Líceum, Eger

Líceum További képek

Forrás: http://www.eger.hu/
A Líceum, mint fogalom a 18. században Magyarországon olyan intézmény-együttest jelentett, ahol a gimnáziumhoz felsőfokú képzést nyújtó tagozat is kapcsolódott. Eredetileg a Líceum épülete a tervezett egri egyetem befogadására készült.

A 18. század közepén alakult kis a város mai jellege. 1705-ben Papneveldét, 1740-ben jogi iskolát, 1754-ben jezsuita gimnáziumot alapítottak. Az „Universitas” gondolata először Barkóczy Ferenc püspökben merült fel, majd miután ő Esztergomba került hercegprímásnak, az építkezési munkálatokat Eszterházy Károly folytatta. Az épület 1765–85 között készült. Az első tervező Gerl Mátyás volt, majd Eszterházy megbízására Fellner Jakab vette át ezt a feladatot. A hatalmas épület szabályos négyszög alaprajzú, nagy belső udvart keretez. A főhomlokzaton a barokk stílusjegyei mellett a copf stílus (XVI. Lajos stílusa) díszítő elemei is megtalálhatók. Az épület főhomlokzatának és két oldalának közepét az első emeleten egy-egy nagyméretű terem foglalja el, amelyek olyan magasak, hogy a második emelet mennyezetéig érnek. A főbejárat felett található a díszterem, amelyet különböző ünnepségek alkalmából nyitnak meg. Korábban az egykori ünnepélyes vitavizsgák helye volt, ahol az egymással szemben lévő két emeleti részen kialakított erkélyről védhették álláspontjukat a vitafelek.

Mára kissé megkopott mennyezeti freskóját Franz Sigrist osztrák festő készítette. A freskón a négy tervezett egyetemi fakultás szimbolizált bemutatása látható, ezek a jogtudomány, a teológia, az orvosképzés és a természettudományok. Az iskolai ünnepségeken kívül gyakran ad teret különböző konferenciáknak. Az épület északi oldalán található a kápolna, melynek mennyezetére Franz Anton Maulbertsch „Az üdvözültek” című freskóját készítette el.

A déli oldalon az érdeklődők számára nyitott Főegyházmegyei Könyvtár nagy terme található. Eszterházy püspök egyetemi könyvtárnak szánta. Több európai nagyvárosban voltak megbízottai, akik számára könyveket vásároltak. A könyvtárat 1793-ban nyitották meg 20000 kötettel. A gyűjtemény folyamatosan fejlesztik, így jelenleg 162800 kiadványuk van 30 különböző nyelven. Az ősnyomtatványok, kódexek megtekintése mellett a könyvtár berendezése és freskója miatt is érdemes a látogatásra. A copf stílusú tölgyfabútorzatot Lotter Tamás egri asztalos készítette Fellner Jakab tervei szerint. A mennyezeti freskó Kracker János Lukács és segédje (később veje) Zach József munkája. A gótikus templomi környezetben a tridenti zsinat egy ünnepélyes ülését láthatjuk.

Az épület keleti oldalán található toronyban, ahol az ablakokat fekete vasspaletta fedi, 1776-ban nyitott meg a csillagvizsgáló. A kor modern eszközeivel rendezték be. A múzeum nagytermén átlósan áthaladó márványcsíkon jeleníthető meg az egri csillagászati dél. II. József 1784-ben betiltotta az intézmény működését, így az osztrák és angliai műszerek elavultak, nem fejlesztették tovább őket. A lépcsőkön feljebb haladva egy kicsi szobába, a Csillagász melegedőjébe pillanthatunk be, majd még feljebb haladva a teraszon pihenésképpen a kilátásban gyönyörködhet a látgató. A teraszon lévő építmény tetején látható egy kupola, melynek két oldalán hengeres formájú szerkezeteket helyeztek el. Az északi forgó hengerben levő tükör és lencse segítségével az alatta kialakított szinten kicsinyke besötétített szobában egy fehér asztalon megjelenik a város látképe. A camera obscura varázslatos dolog volt 1779-ben, és napjainkban is az. Hell Miksa, bécsi csillagász a város lakosságának valamint a püspök vendégeinek szórakoztatására tervezte.

