Döröskei tó, Döröske

Döröskei tó

Forrás: www.itthon.hu
Döröske alatt a Csörnöc/Herpenyő és a Rába közötti távolság körülbelül 3 km. A Berek felett a tájat uralva áll a 225 méter magas Kápolnadomb, A 8-as főútról érkezve, már messziről szembetűnik a templom. Ettől délre helyezkedik el a falu, melynek házai a Malom patak völgyébe is leereszkednek. Egy szűk kis utcán jutunk le ebbe a völgybe, ahol a Malom patak vizét 1976-ban tóvá duzzasztották. Ez a tó már évtizedek óta turisztikai központ. Bár az elmúlt években nagyon leromlott az állapota, a faluban működő faluszépítő civil szervezet pihenőparkot hozott létre a partján, mely kellemes hangulatával várja a kirándulókat. A tó két oldalán domb húzódik, mely így körül öleli a víztározót. A tó keleti oldalán emelkedik a szőlőhegy, mely 244 méteres magasságával a község legmagasabb pontját is hordozza (Öreghegy). Itt szőlősök, gyümölcsösök, pincék, nyaralók sorakoznak. Tavasszal kezd benépesülni a hegy, nyaranta pedig többszörösére dobja a falu létszámát. Mostanában már egyre többen érkeznek ide a városokból, és vesznek itt telkeket, melyekre szép, új házakat építenek fel nyaralónak. A szőlőhegyet elhagyva ismét egy völgy kerül utunkba csobogó, csörgedező patakokkal, erdő tarkította lejtőkkel. Döröske alatt a Csörnöc/Herpenyő és a Rába közötti távolság körülbelül 3 km. A Berek felett a tájat uralva áll a 225 méter magas Kápolnadomb, A 8-as főútról érkezve, már messziről szembetűnik a templom. Ettől délre helyezkedik el a falu, melynek házai a Malom patak völgyébe is leereszkednek. Egy szűk kis utcán jutunk le ebbe a völgybe, ahol a Malom patak vizét 1976-ban tóvá duzzasztották. Ez a tó már évtizedek óta turisztikai központ. Bár az elmúlt években nagyon leromlott az állapota, a faluban működő faluszépítő civil szervezet pihenőparkot hozott létre a partján, mely kellemes hangulatával várja a kirándulókat. A tó két oldalán domb húzódik, mely így körül öleli a víztározót. A tó keleti oldalán emelkedik a szőlőhegy, mely 244 méteres magasságával a község legmagasabb pontját is hordozza (Öreghegy). Itt szőlősök, gyümölcsösök, pincék, nyaralók sorakoznak. Tavasszal kezd benépesülni a hegy, nyaranta pedig többszörösére dobja a falu létszámát. Mostanában már egyre többen érkeznek ide a városokból, és vesznek itt telkeket, melyekre szép, új házakat építenek fel nyaralónak. A szőlőhegyet elhagyva ismét egy völgy kerül utunkba csobogó, csörgedező patakokkal, erdő tarkította lejtőkkel.

Sport Sport

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )

Elérhetőségek

Cím: Döröske, 074/2 hrsz
Térkép
Tel.:+36306070268
Forrás: www.itthon.hu
Frissítve: 2016-12-19 16:00:12

Látnivalók a környéken

Döröskei tó

Döröskei tó

  • Döröske

Döröske alatt a Csörnöc/Herpenyő és a Rába közötti távolság körülbelül 3 km. A Berek felett a tájat uralva áll a 225 méter magas Kápolnadomb, A 8-as főútról érkezve, már messziről szembetűnik a templo...

További látnivalók

Kedvenc akciók

Párizs Garden Apartments Debrecen

Húsvét

25 450 Ft/fő/éj-től

Párizs Garden Apartments

apartman
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5
Alfa Hotel és Wellness Centrum Miskolc-Tapolca

Kedvezményes Nyári vakáció

23 513 Ft/fő/éj-től

Alfa Hotel és Wellness Centrum

  • 5 Értékelés alapján4.1 / 5
Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévíz

Húsvét a Bonvitalban

28 299 Ft/fő/éj-től

Bonvital Wellness & Gastro Hotel

  • 1 Értékelés alapján3.9 / 5
Hotel Napfény Zalakaros Zalakaros

Előfoglalási kedvezményes félp...

16 958 Ft/fő/éj-től

Hotel Napfény Zalakaros

  • 8 Értékelés alapján4.2 / 5

Bejelentkezés