Balatoni Hajózás Rt-Balatonlelle Vitorláskikötő, Balatonlelle

A 2001-ben épült 220 férőhelyes balatonlellei vitorláskikötő a Balatoni Hajózási Zrt. egyik legszebb és legszínvonalasabb kikötője. A Balaton Déli Partján köztudottan figyelni kell a vízmélységre. A Lelle kikötő megközelítésénél figyelnünk kell arra, hogy akármerről is érkezünk, ne haladjunk a bejárati jelzőfények vonalánál beljebb. A kikötő mindkét oldalán strand helyezkedik el és sekély a víz. A bejáratnál nincs a vízmélységgel gond, amikor a Balaton átlagos vízszintje 100 cm, akkor itt 3-3,5 m víz van alattunk. Arra viszont ügyelni kell, hogy kifelé haladáskor, ha erősebb észak-északnyugati szél fúj, akkor legyen elegendő sebességünk, mert a víz, ahogy mondani szokták, lötyög, és cirkáláskor a két mólófej között sebességvesztés esetén kellemetlen meglepetésben lehet részünk. Javaslom tehát ilyen esetekben a motorhasználatot. Beérkezés előtt telefonon érdemes tájékozódni a szabad parkolóhelyekről. Kikötés után a külföldön szokásos és elfogadott eljárás szerint át kell adni a hajólevelet-ez a kaució. Az állandó bérlőink mellett a túrázó vendégeink részére 20 vendéghelyet tartunk fent. A vendéghajók szintén igénybe vehetik a kikötői szolgáltatásokat. Minden év májusában a kikötő ad helyszínt a Balaton egyik legnagyobb vízisport-és szabadidő kiállításának a Balaton Boat-nak. Kikötői szolgáltatások: úszó móló, épített móló, sólya, daru, ivóvíz csatlakozás, elektromos áram csatlakozás, szemét ürítés, üzemanyag-töltés, móló irányfény, Oktatás: vitorlás jacht, Parti szolgáltatás: gépkocsi parkoló A 2001-ben épült 220 férőhelyes balatonlellei vitorláskikötő a Balatoni Hajózási Zrt. egyik legszebb és legszínvonalasabb kikötője. A Balaton Déli Partján köztudottan figyelni kell a vízmélységre. A Lelle kikötő megközelítésénél figyelnünk kell arra, hogy akármerről is érkezünk, ne haladjunk a bejárati jelzőfények vonalánál beljebb. A kikötő mindkét oldalán strand helyezkedik el és sekély a víz. A bejáratnál nincs a vízmélységgel gond, amikor a Balaton átlagos vízszintje 100 cm, akkor itt 3-3,5 m víz van alattunk. Arra viszont ügyelni kell, hogy kifelé haladáskor, ha erősebb észak-északnyugati szél fúj, akkor legyen elegendő sebességünk, mert a víz, ahogy mondani szokták, lötyög, és cirkáláskor a két mólófej között sebességvesztés esetén kellemetlen meglepetésben lehet részünk. Javaslom tehát ilyen esetekben a motorhasználatot. Beérkezés előtt telefonon érdemes tájékozódni a szabad parkolóhelyekről. Kikötés után a külföldön szokásos és elfogadott eljárás szerint át kell adni a hajólevelet-ez a kaució. Az állandó bérlőink mellett a túrázó vendégeink részére 20 vendéghelyet tartunk fent. A vendéghajók szintén igénybe vehetik a kikötői szolgáltatásokat. Minden év májusában a kikötő ad helyszínt a Balaton egyik legnagyobb vízisport-és szabadidő kiállításának a Balaton Boat-nak. Kikötői szolgáltatások: úszó móló, épített móló, sólya, daru, ivóvíz csatlakozás, elektromos áram csatlakozás, szemét ürítés, üzemanyag-töltés, móló irányfény, Oktatás: vitorlás jacht, Parti szolgáltatás: gépkocsi parkoló

Aktív kikapcsolódás Aktív kikapcsolódás Sport Sport

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )

