Körösök Völgye Natúrpark Egyesület, Békéscsaba

A Körösök Völgye Natúrpark Egyesületet 2001-ben alapította 9 önkormányzat - Békéscsaba, Békés, Gyula, Bélmegyer, Tarhos, Doboz, Köröstarcsa, Mezőberény, Vésztő - , a békéscsabai BÁÉV Rt., és a Békési Civil Szervezetek Egyesülete. Jelenleg 22 tagú a kiemelt közhasznú szervezet. A Natúrpark Egyesület célja a Körösök vízgyűjtő területének komplex védelme, a terület- és vidékfejlesztés,
értékvédelem, a környezeti nevelés, a turizmus és ökoturizmus fejlesztése, a térség szervezeteinek integrált támogatása. Az Egyesület elnöke Pap János, Békéscsaba város polgármestere. A Natúrpark kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy a Körösök-vidékének romániai részén is hasonló kezdeményezés jöjjön létre, tehát alakuljon meg egy romániai tükörszervezet. A romániai Belényessel és térségével már meg is kötötték az együttműködési megállapodást.

Az egyesület középtávú programjának megvalósítását segíti a PEA-hoz (Pályázati Előkészítő Alaphoz) benyújtott pályázat pozitív elbírálása. A pályázat céljai: a térség települései és lakói idegenforgalomból származó bevételeinek növelése; a túravonalak számának, jellegének bővítése, a kapcsolódó és háttérszolgáltatások megteremtése; a Körösök jó vízminőségének megőrzése, a hajózhatóság feltételeinek megteremtése. Cél összegyűjteni azokat a projektötleteket, amelyek jó eséllyel indulnak az uniós pályázati kiírásokon, közösségi források elnyerésére. A konkrét
fejlesztési tervek kidolgozása január 21-én elkezdődött.
A Békéscsaba vezető szerepével létrejövő Natúrpark egyik célja komplex üdülési lehetőségek biztosítása olyan turisztikai célcsoportok számára, melyek lehetővé teszik az aktív kikapcsolódást egy viszonylag érintetlen természeti környezetben. Kiemelt prioritás kerékpárutak kiépítése és működtetése, pihenőhelyek kialakítása, vízi-, gyalogos- és kerékpártúra-vezetők képzése, tanösvények felmérése, kialakítása, a kerékpárkölcsönzés lehetőségeinek megvalósítása.
A tervek között szerepel szabad strandok kiépítése, meglévő ifjúsági táborok fejlesztése, egy kemping és egy újabb tábor létrehozása, turisztikai hasznosítás céljából épületek felújítása.
A Natúrpark terve az Európai Uniónak a fenntartható fejlődést elősegítő programjaihoz kapcsolódik, ezért mintaprogramként szolgálhat.




 

 



Természeti érték Természeti érték

Elérhetőségek

Cím: Békéscsaba, Szent István tér 7.
Térkép
Tel.:66/523-863
E-mail: simona@bekescsaba.hu
Forrás: www.korosoknaturpark.hu
Frissítve: 2009-11-16 20:52:05

Látnivalók a környéken

Békés gasztronómiája

Békés gasztronómiája

  • Békéscsaba

Békés megye az alföldi nagy táplálkozási egységhez tartozik. Számos hasonlóságot mutat az északi megyékkel, többek között a pásztorételek szintén elterjedtek ezen a területen is.

Babakiállítás

Babakiállítás

  • Békéscsaba

A mesés babaházban több mint 1000 db baba látható elragadó környezetben.

Szlovák Tájház

Szlovák Tájház

  • Békéscsaba

Munkácsy Emlékház

Munkácsy Emlékház

  • Békéscsaba

Szoborsétány

Szoborsétány

  • Békéscsaba

Jókai Színház

Jókai Színház

  • Békéscsaba

További látnivalók

Programok a környéken

Rászedett ördögök

Rászedett ördögök

  • Békéscsaba
  • 2024.Jun.15-án Napsugár Bábszínház

A darabot különféle bábtechnikákkal játsszák: lesz élőszereplős része, kesztyűs-bábos, sőt, síkbábos is.

Hej, tulipán, tulipán...

Hej, tulipán, tulipán...

  • Békéscsaba
  • 2024.May.25-án Napsugár Bábszínház

Babaszínház

Hej, tulipán, tulipán...

Hej, tulipán, tulipán...

  • Békéscsaba
  • 2024.May.25-án Napsugár Bábszínház

Babaszínház

Kepes András előadása Békéscsaba

Kepes András előadása Békéscsaba

  • Békéscsaba
  • 2024.Apr.16-án Csabagyöngye

A bolondok grófja

A bolondok grófja

  • Békéscsaba
  • 2024.Apr.17-án Békéscsabai Jókai Színház

Akasztott ember - Mogács Dániel önálló előadása, mikrofonpróba: Feiszt Viktor

Akasztott ember - Mogács Dániel önálló előadása, mikrofonpróba: Feiszt Viktor

  • Békéscsaba
  • 2024.Apr.18-án Dumaszínház

Dumaszínház est

Bíbele, bíbele paccs!

Bíbele, bíbele paccs!

  • Békéscsaba
  • 2024.Apr.20-án Napsugár Bábszínház

Babaszínház

Az Illúzió Mesterei - Békéscsaba

Az Illúzió Mesterei - Békéscsaba

  • Békéscsaba
  • 2024.May.03-án Békéscsaba - Csabagyöngye Kulturális Központ, Hangversenyterem

További programok

Kedvenc akciók

Párizs Garden Apartments Debrecen

Húsvét

25 450 Ft/fő/éj-től

Párizs Garden Apartments

apartman
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5
Alfa Hotel és Wellness Centrum Miskolc-Tapolca

Kedvezményes Nyári vakáció

23 513 Ft/fő/éj-től

Alfa Hotel és Wellness Centrum

  • 5 Értékelés alapján4.1 / 5
Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévíz

Húsvét a Bonvitalban

28 299 Ft/fő/éj-től

Bonvital Wellness & Gastro Hotel

  • 1 Értékelés alapján3.9 / 5
Hotel Napfény Zalakaros Zalakaros

Előfoglalási kedvezményes félp...

16 958 Ft/fő/éj-től

Hotel Napfény Zalakaros

  • 8 Értékelés alapján4.2 / 5

Szállások Békéscsaba

Reggelis szobaárak Békéscsaba

Munkácsy Hotel

Reggelis szobaárak

16 450 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló7 Értékelés alapján4.5 / 5
Békéscsabai kikapcsolódás Békéscsaba
  • még nincs értékelésÚj!

További szállások

Bejelentkezés