Füredi Plébánia templom, Balatonfüred

A balatonfüredi katolikusok sok-sok próbálkozására, kérésére Dr. Rott Nádor veszprémi megyéspüspök 1918. október 27-én Dr. Luttor Ferenc fiatal teológiai tanárt küldte Balatonfüredre, hogy a plébániát megszervezze. Állomáshelyét 1918. november 1-én foglalta el. A tehetséges fiatal pap a mai Önkormányzat helyén lévő szükségtemplomban és lakásában kezdte meg áldásos munkáját. Mind a hitéletet, mind az oktatás ügyét fellendítette.
A hívek nemcsak igényelték a saját lelkipásztort, hanem hamarosan kápláni állást is szerveztek. A kezdetektől látható volt, hogy a szükségtemplom kicsi a fürediek számához képest, s szinte a kezdetektől fogva érlelődött egy új templom építésének a gondolata. Az építendő templom tervezésére a lelkész felkérte Dr. Fábián Gáspár budapesti, országos hírű tervezőmérnököt, aki a tervezést díjtalanul elvállalta.
A jelenlegi "piros templom" helyén beszálló vendéglő volt. Az első kapavágás 1926. szeptember ll-én volt. Az alapkövet október 24-én ünnepélyesen tette le Dr. Rott Nándor püspök.A neoromán stílusú templom 40 méter hosszú, 20 méter széles és 10 méter magas.A templom felszentelése 1927. szeptember 29-én volt, s ezt is Dr. Rott Nándor megyéspüspök végezte.
Krisztus Király liturgikus ünnepét XI. Pius pápa 1925. dec. ll-én rendelte el. Így az új füredi teplomot Krisztus Király tiszteletére szentelték fel. Ezzel a címével országosan is, de világviszonylatban is az elsők között van. A főoltárt Kerger Ferenc és Krisztus Király kőből készült szobrát - Kerger Ferenc tervei alapján - Homoray Béla készítette. A mellékoltárok szobrát: Szűzanya és Szent József Krausz (Krasznay) Lajos szobrászművész alkotta.A II. Vatikáni Zsinat szellemében 1985-ben készült el az új liturgikus tér. Bittsánszky Gézáné Kopp Judit művésznő alkotása. A szembemiséző oltár az utolsó vacsorát ábrázolja. A felolvasó állványon Keresztelő Szent János alakja van megfaragva diófából. A szószéken pedig négy, a tanítással kapcsolatos faragvány látható: 1.) Krisztus mennybemenetele, amikor elküldte apostolait tanítani; 2.) A Pünkösd, amikor a Szentlélek leszállt az apostolokra; 3.) A csodálatos halfogás, és 4.) A hegyi beszéd.Értékes tűzzománc munkák láthatók a plébániatemplomban. Zoltán Győző ötvösművész és felesége, Kovács Erzsébet tűzzománcos művésznő alkotásai: a tabernákulum ajtaja; két gyertyatartó és két tűzzománc tábla a gyóntatószékek elején: egyik a tékozló fiú, a másik az elkóborolt bárányt ábrázolja, amint a jó pásztor keresi és megtalálja.
A szenteket ábrázoló színes ablakok sorozata azzal lett teljessé, hogy 2000-200l-ben elkészült a kassai vértanúk ablaka, továbbá XIII. János pápa, Mindszenty bíboros, B. Gizella, P. Pió és a Kalkuttai Teréz anya ablaka.



 



Templom Templom

Elérhetőségek

Cím: Balatonfüred, Szent István tér
Térkép
Tel.:87/343-198
Forrás: www.balatonfured.hu
Frissítve: 2009-11-16 20:50:07

Látnivalók a környéken

Vitorlázeum - Vitorlástörténeti interaktív kiállítás

Vitorlázeum - Vitorlástörténeti interaktív kiállítás

  • Balatonfüred

Egyedülálló vitorlástörténeti interaktív kiállítótér várja látogatóit Balatonfüred egyik legpatinásabb épületében, a balatoni vitorlázás első klubházának emeletén.

Jókai Emlékház

Jókai Emlékház

  • Balatonfüred

Jókai Mór (1825-1904) a 19. század legismertebb magyar regényírója és Laborfalvi Róza (1817-1886) a korszak ünnepelt színésznője 1870-ben költöztek be füredi otthonukba, mely húsz éven át volt nyári r...

Tagore-sétány

Tagore-sétány

  • Balatonfüred

Rabindranath Tagore 1926. november 1-jén érkezett a szanatóriumba, majd gyógyulásának örömére fát ültetett. E fa előtt 1956-ban egy indiai küldöttség felavatta Tagore bronzszobrát, és 1957-től a koráb...