Elérhetőségek

Cím: Balatonlelle, Móló sétány
Térkép
Tel.:+36209722503
E-mail: blelle.vitkik@balatonihajozas.hu
Forrás: www.itthon.hu
Frissítve: 2016-10-18 15:30:11

Látnivalók a környéken

Napfény strand

Napfény strand

  • Balatonlelle

Szalay-kastély

Szalay-kastély

  • Balatonlelle

Kapoli Múzeum

Kapoli Múzeum

  • Balatonlelle

Az 1700-as évek végén épült -mára precízen rendbe hozott- parasztház ad otthont a Kapoli Múzeumnak. A földszinten két állandó kiállítást, a tetőtéri galériában neves kortárs művészek időszakos kiállít...

Kishegy

Kishegy

  • Balatonlelle

Balaton Pince

Balaton Pince

  • Balatonlelle

Szeretettel várják a vendégeket a különleges múltú és adottságú borospincébe, amely egykor a Veszprémi Püspökség dézsmapincéje volt. A Pincénben megkóstolhatják minőségi boraikat, és mindezt kulináris...

Rádpuszta Csárda és Szabadidő Centrum

Rádpuszta Csárda és Szabadidő Centrum

  • Balatonlelle

Szeretettel várja vendégeit a különleges adottságokkal rendelkező csárda és borospince, ahol a szakácsok örömmel készítik el Önöknek a legfinomabb tradícionális kemencében sült és bográcsban főtt étel...

További látnivalók

Programok a környéken

Cseles Kelepce szabadulós játék

Cseles Kelepce szabadulós játék

  • Balatonlelle
  • 2025.Dec.31-ig Vadvirág u. 5.

E hely egy kelepce, mely neselecs elrejtett jeleket rejteget s ezeket Nektek kellene megkeresnetek. E jeleken eszesen elmerengve menetelhettek e kelepce veleje fele s lelhettek egyetlen tervre, mellyel elereszt e rejtek. De legyen eszetekben: Legyetek eggyek s legyetek eszesek!

Cseles Kelepce szabadulószoba

Cseles Kelepce szabadulószoba

  • Balatonlelle
  • 2030.Dec.31-ig Vadvirág u. 5.

E hely egy kelepce, mely neselecs elrejtett jeleket rejteget s ezeket Nektek kellene megkeresnetek. E jeleken eszesen elmerengve menetelhettek e kelepce veleje fele s lelhettek egyetlen tervre, mellyel elereszt e rejtek. De legyen eszetekben: Legyetek eggyek s legyetek eszesek!

További programok

Kedvenc akciók

Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévíz

Húsvét a Bonvitalban

28 411 Ft/fő/éj-től

Bonvital Wellness & Gastro Hotel

  • 1 Értékelés alapján3.9 / 5
Alfa Hotel és Wellness Centrum Miskolc-Tapolca

Kedvezményes Nyári vakáció

23 513 Ft/fő/éj-től

Alfa Hotel és Wellness Centrum

  • 5 Értékelés alapján4.1 / 5
Hotel Napfény Zalakaros Zalakaros

Előfoglalási kedvezményes félp...

16 958 Ft/fő/éj-től

Hotel Napfény Zalakaros

  • 8 Értékelés alapján4.2 / 5
Párizs Garden Apartments Debrecen

Húsvét

25 450 Ft/fő/éj-től

Párizs Garden Apartments

apartman
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5

Szállások Balatonlelle

Szobaárak elő-és utószezonban Balatonlelle
  • még nincs értékelésÚj!
Kikapcsolódás a Balatonon elő-és utószezonban Balatonlelle
  • még nincs értékelésÚj!
Kedvezményes pihenés Balatonlelle

Bubu-Lak

apartman

Kedvezményes pihenés

12 000 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!
Alapcsomag Balatonlelle

Horváth Erzsi 8 fős apartman

apartman

Alapcsomag

7 700 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!

További szállások

Bejelentkezés