Buzsáki Népművészeti Tájház, Buzsák

Buzsáki Népművészeti Tájház

Forrás: www.buzsak.hu

A századfordulón még szinte az egész falu, szoba-konyha-kamra beosztású, kémény nélküli, nádfedésű házakból állt. Később a házakat modernizálták, kéményt kapott a konyha, így füsttelenné váltak nemcsak a szobák, hanem az egész ház, így még sokáig szolgálta a benne lakó családot. Az épületegyüttes a falu központjában található. A ma már tájházként funkcionáló tömésházat 1977-ben a Siotour Kft. vásárolta meg és alakította tájházzá, ekkor még többedmagával volt található a faluban. Ma már azonban egyedüli képviselője ennek a háztípusnak, ami egykor ezt a vidéket jellemezte. A tömésház a 19. században épült, módos paraszt portája volt, ami jól látható a telek nagy méretén, gazdasági épületein. A ház megvásárlásakor már jelentős változásokon ment át, tájházzá alakításakor szabadkéményes formába építették vissza, azaz a konyhában látható sárkemence fölött kémény nyílás található. Ezen keresztül a füst kihúz a konyhából, így nem gomolyog a térben. A szabadkémény nyílásába tették egykor a füstölni kívánt húsokat. A konyhától jobbra és balra található a ház két szobája, mindkettőt mázas szemeskályha melegíti, amit a konyhából fűtenek, így a szobába egyáltalán nem jut be a füst. A ház első szobája volt a család tisztaszobája, amit a legszebb textilneművel, szentképekkel öltöztettek fel és kímélték a mindennapi használattól. A szoba ma is 19. századi tisztaszobának van berendezve, két szépen felvetett ággyal, szentképekkel, gazdag díszítéssel. A hátsó szoba, ami egykor a család lakószobája volt, ma kiállítótérként funkcionál, hiszen itt helyezték el a buzsáki népművészet, népi iparművészet legszebb darabjait. A hímzéses textilek és fafaragók munkái a „A Nagyberek népművészete, népi iparművészete” című, 2014. áprilisban megnyílt – az Emberi Erőforrások Minisztériuma által nyújtott támogatás segítségével elkészült – kiállítás keretében tekinthetők meg. Ahogy a hímzés, úgy a fafaragás is élő népművészeti tevékenység a faluban.A tájház udvarán áll a hatalmas színnel ellátott istállós pajta, ami ma padokkal van tele, utal arra, hogy a portát rendezvényei alatt ma is használja a falu. A tájház meglátogatása önmagában is egy tartalmas kirándulás programja, aki teheti látogasson Buzsákra, amikor a tájház portáján programokat szerveznek. Ilyenkor látványos néptánc műsoroktól hangos a tömésház udvara, és látható a híres buzsáki népművészet mai továbbélése. 2013. évben pályázatot nyújtott be önkormányzatunk Turisztikai attrakciók és szolgáltatások címmel. E pályázat támogatásával, sor került a Buzsáki Népművészeti Tájház kerítésének cseréjére, a szabadtéri színpad fölé nádtető épült, elkészült egy játszótér, kerékpártároló, mozgáskorlátozott-nagycsaládos parkoló és a legfontosabb: egy új kiállító épület, melyben régi mezőgazdasági eszközöket, gépeket tekinthetnek meg az érdeklődők.Szeretettel várjuk Önt, látogasson el Buzsákra, tekintse meg nevezetességeinket!

 



Múzeum Múzeum Műemlék Műemlék Tájház és skanzen Tájház és skanzen Kirándulóhely Kirándulóhely Rendezvényhelyszín Rendezvényhelyszín Kiállítás Kiállítás

Nyitvatartás

április 15 – október 15., szerda-vasárnap 10:00-17:00

Elérhetőségek

Cím: Buzsák, Buzsák, Fő tér 5, 8695 Magyarország
Térkép
Tel.:+36 30/902 5254
E-mail: faluhaz@buzsak.hu
Forrás: www.buzsak.hu
Frissítve: 2023-09-12 14:34:08

Látnivalók a környéken

Fehér Kápolna

Fehér Kápolna

  • Buzsák

A település legrégebbi műemléke az egyhajós, félköríves szentélyű, román kori Fehér Kápolna, amely egy Akts nevű, elpusztult középkori település plébániatemploma volt. 1704- ben készült, faragott szõl...

Faluház - buzsáki hímzés kiállítása

Faluház - buzsáki hímzés kiállítása

  • Buzsák

Buzsáki hímzésekből álló kiállítás

Revia Lovasiskola

Revia Lovasiskola

  • Buzsák

Kis lovasiskolánk csendes falusi környezetben, a Balatontól nem messze található. Ideális családoknak, akik gyermekeik számára hasznos, örömteli szórakozást szeretnének nyújtani. Kicsik és nagyok, gye...

Buzsák-Cseralja Vadásztársaság

Buzsák-Cseralja Vadásztársaság

  • Buzsák

Jellemző terítékadatok: Gím: 30 (ebből bika: 10) Dám: 2 Őz: 50 (ebből bak: 20) Vaddisznó: 80 Apróvad: 50

Nyera Csárda

Nyera Csárda

  • Buzsák

Magyaros ételspecialitások, gulyásparty, szárnyas-és vadételek, saláták

További látnivalók

Kedvenc akciók

Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Imola Hotel Platán Eger

Ünnepek

47 500 Ft/fő/éj-től

Imola Hotel Platán

hotel
  • 6 Értékelés alapján4.3 / 5

Bejelentkezés