Prestige Yacht Club, Budapest

Prestige Yacht Club További képek

Forrás: www.itthon.hu
A Prestige Yacht Club immár három éves múltra tekint vissza, s a kezdeti tapasztalatgyűjtés után, mára Budapest egyik legigényesebb kivitelű, nagy hajók számára kifejezetten ideális, motoros klubja lett. Az alap- és kiegészítő- szolgáltatásokkal remekül felszerelt klub a Prestige City városfejlesztési koncepció egyik első, immár teljesen befejezett projektje. Kikötőnket a XIII. kerület legdinamikusabban fejlődő részén, a Meder u. 9. szám alatt, közvetlenül a Duna Plaza épülete mögött alakítottuk ki – az Újpesti öböl zárt területén, a Dunáról hajóval megközelítve a 1653 fkm-nél. A víz, jelen esetben a Duna közelsége számos budapesti életének nem vált szerves részévé, holott a folyó ívei határozzák meg ennek a városnak a markáns pontjait. Mi itt egy újraértelmezett világ vagyunk, egy modern eszköz, amely helyszínt biztosít a kulturált kikapcsolódáshoz, a szabadidő magas színvonalú eltöltéséhez. Kikötőnk teljesen zárt rendszerű, csak a 24 órás portaszolgálaton keresztül megközelíthető. A vízállással együtt emelkedő, korszerű rendszer kb. 65 hajó megfelelő tárolását teszi lehetővé, s további 15 vendéghajó rövidebb intervallumra történő fogadására vagyunk alkalmasak. Természetesen a bérlőink részére víz, villany és WIFI lehetőséget biztosítunk a hajókra. A kikötő épületben, mosdó, zuhanyzó és WC helyiségek találhatóak, és lehetőséget van mobil vegyi wc ürítésére is. Gépkocsival érkező vendégeink elkerített, felügyelt parkolóhelyen tárolhatják gépkocsijukat, a kikötő bérleti díj egy autó tárolását díjmentesen biztosítja. Bérlőink igényeinek megfelelően, hajóikkal kapcsolatban széleskörű szolgáltatásokat végzünk. Kikötőépületünkben működik a cégcsoportunkhoz tartozó Melba Étterem, mely gyakorlatilag minden igényt kielégítő étel- és italválasztékkal várja vendégeit. Éttermünket a kikötő exkluzív klubhelyiségeként is üzemeltetjük – a helyszín lounge kialakítása szintén a magas elvárások mentén került kialakításra. Előzetes foglalás alapján, változatos kapacitású, bérelhető hajóink is rendelkezésére állnak. A legtöbb esetben kiegészítő szolgáltatásokkal (városnézés privát idegenvezetéssel, magas színvonalú ital- és ételszervíz biztosítása személyzettel, eseményszervezés, tűzijáték stb.) állunk rendelkezésre. Számos esetben biztosítottunk hajóinkkal egyedi közlekedést távolabbi városokba (Esztergom, Pozsony, Bécs), mint ahogy Budapesten belül is szervezünk alkalmi hajóutakat, legyen az egy üzleti vacsorát követő visszatérés a belvárosi szállodába, avagy a fiatal pár távozása az esküvőjük helyszínéről. A hajózás minden idők örök vágya: a kaland és a mindenkori visszatérés. Nálunk a luxus partot ér, hadd mutassuk meg ezt a XXI. század elvárásai mentén.

Aktív kikapcsolódás Aktív kikapcsolódás Egyéb Egyéb

Nyitvatartás

0101-1231

Elérhetőségek

Cím: Budapest, Meder utca 9.
Térkép
Tel.:+3612880479
E-mail: hoffer.janos@prestigecity.hu
Forrás: www.itthon.hu
Frissítve: 2015-06-15 14:17:52

Látnivalók a környéken

Aquaworld Élményfürdő Budapest

Aquaworld Élményfürdő Budapest

  • Budapest

Európa egyik legnagyobb fedett vízi témaparkja egész éven át felejthetetlen szórakozást kínál minden korosztálynak.

Nessaj On Tour

Nessaj On Tour

  • Budapest

LilyMed

LilyMed

  • Budapest

Meet&Greet

Meet&Greet

  • Budapest

Parkolójegy

Parkolójegy

  • Budapest

További látnivalók

Programok a környéken

OperaTour - NÉMET/GER - I.

OperaTour - NÉMET/GER - I.

  • Budapest
  • 2024.Apr.28-án Magyar Állami Operaház

A 60 perces angol nyelvű túrák mindennap háromszor (13:30, 15:00, 16:30) indulnak. Időszakosan olasz, francia, spanyol, német és magyar nyelvű túrák is elérhetőek. Jegyár: 9000 Ft Próbák ideje alatt a nézőtér nem látogatható. Előadások idején az épületlátogatás szünetel.

Árgyélus királyfi és Tündérszép Ilona

Árgyélus királyfi és Tündérszép Ilona

  • Budapest
  • 2024.May.26-án Karinthy Színház

Zenés mesejáték

Árgyélus királyfi és Tündérszép Ilona

Árgyélus királyfi és Tündérszép Ilona

  • Budapest
  • 2024.May.26-án Karinthy Színház

Zenés mesejáték

Szemle / Liliom / Budaörsi Latinovits Színház

Szemle / Liliom / Budaörsi Latinovits Színház

  • Budapest
  • 2024.Aug.31-án Városmajori Szabadtéri Színpad

Szemle / Milf / Füge Produkció

Szemle / Milf / Füge Produkció

  • Budapest
  • 2024.Sep.03-án Kristály Színtér

Szemle / Iráni konferencia / Tamási Áron Színház (Sepsiszentgyörgy)

Szemle / Iráni konferencia / Tamási Áron Színház (Sepsiszentgyörgy)

  • Budapest
  • 2024.Sep.04-án Városmajori Szabadtéri Színpad

További programok

Kedvenc akciók

Aqua-Lux Wellness Hotel Cserkeszőlő

Pünkösd

19 500 Ft/fő/éj-től

Aqua-Lux Wellness Hotel

  • 333 Értékelés alapján4.3 / 5
Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5

Szállások Budapest

Legjobb ár reggelivel Budapest

Hotel Tiliana

Legjobb ár reggelivel

27 622 Ft/fő/éj-től
  • 1 Értékelés alapján4 / 5
Legjobb ár önellátással Budapest
  • még nincs értékelésÚj!
Szobaárak Budapest

Karin Hotel

Szobaárak

20 000 Ft/fő/éj-től
  • 3 Értékelés alapján4.2 / 5
Apartman árak Budapest

Diamond Astoria 1-5, Váci Stre...

apartman

Apartman árak

8 860 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!

További szállások

Bejelentkezés