Arbo Lovastanya, Debrecen

Arbo Lovastanya

Forrás: www.itthon.hu
A lovaglás szerelmeseinek Szállodánk lovas tanyáján színvonalas és változatos lovas programok várják a lovas sportok szerelmeseit. Szakképzett lovas oktatóink – előzetes bejelentkezés alapján - a hét minden napján állnak az érdeklődők rendelkezésére. Kültéri karámunk mellett rossz idő esetén, valamint a téli hónapokban 800 nm-es korszerű, fedett lovardánkban pattanhatnak nyeregbe vendégeink, míg a gyakorlott lovasoknak lehetőséget biztosítunk tereplovaglásra vagy akár díjugratásra is. Merészebb és kíváncsibb látogatóink helyi kísérők vezetésével istállóinkban a lóápolás fortélyaiba is betekintést nyerhetnek. Mindezeken túlmenően vendégeinket a festői szépségű és vadregényes Erdőspuszták területén kettes vagy négyes fogattal megtett romantikus hintózásra, a Mézeshegyi tavak körül elhaladó kalandos pusztakocsikázásra invitáljuk, ahol megismerhetik a térség gazdag növény-és állatvilágát. A lovaglás szerelmeseinek Szállodánk lovas tanyáján színvonalas és változatos lovas programok várják a lovas sportok szerelmeseit. Szakképzett lovas oktatóink – előzetes bejelentkezés alapján - a hét minden napján állnak az érdeklődők rendelkezésére. Kültéri karámunk mellett rossz idő esetén, valamint a téli hónapokban 800 nm-es korszerű, fedett lovardánkban pattanhatnak nyeregbe vendégeink, míg a gyakorlott lovasoknak lehetőséget biztosítunk tereplovaglásra vagy akár díjugratásra is. Merészebb és kíváncsibb látogatóink helyi kísérők vezetésével istállóinkban a lóápolás fortélyaiba is betekintést nyerhetnek. Mindezeken túlmenően vendégeinket a festői szépségű és vadregényes Erdőspuszták területén kettes vagy négyes fogattal megtett romantikus hintózásra, a Mézeshegyi tavak körül elhaladó kalandos pusztakocsikázásra invitáljuk, ahol megismerhetik a térség gazdag növény-és állatvilágát.

Sport Sport

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )
H-V: 7:00-19:00

Elérhetőségek

Cím: Debrecen, Panoráma-Diószegi útkereszteződés
Térkép
Tel.:+36204459599
E-mail: info@erdospuszta-clubhotel.hu
Forrás: www.itthon.hu
Frissítve: 2016-07-13 12:00:12

Látnivalók a környéken

Aquaticum Mediterrán Élményfürdő

Aquaticum Mediterrán Élményfürdő

  • Debrecen

Az Aquaticum Mediterrán Élményfürdő a debreceni Nagyerdő szívében, egy 66 m átmérőjű kupolacsarnokban található.

Református Nagytemplom

Református Nagytemplom

  • Debrecen

Debrecen jelképe, az ország egyik legnagyobb református temploma, melyet történelme tett igazán híressé.

Debreceni Nagyerdő Természetvédelmi Terület

Debreceni Nagyerdő Természetvédelmi Terület

  • Debrecen

Debreceni Nagyerdő Természetvédelmi Terület, röviden Nagyerdő kellemes pihenést nyújt a kirándulóknak.

Debreceni Állatkert és Vidámpark

Debreceni Állatkert és Vidámpark

  • Debrecen

Itt található az ország első vidéki állat- és növénykertje, melyet 1958-ban alapítottak. A kicsiket vidámpark is várja, amit egy kisvasút köt össze az állatkerttel. A vonatból megcsodálhatjuk a dámsza...

Déri Múzeum

Déri Múzeum

  • Debrecen

A Déri Múzeum Magyarország egyik legjelentősebb múzeuma.

Nagyerdei Park és Békás-tó

Nagyerdei Park és Békás-tó

  • Debrecen

Minden jelentõs várost fémjelez egy híres park – Debrecent az ország elsõ természetvédelmi területének nyilvánított Nagyerdõben található park.

Kerekerdő Élménypark

Kerekerdő Élménypark

  • Debrecen

A Kerekerdő élménypark a Zsuzsi Erdei Vasút vonalán, Csereerdő megállónál, festői erdei környezetben található. A mesevilág közel 30 ezer négyzetméternyi területen kínál fedett és szabadtéri programok...

További látnivalók

Programok a környéken

Zorán Turné 2024

Zorán Turné 2024

  • Debrecen
  • 2024.Nov.11-án Debrecen, Kölcsey Központ Nagyterem

Lords of the Sound: Hans Zimmer zenéje

Lords of the Sound: Hans Zimmer zenéje

  • Debrecen
  • 2024.Jun.21-án Lords of the Sound

HOBO - Kopaszkutya

HOBO - Kopaszkutya

  • Debrecen
  • 2024.Nov.29-án Debrecen Lovarda

Impulzusok – pótjegyek

Impulzusok – pótjegyek

  • Debrecen
  • 2024.Apr.16-án Kölcsey Központ

Ringató - 2024

Ringató - 2024

  • Debrecen
  • 2024.Mar.28-án MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ

A Ringató egy családi művészeti nevelési program Horváth Zsuzsi vezetésével.

Ringató - 2024

Ringató - 2024

  • Debrecen
  • 2024.Mar.28-án MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ

A Ringató egy családi művészeti nevelési program Horváth Zsuzsi vezetésével.

1x3 néha 4 - A Veres1 Színház előadása

1x3 néha 4 - A Veres1 Színház előadása

  • Debrecen
  • 2024.May.13-án Debrecen - VOKE Egyetértés Művelődési Központ

MAGDA, A SZABÓ

MAGDA, A SZABÓ

  • Debrecen
  • 2024.Oct.05-án Debreceni Református Nagytemplom

További programok

Kedvenc akciók

Párizs Garden Apartments Debrecen

Húsvét

25 450 Ft/fő/éj-től

Párizs Garden Apartments

apartman
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5
Alfa Hotel és Wellness Centrum Miskolc-Tapolca

Kedvezményes Nyári vakáció

23 513 Ft/fő/éj-től

Alfa Hotel és Wellness Centrum

  • 5 Értékelés alapján4.1 / 5
Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévíz

Húsvét a Bonvitalban

28 299 Ft/fő/éj-től

Bonvital Wellness & Gastro Hotel

  • 1 Értékelés alapján3.9 / 5
Hotel Napfény Zalakaros Zalakaros

Előfoglalási kedvezményes félp...

16 958 Ft/fő/éj-től

Hotel Napfény Zalakaros

  • 8 Értékelés alapján4.2 / 5

Szállások Debrecen

Napi szobaár Debrecen

Hotel Nagyerdő

hotel

Napi szobaár

15 750 Ft/fő/éj-től
  • 44 Értékelés alapján4.1 / 5
Szobaárak Debrecen

Stop Panzió

panzió

Szobaárak

8 050 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!
Húsvét Debrecen

Párizs Garden Apartments

apartman

Húsvét

25 450 Ft/fő/éj-től
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5
Szobaárak Debrecen

Hotel Platán

Szobaárak

17 950 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló2 Értékelés alapján4.9 / 5

További szállások

Bejelentkezés