Sajnos az épületből sohasem lett egyetem, ami már az építkezés alatt is sejthető volt Eszterházy számára. Erre uraló jelek voltak, hogy a Markhot Ferenc megyei tisztiorvos által irányított első magyar orvosi iskolától 1772-ben Mária Terézia megtagadta a doktori fokozat kiadásának jogát. Az 1777-es Ratio Educationis 14. paragrafusa pedig kimondta, hogy Magyarországon csak egy egyetem működhet, mégpedig a budai. Ekkor kapja meg az egri Universitas a líceum rangot. Mire az épület elkészült, II. József került a trónra. Eszterházy nála is tett kísérletet az egyetemi rang megszerzésére, de hiába. Működött itt teológia, tanítóképző, jogakadémia és rajziskola. Ezek megszűnése után a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Főiskolai Karát telepítették ide 1949-ben, amely a következő évben önállósult és tanárképző főiskolaként vált ismertté. Ma az építtető Eszterházy Károly püspök nevét viseli a főiskola.


Műemlék Műemlék

Elérhetőségek

Cím: Eger, Eszterházy tér 1.
Térkép
E-mail: eger@tourinform.hu
Forrás: http://www.eger.hu/
Frissítve: 2017-01-30 10:36:27

Látnivalók a környéken

Minaret

Minaret

  • Eger

Egri Vár

Egri Vár

  • Eger

Egri Termálfürdő

Egri Termálfürdő

  • Eger

A Termálfürdő Eger belvárosában található mintegy 5 hektár területen egyedülálló természeti környezetben. A fürdőkultúra komoly történelmi hagyományokkal rendelkezik, már a törökök is éltek a hódoltsá...

Egri Bazilika

Egri Bazilika

  • Eger

Az egri Bazilika építése Pyrker János Lukács érsek nevéhez kötődik, akit I. Ferenc császár 1827-ben nevezett ki az Egri Főegyházmegye élére. Pyrker ezt megelőzően velencei pátriárka volt. Világlátotts...

Bükki Nemzeti Park

Bükki Nemzeti Park

  • Eger

A Bükki Nemzeti Park 1977-től biztosítja a Bükk természetes növény-és állatvilágának, földtani, tájképi és kultúrtörténeti értékeinek fennmaradását.

Város a város alatt - az egykori érseki pincerendszer

Város a város alatt - az egykori érseki pincerendszer

  • Eger

Az ország 7 csodájának egyike

További látnivalók

Programok a környéken

A Padlás

A Padlás

  • Eger
  • 2024.May.07-án Harlekin Bábszínház

A Padlás

A Padlás

  • Eger
  • 2024.May.08-án Harlekin Bábszínház

Csitt

Csitt

  • Eger
  • 2024.May.23-án Harlekin Bábszínház

Korosztály: 0-3 év Az előadás hossza: 25 perc + 20 perc játék

A háromágú tölgyfa tölgyfa tündére

A háromágú tölgyfa tölgyfa tündére

  • Eger
  • 2024.May.16-án Harlekin Bábszínház

A rút kiskacsa

A rút kiskacsa

  • Eger
  • 2024.May.02-án Harlekin Bábszínház

Korosztály: 7+ Az előadás hossza: 40 perc

A Padlás

A Padlás

  • Eger
  • 2024.May.03-án Harlekin Bábszínház

Motyó király birodalma

Motyó király birodalma

  • Eger
  • 2024.May.14-án Harlekin Bábszínház

Korosztály: 6+ Az előadás hossza: 50 perc

A kockásfülű nyúl

A kockásfülű nyúl

  • Eger
  • 2024.May.10-án Harlekin Bábszínház

További programok

Kedvenc akciók

Imola Hotel Platán Eger

Ünnepek

47 500 Ft/fő/éj-től

Imola Hotel Platán

hotel
  • 6 Értékelés alapján4.3 / 5
Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5

Szállások Eger

2 szobás apartman Eger

Szent János Vendégház

vendégház

2 szobás apartman

7 000 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló1 Értékelés alapján4.5 / 5
Napi árak Eger

Afrodité Apartmanok

apartman

Napi árak

12 900 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló4 Értékelés alapján5 / 5
Pihentető hétköznapok Eger

Imola Hotel Platán

hotel

Pihentető hétköznapok

34 213 Ft/fő/éj-től
  • 6 Értékelés alapján4.3 / 5
Szobaárak reggelivel Eger

Hotel Minaret

hotel

Szobaárak reggelivel

7 500 Ft/fő/éj-től
  • 8 Értékelés alapján3.9 / 5

További szállások

Bejelentkezés