volt Csapody kastély, Ádánd

volt Csapody kastély További képek

Forrás: http://www.itthon.hu
Központban a 1820-1827 között épült barokk stílusú Csapody kúria (kastély), a közelben a Református szentegyház 1825-ből, kissé távolabb az 1747-ben épített barokk Katolikus szentegyház, és Zsinagóga található. 1816-ban több mint száz ádándi zsidó polgár izraelita hitközséget alapít. 1849. március 2-án Roboz István író Csapody Pál vendége, a helyi legenda szerint itt írta a Kossuth imája a kápolnai csatában elesettek felett című versét. Csapody Pálnak híres telivér méneséből összeállított ötösfogat szállította Ferenc József császárt Kaposvárról Keszthelyre, gróf Festetics Taszilóhoz 1850-ben. Említésre azért érdemes ez az eset, mert egy hajtásban tette meg az utat, ami 85 kilométer. 1850- 1851 a képzőművészet terén is jeles az itt élő embereknek, ugyanis Albert Zimmermann festő elkészíti Ádánd festményét. 1856-tól több birtokosa is volt a településnek, gróf Wiczkenburg, majd a Tallián család, később a Satzger család vette meg a kastélyt, s annak birtokát. A II. Világháború után a kastélyt államosították, majd itt kezdődött meg a mezőgazdasági szakmunkásképzés. Fekete István író 1970-es halála után az intézmény felvette nevét, így tisztelegve az író a természethez, és a mezőgazdasághoz való kötődésének. 1980-85 között átépítették, új tetőt kapott. A 18. századi főbejárati lépcsőt szétverve a szocialista értékrendet követve, vörös betonlépcső hirdeti a nyolcvanas évek építészeti esztétikáját. 2000. nyarán belső átalakításra került sor. A kor követelményeit figyelembe véve szinte az összes szoba szociális helységekkel lett bővítve, s így várja a nyaralni pihenni vágyókat.

Műemlék Műemlék

Nyitvatartás

0101-1231

Elérhetőségek

Cím: Ádánd, Árpád utca 4.
Térkép
Tel.:+3684357552
Forrás: http://www.itthon.hu
Frissítve: 2012-03-09 12:37:09

Látnivalók a környéken

Református Templom

Református Templom

  • Ádánd

Ádánd 1629-től tartozik a Külső Somogyi Egyház megyéhez. 1646-ban átalakul az egyházmegye, és a tabi járáshoz tartozik a hitközség. A református hitközség csak 1734-től anyakönyvezhet. 1778-ban Mária...

Római Katolikus Templom

Római Katolikus Templom

  • Ádánd

A Tallián család építtette, és 1747-ben szentelték fel a Szentháromság (az Atya, a Fiú, és a Szentlélek) tiszteletére a barokk stílusú római katolikus templomot. A család egyes tagjainak örök nyugodal...

volt Csapody kastély

volt Csapody kastély

  • Ádánd

7 hektáros kastélypark

Hetyei templomrom - Törökhagyás

Hetyei templomrom - Törökhagyás

  • Ádánd

Ádánd községtől keletre, a Sió- berektől északra elterülő lapályos részen annak egy homokos kiemelkedésén áll a romos templomtorony az Erzsébet major közelében, amit a helybéliek Törökhagyásként is em...

volt Csapody kastély

volt Csapody kastély

  • Ádánd

Központban a 1820-1827 között épült barokk stílusú Csapody kúria (kastély), a közelben a Református szentegyház 1825-ből, kissé távolabb az 1747-ben épített barokk Katolikus szentegyház, és Zsinagóga...

További látnivalók

Kedvenc akciók

Aqua-Lux Wellness Hotel Cserkeszőlő

Pünkösd

19 500 Ft/fő/éj-től

Aqua-Lux Wellness Hotel

  • 333 Értékelés alapján4.3 / 5
Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5

Bejelentkezés