Eötvös Cirkusz, Dunakeszi


Színház Színház

Elérhetőségek

Cím: Dunakeszi,
Frissítve: 2017-09-21 19:33:33

Látnivalók a környéken

Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás

Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás

  • Dunakeszi

A Valentinianus kori (Kr.u.364-375) római erőd hihetetlen épségű, eredeti déli szárnya látható, valamint egy a Magyar Nemzeti Múzeummal közös kiállítás. Az erőd története a SEUSO kincsek ókori történe...

Révész István Helytörténeti Gyűjtemény

Révész István Helytörténeti Gyűjtemény

  • Dunakeszi

A dunakeszi Révész István Helytörténeti Gyűjtemény 1994-ben jött létre, majd 2012-ben költözött jelenlegi épületébe, a volt kántortanítói házba.

Dunakeszi Evangélikus templom

Dunakeszi Evangélikus templom

  • Dunakeszi

Szabó János kőművesmester saját tervei alapján építette a templomot 1938-39 között. A templom felszentelésére és avatására 1939 szeptember 10-én került sor Dr. Raffay Sándor püspök szolgálatával.

Dunakeszi kavicsbányató

Dunakeszi kavicsbányató

  • Dunakeszi

A Káposztásmegyeri lakóteleptől 1 km-re északi irányban, de már Dunakeszi területén található a Dunamenti Sporthorgász Egyesület tava, a horgászok körében igen népszerű Dunakeszi Kavicsbányató. Terüle...

La Coma Pizzéria és Étterem

La Coma Pizzéria és Étterem

  • Dunakeszi

Éttermünket 2008 novemberében nyitottuk meg Dunakeszi gyorsan fejlődő körzetében. Kellemes környezetben, minőségi ételekkel és színvonalas kiszolgálással várjuk kedves látogatóinkat. Tavasztól-őszig n...

Casa Marina

Casa Marina

  • Dunakeszi

Kellemes hangulatú, családias környezetben, házias ételekkel várjuk szeretettel kedves vendégeinket! Üres hassal gyere!! :-)

További látnivalók

Programok a környéken

Vajda Katalin: Anconai szerelmesek zenés komédia 2 felvonásban

Vajda Katalin: Anconai szerelmesek zenés komédia 2 felvonásban

  • Dunakeszi
  • 2024.May.06-án VOKE József Attila Művelődési Központ

Az Illúzió Mesterei - Dunakeszi

Az Illúzió Mesterei - Dunakeszi

  • Dunakeszi
  • 2024.Nov.16-án Dunakeszi - VOKE József Attila Művelődési Központ

Megújult műsorral, új fellépőkkel térnek vissza az Illúzió Mesterei Dunakeszire!

Az Illúzió Mesterei - Dunakeszi

Az Illúzió Mesterei - Dunakeszi

  • Dunakeszi
  • 2024.Nov.16-án Dunakeszi - VOKE József Attila Művelődési Központ

Megújult műsorral, új fellépőkkel térnek vissza az Illúzió Mesterei Dunakeszire!

Csillagszemű juhász

Csillagszemű juhász

  • Dunakeszi
  • 2024.May.14-án VOKE - József Attila Művelődési Központ

A várkastély titka

A várkastély titka

  • Dunakeszi
  • 2024.Apr.24-án VOKE - József Attila Művelődési Központ

Robin Hawdon: Szeretőből egy is sok

Robin Hawdon: Szeretőből egy is sok

  • Dunakeszi
  • 2024.Apr.22-án VOKE József Attila Művelődési Központ

További programok

Kedvenc akciók

Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Imola Hotel Platán Eger

Ünnepek

47 500 Ft/fő/éj-től

Imola Hotel Platán

hotel
  • 6 Értékelés alapján4.3 / 5

Bejelentkezés