Balatonfüredi Kaland- és Bringapark

Balatonfüredi Kaland- és Bringapark

  • Balatonfüred

Magyarország legújabb élmény komplexuma a Balatonfüredi Bringa- és Kalandpark: mászó torony, akadálypálya, trambulin, csúszó pálya, bringapark.

Sétavitorlázás, vitorlásbérlés Balatonfüreden!

Sétavitorlázás, vitorlásbérlés Balatonfüreden!

  • Balatonfüred

Sétavitorlázás kapitánnyal Vitorlásbérlés-Vitorláskölcsönzés-Hajóbérlés Balatonfüreden

Koloska-völgyi Vadaspark

Koloska-völgyi Vadaspark

  • Balatonfüred

Egész éven át, időjárástól függetlenül térítésmentesen látogatható a Koloska-völgyben létesített vadaspark. A hangulatos park természetes környezetben mutatja be az ország vadfajainak egy részét, és l...

High-Tech Sportok Bázisa - Balatonfüred

High-Tech Sportok Bázisa - Balatonfüred

  • Balatonfüred

Balatonfüreden a High-Tech Sportok Bázisa szeretettel várja vendégeit páratlan szépségű környezetben, ahol az eredeti amerikai segway felejthetetlen élményt nyújt.

A Balaton környék gasztronómiája

A Balaton környék gasztronómiája

  • Balatonfüred

A Balaton környékének hagyományos táplálkozása alig található ezen területen, mivel a közlekedés és az idegenforgalom negatív hatással volt rá. Ha azonban pár 10 km-re beljebb, vagy feljebb megyün...

További látnivalók

Programok a környéken

GROW du Monde

GROW du Monde

  • Balatonfüred
  • 2024.May.31-án Balatonfüred Kongresszusi Központ

DUMA AKTUÁL - Ceglédi Zoltán, Kovács András Péter, Litkai Gergely, mv: Ács Fruzsina

DUMA AKTUÁL - Ceglédi Zoltán, Kovács András Péter, Litkai Gergely, mv: Ács Fruzsina

  • Balatonfüred
  • 2024.Jul.25-án Dumaszínház

Dumaszínház est

ÁRVA FIÚ - Cserháti Zsuzsa és Szécsi Pál története / előadóest a boldogság kereséséről

ÁRVA FIÚ - Cserháti Zsuzsa és Szécsi Pál története / előadóest a boldogság kereséséről

  • Balatonfüred
  • 2024.May.27-án Balaton Szabadidő és Konferencia Központ

ÁRVA FIÚ - Cserháti zsuzsa és Szécsi Pál története / unplugged sorselemző előadóest Perjés János unplugged előadóestje Gitár: Kutik Rezső

Halász Judit - Csiribiri

Halász Judit - Csiribiri

  • Balatonfüred
  • 2024.May.19-án Balatonfüred

A „Csirbiri” koncerten a filmkoncert zenei anyagából hallható válogatás, amely csokorba fogja Halász Judit egyedülálló pályafutásának legnépszerűbb alkotásait.

OMEGA: Égi vándor

OMEGA: Égi vándor

  • Balatonfüred
  • 2024.Aug.13-án Pannon Várszínház Nonprofit Kft.

Az OMEGA együttes legnagyobb slágereit felhasználó új magyar zenés színpadi mű elsősorban az Időrabló, a Csillagok útján és a Gammapolis című nagylemezek lírai rock-scifi történetére alapoz.

Fejben dől el - Kőhalmi Zoltán önálló estje

Fejben dől el - Kőhalmi Zoltán önálló estje

  • Balatonfüred
  • 2024.Jul.19-án Dumaszínház

Dumaszínház est

További programok

Kedvenc akciók

Aqua-Lux Wellness Hotel Cserkeszőlő

Pünkösd

19 500 Ft/fő/éj-től

Aqua-Lux Wellness Hotel

  • 333 Értékelés alapján4.3 / 5
Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5

Szállások Balatonfüred

Hajókázás a Balatonon -25 % kedvezménnyel Balatonfüred
  • 48 Értékelés alapján4.2 / 5
Reggelis wellness Balatonfüred
  • Kiváló7 Értékelés alapján4.5 / 5
Legjobb ár reggelivel Balatonfüred
  • Kiváló1 Értékelés alapján4.7 / 5
All inclusive pihenés előfoglalással -10% Balatonfüred
  • Kiváló91 Értékelés alapján4.7 / 5

További szállások

Bejelentkezés