Kerek templom, Balatonfüred

A görögkereszt formájú építmény a Kerek templom. Fruhman Antal tervei alapján készült öt éven át. A klasszicista stílusú, szép térhatású templom főoltárának képét az osztrák Henriette Kärling, a - Krisztus a keresztfán - című képét pedig Vaszary János festette. Az 1846-ban elkészült és felavatott füredi ?kerek templom?, amelyet kupolájáról és kör alakú formájáról nevezett el így a fürdőt látogatók tömege. Elkészülte után gyorsan elfoglalta helyét a füredi ábrázolásokon. Nem volt olyan metszet, üvegpohár, vagy más füredi emléktárgy, amelyen a jellegzetes épület ne szerepelt volna. A tiszta klasszicista stílusnak megfelelően épített kis templom tükrözi kiváló tervezőjének jó ízlését, tehetségét. Nagyszerű összhangban áll a vele szemben álló Blaha Lujza-házzal, oszlopcsarnokaik révén. Fontos műemléke Fürednek, és az Országos Műemléki Felügyelőség jegyzékében is szerepel.

A füredi Savanyóvízhez járó vendégek már a XVIII. század ötvenes éveitől kezdve kérték, hogy legyen a fürdőtelepen egy kápolna.1761-ben kezdték el a fürdőtelepen egy kápolna építését a katolikusoknak. A XIX. század közepére ez szűknek bizonyult. Ezért kezdték el 1841-ben a Kerek-templom építését.) A templom tervét Fruhman Antal győri építész készítette, aki alapul vette hozzá a római Pantheon képét, és annak kicsinyített mását építette fel igen tetszetős formában. A munka elég lassan haladhatott, hiszen közel öt évig tartott a kis templom felépítése, mivel elfogyott az építésre szánt pénz, az apátságnak kölcsönt kellett felvennie. A templom tetejére a keresztet csak 1844. december 4-én tette fel Hayek Venczel uradalmi ácsmester. A főoltár képét Kergling Henrietta készítette, aki a nádor udvarában, mint festő tartózkodott. Úgy emlegették, mint Barabás után a Magyarhon legjelesebb művésznőjét, ami nem volt igaz. A kép azt a jelenetet ábrázolja, midőn Jézus Krisztus egy pálmafa árnyékában Jákob kútjánál a szamáriai asszonnyal beszélget. Ez utóbbi modellje a családi feljegyzések szerint Szentgyörgyi Horváth Eleonóra volt. A kútjelenet a savanyúvízforrásra, annak áldásos hasznára utal. A kis templom mellékoltára 1862-ben készült.A templomot 1846. június 21-én áldotta meg Bresztyenszky Béla tihanyi apát.1988-ban új orgonát kapott - a régi, elhasználódott harmónium helyett - a templom. Az orgonát Paulusz Frigyes orgonaépítő készítette. A kápolna fennállásának 100-ik évfordulójára kívül és belül megújult a templom. Az oltárok restaurálását és aranyozását Csekőné Ruff Ilona pápai aranyozó végezte.

Krisztusunk születésének 2000-ik, magyar államiságunk 1000-ik évében új, tűzzománc keresztutat kapott a templom, amelyeket Zoltán Győző és Kovács Erzsébet művészházaspár készített el. Az elkészülés áthúzódott már 2001-re. A megáldást és az első keresztutat Dr. Márti Gyula vészprémi érsek úr végezte.

 

 



Templom Templom

Elérhetőségek

Cím: Balatonfüred, Blaha utca 3.
Térkép
Tel.:87/343-029
Forrás: www.balatonfured.hu
Frissítve: 2009-11-16 20:50:03

Látnivalók a környéken

Vitorlázeum - Vitorlástörténeti interaktív kiállítás

Vitorlázeum - Vitorlástörténeti interaktív kiállítás

  • Balatonfüred

Egyedülálló vitorlástörténeti interaktív kiállítótér várja látogatóit Balatonfüred egyik legpatinásabb épületében, a balatoni vitorlázás első klubházának emeletén.

Jókai Emlékház

Jókai Emlékház

  • Balatonfüred

Jókai Mór (1825-1904) a 19. század legismertebb magyar regényírója és Laborfalvi Róza (1817-1886) a korszak ünnepelt színésznője 1870-ben költöztek be füredi otthonukba, mely húsz éven át volt nyári r...

Tagore-sétány

Tagore-sétány

  • Balatonfüred

Rabindranath Tagore 1926. november 1-jén érkezett a szanatóriumba, majd gyógyulásának örömére fát ültetett. E fa előtt 1956-ban egy indiai küldöttség felavatta Tagore bronzszobrát, és 1957-től a koráb...

Balatonfüredi Kaland- és Bringapark

Balatonfüredi Kaland- és Bringapark

  • Balatonfüred

Magyarország legújabb élmény komplexuma a Balatonfüredi Bringa- és Kalandpark: mászó torony, akadálypálya, trambulin, csúszó pálya, bringapark.

