A Hajdúság gasztronómiája, Debrecen

A Hajdúság gasztronómiája További képek

Forrás: Dr. Pethő Mária
A hajdúsági háztartás két fő tényezője a kenyérnek való és a zsírozó. A szegény ember a kenyérnek valót ilet-nek nevezte. A zsírozó a szalonna és a zsír, böjtben az olaj. A debreceni cívis családoknál ennek megfelelően két kamra volt: az egyik az iletes, a másik a szalonnás kamara. A debreceni asszony bent a házban kitűnő gazdaasszony, a házon kívül pompás árus volt.

A tiszántúli ember elsősorban levesevő. Úgy tartja a nép, hogy nem is ebéd az, ha leves nincs. Az itt főzött levesek háromfélék: pergelt levesek /tisztalevesek/, húslevesek és gyümölcs- valamint tejlevesek. A kukó kifújt tojáshéj, melybe kölesből, szalonnából  és borjútüdőből fűszerezett tölteléket tesznek. A kukóleves elég munkás, így ma már alig készítik.

Jellegzetes levesbetét a csiga, melynek eszközéből, a csigacsinálóból szép gyűjtemény található a Déri Múzeumban.
Nagy szerepűek a húsételek is, de csak a gazdagok asztalára jut számos alkalommal hétköznapokon is. A század elején még marhahús volt a leggyakrabban, mert ahhoz jutottak a legkönnyebben. Disznóból általában minden család 2-3-at tartott. Egyet megöltek zsírozónak, kettőt eladtak, hogy ingyenben legyen a sertéstartás. Juhhúsból már kevesebbet fogyasztanak, míg a baromfiakat régebben legtöbbször piacra vitték. A marhahús elnevezései a debreceni mészárosok nyelvében igen gazdag, melyek eltérnek a ma használatos elnevezésektől.
A bagdán a felsál alsó része, melyet legtöbbször töltve készítenek el. Tölteléke hasonlít a mai is használatoshoz. Kihűtve, hidegen is nagyon finom. Nagy ünnepeken  gyakori a húsevés. Régen azonban nem ismerték a gulyást, helyette a neve a gulyásos, gulyásos hús. A pörkölt régi magyar neve aprópecsenye, vagy csak pecsenye.
Kemény-vagy öregételek a pásztorok fontos ételei. Ilyen a slambuc, az öreglebbencs, az öregtarhonya, melyek készítése sajátos előírásokhoz kötött. Keverés nélkül, a bogrács többszöri, általában 32-szeri megrázásával készülnek.
A legszegényebb emberek tápláléka a kása volt, mely leggyakrabban kölesből főtt. Ilyen a tejjel ízesített karimáskása, vagy  az öregen főzött hajdúkása, a hússal készített juhhúsos kása.
Külön említést érdemel a debreceni kenyér, a debreceni perec, a mézeskalácsok, melyek a vásárok keresett termékei voltak.
A főtt tészták számos változatban készültek. Ilyen volt a galuska, a csusza, a nyújtott derelye, a mákos bobályka és az öntött perec. A vásárokról  hozott száraz perecet tejjel megöntötték. Ízesítése tejföllel, túróval és szalonnatepertővel történt.
A kenyér tésztájából nemcsak lángost, hanem hajtogatással különböző tésztaféléket, azaz bibliát, bikát, dübbencset is sütöttek. Megkenték zsírral, ritkábban vajjal és kaporral.
A zsírban sült tészták inkább az ünnepek kísérői. A kürtöskalács itteni elnevezése a fánsült kalács. A fánkhoz hasonló tésztából  két szál összefonásával készült a fonatos, más néven karingó. 

 

Receptek

Slambuc

Hozzávalók: 25 dkg lebbencstészta, 8 db közepes krumpli, 1 nagy fej vöröshagyma, 10-15 dkg füstölt szalonna,  2-3 mokkáskanál őrölt pirospaprika, só, bors, esetleg zöldpaprika és paradicsom apróra vágva.
Elkészítése: A kockára vágott szalonnát zsírjára pirítjuk, , kiszedjük. Ebben a  zsírban megpirítjuk a széttördelt lebbencstésztát és 1 fej apróra vágott hagymát.Levéve, teszünk  bele pirospaprikát, zöldpaprikát és  paradicsomot. Felöntjük - hogy ellepje - vízzel, és főzés közben pótoljuk mindig kevés mennyiséggel.  Sózzuk, borsozzuk. akkor beleteszük  a kockára vágott krumplit.  Otthon készítve kavargatjuk, míg bográcsban cask jól megrázzuk, míg össze nem áll egy csomóba.

