Edelény-borsodi Református Templom, Edelény

Edelény-borsodi Református Templom

Forrás: http://www.itthon.hu
Későbarokk stílusban épült 1789-97 között Göhm András tervei szerint. 1809-11 között Csatlós János, szendrői kőműves a főhomlokzat elé építette a tornyot, amely háromszintes, párkányokkal és lizénákkal tagolva, barokk bádog sisakkal fedve készült. Az egykor önálló Borsod község a megye névadó települése volt. A templom mellett, attól északra áll a honfoglaláskori borsodi földvár, melyet az 1241. évi muhi csata után a tatárok elfoglaltak és feldúltak. A földvár dombján, de a sáncon kívül, attól délre áll a templom. Az egyhajós épülethez egyenes záródású, sarkain lekerekített szentély kapcsolódik. A templom famennyezete egykorú az építéssel, s száz táblából áll, azokat Hubay Sándor asztalosmester készítette. Kékre és rózsaszínre festett medaillon díszítésű táblák váltják egymást. Középen négy táblányi plasztikus díszű, hangsúlyozott középtábla „koporsó”. A két tájképes mellvédű karzat, valamint a faragott és festett szószék kvalitásosabb munka. Későbarokk stílusban épült 1789-97 között Göhm András tervei szerint. 1809-11 között Csatlós János, szendrői kőműves a főhomlokzat elé építette a tornyot, amely háromszintes, párkányokkal és lizénákkal tagolva, barokk bádog sisakkal fedve készült. Az egykor önálló Borsod község a megye névadó települése volt. A templom mellett, attól északra áll a honfoglaláskori borsodi földvár, melyet az 1241. évi muhi csata után a tatárok elfoglaltak és feldúltak. A földvár dombján, de a sáncon kívül, attól délre áll a templom. Az egyhajós épülethez egyenes záródású, sarkain lekerekített szentély kapcsolódik. A templom famennyezete egykorú az építéssel, s száz táblából áll, azokat Hubay Sándor asztalosmester készítette. Kékre és rózsaszínre festett medaillon díszítésű táblák váltják egymást. Középen négy táblányi plasztikus díszű, hangsúlyozott középtábla „koporsó”. A két tájképes mellvédű karzat, valamint a faragott és festett szószék kvalitásosabb munka.

Templom Templom

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )

Elérhetőségek

Cím: Edelény, Borsodi út
Térkép
Tel.:+3648341619
Forrás: http://www.itthon.hu
Frissítve: 2016-05-20 17:00:11

Látnivalók a környéken

Református templom

Református templom

  • Edelény

Műemlék református templom, 1330 körül épült. A nyolcszög három oldalával záruló, támpilléres sugárboltozatos záródású szentélyének mérműves kétorrtagos ablakai a környék legszebb gót stílusú műemléke...

Edelény-borsodi Református Templom

Edelény-borsodi Református Templom

  • Edelény

Későbarokk stílusban épült 1789-97 között Göhm András tervei szerint. 1809-11 között Csatlós János, szendrői kőműves a főhomlokzat elé építette a tornyot, amely háromszintes, párkányokkal és lizénákka...

Borsodi földvár

Borsodi földvár

  • Edelény

Textilgyűjtemény, honfoglalás és államalapítás kori leletek kiállítóhelye.

Borsodi Földvár

Borsodi Földvár

  • Edelény

A történelmi Borsod vármegye első ispánsági és egyházi központja. A megye névadója 1241 után veszti el jelentőségét. 1987 és 1999 között régészeti feltárás folyt a váron.

LHuillier-Coburg Kastély

LHuillier-Coburg Kastély

  • Edelény

A barokk impozáns kastély hat szobáját rokokó Freskó díszíti, az 5 copf stílusú cserépkályha is megmaradt. Az 1910-ben elhelyezett vaskapu a város szimbóluma.

Templomkerti Kisvendéglő és Pizzéria

Templomkerti Kisvendéglő és Pizzéria

  • Edelény

A Templomkerti Kisvendéglő Edelény város központjában, néhány percre a L' Huillier Coburg kastélytól egy régi templomépületben kialakított igényes vendéglátóhely. A hangulatos belső enteriőrrel és a s...

Castello Pizza

Castello Pizza

  • Edelény

Pizzéria Edelény központjában a Bódva folyó közelében.

További látnivalók

Kedvenc akciók

Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Imola Hotel Platán Eger

Ünnepek

47 500 Ft/fő/éj-től

Imola Hotel Platán

hotel
  • 6 Értékelés alapján4.3 / 5

Bejelentkezés