Budapesttől 25 km-re ÉNy-ra, Bicskétől ÉK-re 10, Esztergomtól D-i irányban 32 km-re, a róla elnevezett medencében, az Esztergom Székesfehérvár, a Budapest - Torbágy és a Budapest - Budakeszi - Nyergesújfalu fő-, illetve másodrendű közutak csomópontjában, a Gerecse hegység keleti nyúlványának pereménél, gyér vizű patak völgyében, dombra felkúszó zegzugos utcákkal, vegyes, több párhuzamos és keresztutcából álló, 166 m Adria feletti magasságban fekvő település.
Egy 1720-ból származó oklevél szerint Zsámbékon 61 magyar, 31 német és 10 szerb család élt. A németeket Zichy Péter telepítette be 1710 és 1720 közötti években. A szerbek jóval korábban kerültek ide. Legkésőbb az 1690-es évektől. Minden bizonnyal akkor, midőn királyaink szívesen fogadták be őket Szentendrére, Pomáz és Ráckeve községekbe. Betelepülésük a török elöli menekülésük idejével eshet egybe: kezdete 1389 (Rigómezei csata),majd folytatódott 1428-ban, amikor Galambóc vára elesett.
A magyarok Szerbia latin neve Rascia után hívták az új telepeseket rácoknak. A község északkeleti részét ma is "Rácváros"-nak nevezik. A II. világháború szomorú eseményeiből bőven jutott Zsámbéknak is. Az orosz hadsereg egységei ezen a területen hajtották végre azt a hadműveletet, melynek eredménye Budapest körülzárása lett. A 3. Ukrán front katonái 1944. december 24-én bevonultak a községbe, a harcok azonban csak 1945. március 21-én szűntek meg. A "Potsdami egyezmény" értelmében a lakosságnak mintegy 95 %-át 3345 németajkú lakost Németországba telepítettek. Helyükre új lakosok kerültek Jánoshidáról, Jászalsószentgyörgyről, Kisújszállásról, Szíhalomról. Szlovákiából, a Garam völgyéből és Erdélyből ugyancsak települtek be magyar családok.
Ahogyan a település lélekszáma gyarapodik, immár több mint 4000 lakos vallja pátriájának ezt a gyönyörű fekvésű, műemlékekben igen gazdag nagyközséget.
