Csomag tartalma

 

  • szállás
  • bőséges svédasztalos reggeli és svédasztalos vacsora Komóczi Zoltán szakácsmester konyhájából*
  • karácsonyi meglepetés ajándék
  • szentestén gyertyagyújtás és tradicionális, meghitt, gazdag ünnepi vacsora, melyre 16 órára várjuk kedves Vendégeinket. Éttermünk 18 órától   zárva tart. 
  • szentestén a vacsorához ajándék pohár pezsgővel kedveskedünk Vendégeinknek
  • közös karácsonyfa díszítés december 24-én, és részvétel különböző kedves karácsonyi programokon a Park Hotelben
  • különleges fénybe emeli az ünnepet, ha elsétálnak a Nádi Boldogasszony Plébániába az éjféli misére (A gyulai Nádi Nagyboldogasszony plébániatemplom helyén már a török idők előtt is templom állt, benne őrizték a nagy tisztelettel övezett „Nádi Szűz Mária"-képet. Később, a török uralom alatt a templom és a kép is elpusztult. A másik nevén Belvárosi római katolikus templomot mai formájában 1775-ben kezdték építeni Harruckern Ferenc kezdeményezésére. A barokk és copf stílusú plébániát Linck János Károly uradalmi építész tervei alapján építették. Felszentelésére 1777-ben került sor, mikor is a Szeplőtelenül Fogantatott Szűz tiszteletére áldották meg az épületet.)
  • december 24-26. között, délutánonként karácsonyi filmvetítés a Park Hotel Négy Évszak Lobby & Bárban, ez idő alatt korlátlan tea és forralt bor fogyasztható
  • kupon kedvezmény a Jade masszázságy használatából
  • 80 cm képátmérőjű Samsung LED TV
  • ingyenes, nyitott parkoló használat
  • ingyenes wifi
  • áfa

 

Foglalás és Ajánlatkérés

Felnőttek 1 Gyerekek 0

Park Hotel Gyula egyéb információk

 

  • * Szállodánk fenntartja a jogot, hogy alacsonyabb kihasználtságú időszakokban a szállóvendégek létszámától függően (jellemzően 20 fő alatt) a félpanziós vacsorát nem svédasztalos kínálatban biztosítja.
  • Az ár nem tartalmazza az idegenforgalmi adót, melynek mértéke 550 Ft / fő / éj 18 év felett.

 

Konferencia Városnéző Bababarát Gyerekbarát Sport Állatbarát Fürdőváros

Kedvenc akciók

Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Imola Hotel Platán Eger

Ünnepek

47 500 Ft/fő/éj-től

Imola Hotel Platán

hotel
  • 6 Értékelés alapján4.3 / 5

Bejelentkezés