Sétavitorlázás, vitorlásbérlés Balatonfüreden!

Sétavitorlázás, vitorlásbérlés Balatonfüreden!

  • Balatonfüred

Sétavitorlázás kapitánnyal Vitorlásbérlés-Vitorláskölcsönzés-Hajóbérlés Balatonfüreden

Koloska-völgyi Vadaspark

Koloska-völgyi Vadaspark

  • Balatonfüred

Egész éven át, időjárástól függetlenül térítésmentesen látogatható a Koloska-völgyben létesített vadaspark. A hangulatos park természetes környezetben mutatja be az ország vadfajainak egy részét, és l...

High-Tech Sportok Bázisa - Balatonfüred

High-Tech Sportok Bázisa - Balatonfüred

  • Balatonfüred

Balatonfüreden a High-Tech Sportok Bázisa szeretettel várja vendégeit páratlan szépségű környezetben, ahol az eredeti amerikai segway felejthetetlen élményt nyújt.

A Balaton környék gasztronómiája

A Balaton környék gasztronómiája

  • Balatonfüred

A Balaton környékének hagyományos táplálkozása alig található ezen területen, mivel a közlekedés és az idegenforgalom negatív hatással volt rá. Ha azonban pár 10 km-re beljebb, vagy feljebb megyün...

További látnivalók

Programok a környéken

Fekete hattyú

Fekete hattyú

  • Balatonfüred
  • 2024.May.16-án Balatonfüred Kongresszusi Központ

DUMA AKTUÁL - Ceglédi Zoltán, Kovács András Péter, Litkai Gergely, mv: Ács Fruzsina

DUMA AKTUÁL - Ceglédi Zoltán, Kovács András Péter, Litkai Gergely, mv: Ács Fruzsina

  • Balatonfüred
  • 2024.Jul.25-án Dumaszínház

Dumaszínház est

Tökéletes Esküvő

Tökéletes Esküvő

  • Balatonfüred
  • 2024.Mar.30-án Balatonfüred Kongresszusi Központ

ÁRVA FIÚ - Cserháti Zsuzsa és Szécsi Pál története / előadóest a boldogság kereséséről

ÁRVA FIÚ - Cserháti Zsuzsa és Szécsi Pál története / előadóest a boldogság kereséséről

  • Balatonfüred
  • 2024.May.27-án Balaton Szabadidő és Konferencia Központ

ÁRVA FIÚ - Cserháti zsuzsa és Szécsi Pál története / unplugged sorselemző előadóest Perjés János unplugged előadóestje Gitár: Kutik Rezső

Halász Judit - Csiribiri

Halász Judit - Csiribiri

  • Balatonfüred
  • 2024.May.19-án Balatonfüred

A „Csirbiri” koncerten a filmkoncert zenei anyagából hallható válogatás, amely csokorba fogja Halász Judit egyedülálló pályafutásának legnépszerűbb alkotásait.

OMEGA: Égi vándor

OMEGA: Égi vándor

  • Balatonfüred
  • 2024.Aug.13-án Pannon Várszínház Nonprofit Kft.

Az OMEGA együttes legnagyobb slágereit felhasználó új magyar zenés színpadi mű elsősorban az Időrabló, a Csillagok útján és a Gammapolis című nagylemezek lírai rock-scifi történetére alapoz.

Fejben dől el - Kőhalmi Zoltán önálló estje

Fejben dől el - Kőhalmi Zoltán önálló estje

  • Balatonfüred
  • 2024.Jul.19-án Dumaszínház

Dumaszínház est

További programok

Kedvenc akciók

Alfa Hotel és Wellness Centrum Miskolc-Tapolca

Kedvezményes Nyári vakáció

23 513 Ft/fő/éj-től

Alfa Hotel és Wellness Centrum

  • 5 Értékelés alapján4.1 / 5
Párizs Garden Apartments Debrecen

Húsvét

25 450 Ft/fő/éj-től

Párizs Garden Apartments

apartman
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5
Hotel Napfény Zalakaros Zalakaros

Előfoglalási kedvezményes félp...

16 958 Ft/fő/éj-től

Hotel Napfény Zalakaros

  • 7 Értékelés alapján4.1 / 5

Szállások Balatonfüred

Előfoglalással Balatoni pihenés az Annabellában -10% Balatonfüred
  • 48 Értékelés alapján4.2 / 5
Reggelis wellness Balatonfüred
  • Kiváló7 Értékelés alapján4.5 / 5
Last minute Balatonfüred

Aura Hotel

Last minute

26 748 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!
All inclusive pihenés előfoglalással -10% Balatonfüred
  • Kiváló91 Értékelés alapján4.7 / 5

További szállások

Bejelentkezés