Zsinagóga- Ady Endre Városi Könyvtár, Baja

Zsinagóga- Ady Endre Városi Könyvtár

Forrás: http://www.bajaikonyvtar.hu/
A városi könyvtár a város egyik legszebb műemlék épületében, az 1845-ben épült késő klasszicista zsinagógában, valamint a mellette lévő egykori zsidó óvoda- iskolában működik.

A mezőváros első zsinagógája 1762–1765 között épült Lázár Simon óbudai zsidó támogatásából. Ez a zsinagóga az 1806-os tűzvészben leégett. A második zsinagóga az 1840-es nagy bajai tűzvészben égett le. A ma látható épületet 1842–1845 között építette Frey Lajos tervei alapján Novák József bajai ácsmester. 1845. szeptember 26-án avatta fel a zsinagógát az aradi főrabbi Steinhardt Jakab magyar nyelvű avató beszéddel, melyet később ki is nyomtatott Aradon.
Az épületben az 1840-es tűzvész emlékét a mai napig őrzi a szegények perselyeinek vörös mészkőtáblája. Az építés idejéből való még a szintén vörös mészkő kézmosó is.
Baja városa 1974-ben vásárolta meg a Bajai Izraelita Hitközségtől. A zsinagóga átalakítását könyvtárrá 1982-ben Tornai Endre tervezte, aki ezért Ybl-díjat kapott. Az átalakított épület ünnepélyes átadása 1985. október 22-én volt.

Templom Templom Műemlék Műemlék

Nyitvatartás

Hétfő: 14.00-18.00 Kedd: 10:00-18:00 Szerda: 10.00-18.00 Csütörtök: 10.00-18.00 Péntek: 10.00-18.00 Szombat: 8.00-12.00 Vasárnap: zárva

Elérhetőségek

Cím: Baja, Munkácsy Mihály utca 9.
Térkép
Tel.:+3679322741
E-mail: felnott@bajaikonyvtar.hu
Forrás: http://www.bajaikonyvtar.hu/
Frissítve: 2020-11-03 09:37:12

Látnivalók a környéken

Szentháromság tér

Szentháromság tér

  • Baja

A velencei Szent Márk térhez hasonlítják Baja egyedülálló főterét. A turisták egyik legmaradandóbb emlékképe ez a négylevelű lóhere alakban kövezett tér, melynek nyugati oldala gyönyörű kilátást nyújt...

Páduai Szent Antal Ferences Kolostortemplom

Páduai Szent Antal Ferences Kolostortemplom

  • Baja

A Városháza mögött áll a ferencesek (barátok) temploma, mely 1728-1756. között barokk stílusban épült.

Szent Miklós görögkeleti Plébánitemplom

Szent Miklós görögkeleti Plébánitemplom

  • Baja

A Bajai Szerb Templom 1775-ben készült el az itt élő szerbek anyagi támogatásával. Ikonosztázt 1792-ben festette meg Arszenije Teodorovics fiatal szerb ikonfestő. Kiemelten védett műemlék épület.

Szent István Király Római Katolikus Plébániatemplom

Szent István Király Római Katolikus Plébániatemplom

  • Baja

Az egykor különálló falu jobbágyai 1806-ban kezdték építeni, nem sokkal utána, hogy földesuruk, a kalocsai érsek feltelepítette őket a Duna árteréből a magaspartra. 1863-ban leégett a templom, majd új...

Gyümölcsoltó Boldogasszony Görögkeleti Plébániatemplom-Kis Szerb Templom

Gyümölcsoltó Boldogasszony Görögkeleti Plébániatemplom-Kis Szerb Templom

  • Baja

A fennmaradt bajai, kisebbik görögkeleti szerb templom ma kamaraterem. Alkalmanként komoly- és könnyűzenei hangversenyeket rendeznek falai között.

Kálvária Kápolna, Szoborcsoport és Stációk

Kálvária Kápolna, Szoborcsoport és Stációk

  • Baja

A Kálvária temető Kápolnáját valószínűleg Hild József tervei alapján építették, 1836-ban.

Szent Péter és Szent Pál Plébániatemplom

Szent Péter és Szent Pál Plébániatemplom

  • Baja

A templom melletti szoborfülkében található az 1827-ben készítette Szent Flórián szobor. Az 1841-ben újjáépített plébániaház oromzatán olvasható kronisztikon a várost porig égető 1840. május 1-i tűzvé...

További látnivalók

Programok a környéken

Bereczki Zoltán / Anyák napi koncert

Bereczki Zoltán / Anyák napi koncert

  • Baja
  • 2024.May.06-án Baja Városi Színházterem

„Csillagséták nemzeti parkjainkban”

„Csillagséták nemzeti parkjainkban”

  • Baja
  • 2024.Apr.20-án Kiskunsági Nemzeti Park

Kovács Kati Jubileumi Nagykoncert

Kovács Kati Jubileumi Nagykoncert

  • Baja
  • 2024.Sep.16-án Baja Városi Színházterem

Zorán Turné 2024

Zorán Turné 2024

  • Baja
  • 2024.Oct.14-án Baja Városi Színházterem

Az Illúzió Mesterei - Baja

Az Illúzió Mesterei - Baja

  • Baja
  • 2024.Oct.19-án Baja - Városi Színházterem

Megújult műsorral, új fellépőkkel térnek vissza az Illúzió Mesterei Bajára!

Az Illúzió Mesterei - Baja

Az Illúzió Mesterei - Baja

  • Baja
  • 2024.Oct.19-án Baja - Városi Színházterem

Megújult műsorral, új fellépőkkel térnek vissza az Illúzió Mesterei Bajára!

Az ördög nem alszik

Az ördög nem alszik

  • Baja
  • 2024.May.04-án Bajai Városi Színházterem

Az eltitkolt igazság - Kőhalmi Zoltán önálló estje

Az eltitkolt igazság - Kőhalmi Zoltán önálló estje

  • Baja
  • 2024.May.24-án Dumaszínház

Dumaszínház est

További programok

Kedvenc akciók

Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Imola Hotel Platán Eger

Ünnepek

47 500 Ft/fő/éj-től

Imola Hotel Platán

hotel
  • 6 Értékelés alapján4.3 / 5

Szállások Baja

Reggelis csomag Baja

Duna Wellness Hotel

hotel

Reggelis csomag

14 950 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló2 Értékelés alapján4.7 / 5
Vendégház és kemping parcella árak Baja
  • még nincs értékelésÚj!

További szállások

Bejelentkezés