Kukóleves

Hozzávalók: 20 dkg sertéstüdő, / ha nem szeretjük  a tüdőt/ vagy 20 dkg főtt sertéshús, 5 dkg füstölt szalonna,  2 dl tej, személyenként 2 kukó (kifújt tojás héj), 1 evőkanál zsír, 2 evőkanál liszt, 2 tojássárgája,  1 csomag petrezselyemzöld, 1 fej vöröshagyma, só, őrölt bors, őrölt gyömbér, ecet.
Elkészítése: A tojások két végét kilyukasztjuk, tartalmát kifújjuk, majd a tojáshéjakat forró vízben kifőzzük. A köleskását  puhára pároljuk, a tüdőt ledaráljuk,  a szalonnát apró kockára vágjuk. A petrezselyemzöldet és a vöröshagymát is kicsi darabokra vágjuk.
A köleskását, a tüdőt, a szalonnát, a tojássárgáját, a petrezselyemzölddel, a sóval, a borssal, az őrölt gyömbérrel összekeverjük. Ezt a tölteléket óvatosan a tojásokba töltjük. 7-8 dl vízben megfőzzük. Lisztből, hagymából rántást készítünk, melyet tejjel felengedünk.  Ezzel sűrítjük be a levest és jól kiforraljuk.

Öntött perec


Hozzávalók:  1 kg liszt, 40 dkg zsír, 10 dkg vaj,  5 dl tej, 3 egész tojás, 3 tojássárgája, 2 evőkanál cukor,  3 dkg élesztő,  kevés só.

Elkészítése: Miután az élesztőt megfuttatjuk, a leírt hozzávalókból jól nyújtható tésztát készítünk. Két órán keresztül pihentetjük.  Nudli formára sodorjuk. Megformázzuk a perecet  perec, sodrott vagy fonott formára.  Tetejét tojássárgájával megkenjük. A különböző formájú tésztákat kisütjük. Tulajdonképpen az ezen perecek  maradékából készül. A megszáradt pereceket feldaraboljuk és kb.  fél liter tejjel megöntözzük. Közben megforgatjuk, hogy  a folyadékot jól magukba tudják szívni.  Ízesítése  túróval, tejfellel és szalonnatepertővel /zsíron megolvasztott, nagyobb méretűre vágott szalonna/  történik.

Fonatos


Hozzávalók: 8 dkg liszt, 3 dl tej, 4 db tojássárgája, 7 dkg vaj, 4 szem kockacukor, 4 dkg élesztő, kevés só.
Elkészítése: 1 dl tejben megáztatunk 1 szem  cukrot, és ebben megkelesztjük az élesztőt.  A 4 tojássárgáját a maradék  cukorral habosra keverjük. Hozzáadjuk a lisztet, a sót, a megfuttatott élesztőt. A tésztát fakanállal simára dolgozzuk. A kissé megolvasztott vajat  részletekben adjuk a tésztához.  Langyos helyen kb. 1 óra hosszat  kelesztjük. Gyúródeszkán kinyújtjuk, majd elvagdossuk, megsodorjuk és két szálat összefonunk.  Bő forró olajban kisütjük.  Az egyik oldal sütése közben  lefedjük a lábast, míg a másik oldalnál fedő nélkül sütjük.

 

 


Gasztronómiai Gasztronómiai

Elérhetőségek

Cím: Debrecen,
Forrás: Dr. Pethő Mária
Frissítve: 2010-12-14 14:00:06

Látnivalók a környéken

Aquaticum Mediterrán Élményfürdő

Aquaticum Mediterrán Élményfürdő

  • Debrecen

Az Aquaticum Mediterrán Élményfürdő a debreceni Nagyerdő szívében, egy 66 m átmérőjű kupolacsarnokban található.

Református Nagytemplom

Református Nagytemplom

  • Debrecen

Debrecen jelképe, az ország egyik legnagyobb református temploma, melyet történelme tett igazán híressé.

