a zászlóshajó projekt volt.
Mivel nem Eger nyerte el a kitüntető címet, így - bár a tervek megmaradtak - azok megvalósítása várat magára. 

A pincerendszert 2007 februárjában, a 7 magyar csoda közé választották.

A pince hőmérséklete állandóan 12 fok, ezért meleg ruha, pulóver ajánlott. A pincelátogatás időtartama 45 - 50 perc.

A Város a város alatt bejárata a Bazilika előtt, a Szent László szobor alatt található.

 


Különleges hely Különleges hely

Nyitvatartás

április 1. - szeptember 30. 10.00 - 20.00 óráig; utolsó vezetés 19.00 órakor október 1. - március 31. 10.00 - 17.00 óráig; utolsó vezetés 16.00 órakor Pincelátogatás csak vezetéssel minden egész órában.

Elérhetőségek

Cím: Eger, Eszterházy tér (Főbejárat a Szt. László szobor alól)
Térkép
Tel.:20/961-4019
E-mail: info@varosavarosalatt.hu
Forrás: www.varosavarosalatt.hu
Frissítve: 2016-12-14 17:09:57

Látnivalók a környéken

Minaret

Minaret

  • Eger

Egri Vár

Egri Vár

  • Eger

Egri Termálfürdő

Egri Termálfürdő

  • Eger

A Termálfürdő Eger belvárosában található mintegy 5 hektár területen egyedülálló természeti környezetben. A fürdőkultúra komoly történelmi hagyományokkal rendelkezik, már a törökök is éltek a hódoltsá...

Egri Bazilika

Egri Bazilika

  • Eger

Az egri Bazilika építése Pyrker János Lukács érsek nevéhez kötődik, akit I. Ferenc császár 1827-ben nevezett ki az Egri Főegyházmegye élére. Pyrker ezt megelőzően velencei pátriárka volt. Világlátotts...

Bükki Nemzeti Park

Bükki Nemzeti Park

  • Eger

A Bükki Nemzeti Park 1977-től biztosítja a Bükk természetes növény-és állatvilágának, földtani, tájképi és kultúrtörténeti értékeinek fennmaradását.

Város a város alatt - az egykori érseki pincerendszer

Város a város alatt - az egykori érseki pincerendszer

  • Eger

Az ország 7 csodájának egyike

További látnivalók

Programok a környéken

KAMARÁS IVÁN: TE OTT ÁLLSZ AZ ÚT VÉGÉN - MÁTÉ PÉTERTŐL, ELVIS PRESLEY-IG

KAMARÁS IVÁN: TE OTT ÁLLSZ AZ ÚT VÉGÉN - MÁTÉ PÉTERTŐL, ELVIS PRESLEY-IG

  • Eger
  • 2024.Jun.11-án Egri Kulturális és Művészeti Központ

Öreglányok - zenés komédia

Öreglányok - zenés komédia

  • Eger
  • 2024.Jun.20-án Liliom produkció

Hőhullám - zenés vígjáték

Hőhullám - zenés vígjáték

  • Eger
  • 2024.Jul.18-án Liliom produkció

Kalap Jakab koncert

Kalap Jakab koncert

  • Eger
  • 2024.Jul.27-án Márai Aktív Turisztikai Látogatóközpont, Eger

QJÚB - A KOCKA KIBONTÁSA

QJÚB - A KOCKA KIBONTÁSA

  • Eger
  • 2024.Apr.09-án Egri Kulturális és Művészeti Központ

JAJ, NAGYI! -VÍGJÁTÉK MOLNÁR PIROSKA SZEREPLÉSÉVEL

JAJ, NAGYI! -VÍGJÁTÉK MOLNÁR PIROSKA SZEREPLÉSÉVEL

  • Eger
  • 2024.May.07-án Egri Kulturális és Művészeti Központ

Hőhullám - zenés vígjáték

Hőhullám - zenés vígjáték

  • Eger
  • 2024.Aug.10-án Liliom produkció

Négy különböző karakterű barátnő találkozik egy spanyol tengerpartra tartó vonaton, hogy fiatalkori kalandjaik felidézésével megszabaduljanak a mindennapok problémáitól és kiélvezzék nyári szabadságukat.

További programok

Kedvenc akciók

Párizs Garden Apartments Debrecen

Húsvét

25 450 Ft/fő/éj-től

Párizs Garden Apartments

apartman
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5
Alfa Hotel és Wellness Centrum Miskolc-Tapolca

Kedvezményes Nyári vakáció

23 513 Ft/fő/éj-től

Alfa Hotel és Wellness Centrum

  • 5 Értékelés alapján4.1 / 5
Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévíz

Húsvét a Bonvitalban

28 299 Ft/fő/éj-től

Bonvital Wellness & Gastro Hotel

  • 1 Értékelés alapján3.9 / 5
Hotel Napfény Zalakaros Zalakaros

Előfoglalási kedvezményes félp...

16 958 Ft/fő/éj-től

Hotel Napfény Zalakaros

  • 7 Értékelés alapján4.1 / 5

Szállások Eger

Napi ár Eger

Tornácos Vendégház Eger

vendégház

Napi ár

4 800 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!
Szobaárak Eger

Kristály Apartman

apartman

Szobaárak

14 000 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló3 Értékelés alapján4.9 / 5
Legjobb ár reggelivel Eger

Villa Florencia

panzió

Legjobb ár reggelivel

10 553 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!
Szobaárak Eger

Széchenyi apartman Eger

apartman

Szobaárak

7 000 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló1 Értékelés alapján5 / 5

További szállások

Bejelentkezés