Az Árpád-kortól jelentős település temploma román kori eredetű gótikus épület, egyike legbecsesebb műemlékeinknek. A kőfallal övezett templom kis hajójához keskenyebb és alacsonyabb, dongaboltozatos szentélytér, kórus és ehhez még keskenyebb, negyedgömb boltozattal fedett, félkörös apszis kapcsolódik, a szélesebb hajóval és a toronnyal egy évszázaddal később, a XIV. században egészítették ki. E részekből tevődik össze az eltérő magasságú nyeregtetőkkel és az apszis félkúpjával fedett, lépcsőzetesen tagolt festői épület-együttes. Falain félköríves és csúcsíves ablakok nyílnak, zömök tornyát lőrések és gótikus mérműves ablakok tagolják, az apszis külső felületét csúcsíves fülkék sora élénkíti.
A templom belsejét értékes XIII-XV. századi freskók díszítik.
Így az apszisban Krisztus születése és a háromkirályok jelenete látható (13.sz.),a régebbi hajószakasz boltsüvegeibe szentek képeit festették, az oldalfalra pedig Krisztus szenvedését (1400 körül). A nagyobb hajószakasz 15. század első feléből származó freskóin többek között a Szent László-legenda, a Kálvária-jelenet, az angyali üdvözlet, Mária és Erzsébet találkozása, valamint Krisztus születése látható.
A diadalív egyik oldalát Szent Kristóf díszíti, a másik oldalon Szent Györgyöt látjuk a sárkánnyal.
A Vizsolyi Biblia
A reformáció korának talán legjelentősebb szellemi és nyomdatechnikai teljesítménye,az első teljes nyomtatott magyar nyelvű Biblia teszi Vizsolyt ismertté, híressé.
A Vizsolyi (vagy Károlyi) Bibliát a híres abaúji bortermelő mezővárosban, Göncön és környékén fordította le az 1580-as évek második felében az "egy néhány jámbor tudós atyafiakból álló fordítói kampánia", amelyet Károli Gáspár Gönci prédikátor, Kassa-völgyi esperes irányított. A kézirat lapjait nem kisebb ember hordta gyalogosan Göncről a vizsolyi nyomdába, mint az ott diákoskodó, később híres zsoltárfordító és szótárkészítő Szenci Molnár Albert. Kinyomtatása Vizsolyban történt: a református templommal szemközt állt az a sekrestye, amelyben Mantkovits Bálint tipográfus és nyomdászmester vezetésével elkészült a Könyv. Terjedelme 2412 lap, súlya 5 kg, az első kiadás 52 példány.



