Debreceni Nagyerdő Természetvédelmi Terület

Debreceni Nagyerdő Természetvédelmi Terület

  • Debrecen

Debreceni Nagyerdő Természetvédelmi Terület, röviden Nagyerdő kellemes pihenést nyújt a kirándulóknak.

Debreceni Állatkert és Vidámpark

Debreceni Állatkert és Vidámpark

  • Debrecen

Itt található az ország első vidéki állat- és növénykertje, melyet 1958-ban alapítottak. A kicsiket vidámpark is várja, amit egy kisvasút köt össze az állatkerttel. A vonatból megcsodálhatjuk a dámsza...

Déri Múzeum

Déri Múzeum

  • Debrecen

A Déri Múzeum Magyarország egyik legjelentősebb múzeuma.

Nagyerdei Park és Békás-tó

Nagyerdei Park és Békás-tó

  • Debrecen

Minden jelentõs várost fémjelez egy híres park – Debrecent az ország elsõ természetvédelmi területének nyilvánított Nagyerdõben található park.

Kerekerdő Élménypark

Kerekerdő Élménypark

  • Debrecen

A Kerekerdő élménypark a Zsuzsi Erdei Vasút vonalán, Csereerdő megállónál, festői erdei környezetben található. A mesevilág közel 30 ezer négyzetméternyi területen kínál fedett és szabadtéri programok...

További látnivalók

Programok a környéken

Debreceni Virágkarnevál - Honvéd utcai lelátó

Debreceni Virágkarnevál - Honvéd utcai lelátó

  • Debrecen
  • 2024.Aug.20-án Kölcsey Központ

Tombol az erény - Veres1 Színház előadása

Tombol az erény - Veres1 Színház előadása

  • Debrecen
  • 2024.May.06-án Debrecen - VOKE Egyetértés Művelődési Központ

Szerelem, érzékiség, pénz és botrány utáni hajsza Jean de Létraz pazar bohózatában, parádés szereposztással a Veres 1 Színház előadásában. Házasoknak kötelező! Szingliknek még inkább!

Kovács Kati Jubileumi Nagykoncert

Kovács Kati Jubileumi Nagykoncert

  • Debrecen
  • 2024.Jun.29-án Nagyerdei Szabadtéri Színpad

Demjén Ferenc Koncert

Demjén Ferenc Koncert

  • Debrecen
  • 2024.Jul.19-án Nagyerdei Szabadtéri Színpad

MODERN TALKING 40 - Thomas Anders és Neoton Família Debrecenben!

MODERN TALKING 40 - Thomas Anders és Neoton Família Debrecenben!

  • Debrecen
  • 2024.Dec.28-án Debrecen Főnix Aréna

Pletykafészek - Veres1 Színház előadása

Pletykafészek - Veres1 Színház előadása

  • Debrecen
  • 2024.May.03-án Debrecen - VOKE Egyetértés Művelődési Központ

Neil Simon: Pletykafészek bohózat két részben Fordította: DEBRECZENI JÚLIA

Centenáriumi Évadzáró Gála José Curával

Centenáriumi Évadzáró Gála José Curával

  • Debrecen
  • 2024.Jun.07-án Főnix Aréna

A Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus évadzáró koncertje a világhírű José Cura fellépésével

Áprilisi álmok

Áprilisi álmok

  • Debrecen
  • 2024.Apr.23-án Kölcsey Központ

Műsor: Wagner: Wesendonck-dalok WWV 91. Brahms: II. (D-dúr) szimfónia, op. 73.

További programok

Kedvenc akciók

Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Imola Hotel Platán Eger

Ünnepek

47 500 Ft/fő/éj-től

Imola Hotel Platán

hotel
  • 6 Értékelés alapján4.3 / 5

Szállások Debrecen

Pihentető ajánlat Debrecen

BH Kristály

Pihentető ajánlat

19 890 Ft/fő/éj-től
  • Átlagos1 Értékelés alapján3.1 / 5
Szobaárak Debrecen

Hotel Platán

Szobaárak

17 950 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló2 Értékelés alapján4.9 / 5
Alapcsomag Debrecen

Visit Debrecen Apartman

apartman

Alapcsomag

23 333 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!
Szobaárak kiemelt időszakban Debrecen
  • Kiváló1 Értékelés alapján5 / 5

További szállások

Bejelentkezés