Megyeháza, Debrecen

A Megyeháza egykori szállodaépületében több híres magyar szállt meg.

Az egykori Hajdú vármegye háza 1911-12-ben épült szecessziós stílusban. Helyén a város első vendégfogadója, a Fejérló /Fehér Ló/ Szálló állt.  A szálló vendége volt II. József 1770-ben, valamint Kossuth Lajos több alkalommal. A szálló előtt ért véget a 670 m hosszú, Nagytemplom előtt kezdődő fahíd, amely biztosította a száraz lábbal való közlekedést. Maradványai ma a Kossuth téren láthatók.

Az épület  udvarán, a játékszínben tartotta Wesselényi Miklós Nemzeti Játékszín Társasága a város első hivatalos magyar nyelvű színielőadását, a Hamletet 1798-ban. A szálló éttermében 1849-ben Kossuth Lajosnak sokszor muzsikált a híres cigányprímás, Boka Károly. A Megyeháza homlokzatát a pécsi Zsolnay-gyár pirogránit díszítőelemei, valamint hajdúszobrok ékesítik. A tető közepén huszártorony van, melynek csúcsán Árpád fejedelem áll. Díszterme az Árpád-terem, amely a második emeleten található.  Ennek falát, mennyezetét gipszstukkók, s a megye településeinek címerei díszítik. Az üvegablakok honfoglaláskori vezéreinket ábrázolják, Kernstock Károly alkotása.

Itt tartják a megyei közgyűlés üléseit.

Előzetes egyeztetést követően megtekinthető.



 

 


Bővebben »
Szálláshelyek és akciók a(z)
Megyeháza közelében, Debrecen városában

Forrás: www.iranydebrecen.hu
Frissítve: 2010. november 08.
Telefonszám: 52/507-550
Lépjen kapcsolatba a szervezővel / szolgáltatóval
Hibajelentés / üzenetét elküldtük a szolgáltatónak.
Szerkesztési igényét elküldtük, hamarosan jelentkezünk.
Amennyiben Ön az adatok szolgáltatója de még nincs jogosultsága a belépéshez, kérem küdje el az alábbi kérelmet a megfelelő indoklással.


Szálláshelyek és akciók a(z) Megyeháza közelében, Debrecen városában »

Látnivalók a környéken (30 km)
Eves Cofe & Lounge Debrecen 0 km távolságra
Tourinform Iroda Debrecen Debrecen 0 km távolságra
Városháza Debrecen 0 km távolságra
Wasabi Sushi & Wok Étterem Debrecen 0 km távolságra
MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. Debrecen 0 km távolságra
látnivalók Debrecen és környékén »
programok Debrecen és környékén (30 km)
Masha és a medve Live: Karácsonyi kaland Debrecen 1.7 km távolságra 2019-01-19 - 2019-01-19
Blake Debrecen Debrecen 1.7 km távolságra 2019-01-19 - 2019-01-19
Kovács Kati Symphonic Live - AZ ÉLETMŰ Debrecen 0.5 km távolságra 2018-12-26 - 2018-12-26
Debrecen és környékén aktuális programjai »

Széles választék

700+ szálláshely, 1000+ program és 7000+ látnivaló közül választhat, melyek folyamatosan frissülnek.
A szállodák, panziók, egyéb szálláshelyek legjobb ajánlatait, akcióit találja meg nálunk. Nincs foglalási díj!
Utazz Ausztriaba Kupon akciók
Konferencia ajánlatkérés
Ajándékutalvány rendelés

Közösségi kapcsolat